Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 24 (135. szám) - Az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - FARKAS IMRE, a számvevőszéki bizottság előadója: - ELNÖK (Mandur László):
1701 elképzelhetetlen. A javaslatban szereplő megoldás a mi felfogásunk szerint abból is következik, hogy a költségvetési önállóságnak a növelésével összefüggésben a fejezetgazda nem az Állami Számvevőszék elnöke, és erre azért került sor ebben a javaslatban, mert a napi működőképesség, az intézményi gazdálkodá s terhe és felelőssége, célszerű volna, ha következetesen elválna a választott vezetőknek a végzett munkáért, a tartalomért, az ellenőrzésekért való felelősségétől. Úgy gondolom, tisztelt Országgyűlés, hogy azzal, hogy elmondhattam a véleményemet, az eddig i gyakorlatnak megfelelően a számvevőszéki törvény módosítására irányuló javaslat elfogadásával, az Országgyűlés által fontosnak tartott változtatásokkal, azt hiszem, az Országgyűlés messzemenően támogatná a munkánkat. Megköszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először a bizottsági álláspontok, valamint az önkormányzati bizottságban megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, 55 perces időkeretben. Először megad om a szót Farkas Imrének, a számvevőszéki bizottság előadójának. Parancsoljon, öné a szó. FARKAS IMRE , a számvevőszéki bizottság előadója : Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Számvevőszéki Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A számvevőszéki bizottság márc ius 9én megtárgyalta az Állami Számvevőszékről szóló törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslatot. A bizottsági ülésen egyetértettünk abban, hogy a törvénytervezet megfelel a 35/2003. számú országgyűlési határozat előírásainak. Itt már az államtitká r úr is és a számvevőszéki elnök úr is elmondta, hogy ennek a határozatnak a szellemében az Állami Számvevőszék szervezeti függetlenségének erősítése és az idejétmúlt, nem teljesíthető rendelkezések kiiktatása volt a feladat. Azt állapítottuk meg tehát, ho gy ennek a törvényjavaslat teljes egészében megfelel. Elhangzott, hogy támogatjuk azt a javaslatot, amely az Állami Számvevőszék szerepét pontosítva rögzíti, hogy az Állami Számvevőszék az állami pénzügyi ellenőrzésnek legfőbb szerve. Támogattuk azt a java slatot is, hogy az Állami Számvevőszék függetlenségének további erősítése érdekében indokolt, hogy az Állami Számvevőszék maga állíthassa össze a költségvetésre vonatkozó javaslatot. Az előterjesztés értelmében kikerül az Országgyűlés hatásköréből az Állam i Számvevőszék létszáma megállapításának a joga. Egy további javaslat értelmében az Állami Számvevőszék ellenőrzését az Országgyűlés elnöke által megbízott független könyvvizsgáló végzi. Egy további javaslatként az Állami Számvevőszék szerepe a hitelfelvét ellel kapcsolatos ellenjegyzés során azt tanúsítja, hogy a hitelfelvétel megfelel a törvényi előírásoknak. Szükségesnek tartottuk tisztázni az Állami Számvevőszék és a Magyar Nemzeti Bank kapcsolatának pontosítását is, amit a törvénytervezet szintén elvége z. A javaslat rendelkezik arról is, hogy az Állami Számvevőszék elnökének távolléte és az alelnökök hiánya miatt, aminek az okairól ma már volt szó az Országgyűlésben, az Állami Számvevőszék működése jogilag ne lehetetlenüljön el, erre is tartalmaz javasla tot a tervezet. Végül elhangzott, hogy a javaslat rendelkezik a személyes adatok védelmével összefüggő garanciákról. A számvevőszéki bizottság kormánypárti tagjai teljes egészében egyetértettek ezzel a javaslattal, és az ellenzéki képviselők részéről sem h angzott el ezekkel kapcsolatban fenntartás, sem ellenvélemény, úgy tekintettük, hogy az előterjesztés előzetes megvitatása alapján konszenzus született, és ez alapján fog az Országgyűlés erről a törvényről majd határozni. Még egyszer összegezném, hogy a bi zottságunkban ellenvélemény nem volt, ezért egyhangúlag a bizottság tagjai általános vitára alkalmasnak tartották az előterjesztést. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) :