Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 24 (135. szám) - Jelentés az Állami Számvevőszék 2003. évi tevékenységéről, valamint a jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, az MDF képviselőcsoportja részéről:
1688 A Számvevőszék vizsgálata megállapította, hogy összességében javult az önkormányzatok gazdálkodási tevékenységének szabályozottsága. Az elfogadott költségvetések 80 százaléka felelt meg a jogszabályi előírásoknak, a zárszámadási kötelezettségüknek az önkormányzatok döntő többsége eleget tett. Az ÁSZ által ellenőrzött körben a könyvvizsgálók korlátozás nélkül hitelesítették a beszámolóka t. Végül még két apró megjegyzés kívánkozik ide, az ÁSZ felhívja ugyanis figyelmünket a jelentésben arra is, hogy az EUs támogatások fogadására alkalmas intézményrendszer kiépítése még a mai helyzetben sem tekinthető minden vonatkozásban megnyugtatónak. A zután arra is felhívja a figyelmünket, hogy a közalapítványok mára már szinte kizárólag állami pénzből gazdálkodnak, és legfeljebb kuratóriumaik önmegvalósítása érdekében működnek. A Szabad Demokraták Szövetsége nagyra értékeli, elfogadja és elfogadásra ja vasolja az Állami Számvevőszék 2003. évi tevékenységéről szóló jelentést, és ugyanúgy a számvevőszéki bizottság vonatkozó országgyűlési határozattervezetét. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiból. - Szórvá nyos taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm. Megadom a szót Szászfalvi László képviselő úrnak, aki a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében kíván felszólalni. SZÁSZFALVI LÁSZLÓ , az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönö m szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az Állami Számvevőszék tisztelt Elnöke és kedves Munkatársai! Kedves Képviselőtársaim! A most megtárgyalásra kerülő állami számvevőszéki jelentés az elmúlt tizenöt év gyakorlatának megfelelően ismét színvonalas anyag. Nagyon hasznos jelentés mindannyiunk számára, és mondhatom azt, hogy ilyen magamfajta humán beállítottságú ember számára is érdekes, sőt megérthető. Bemutatja egy jól működő hazai intézmény éves munkáját, eredményeit és nem túlzás , ha azt mondom, küzdelmeit. (11.00) Küzdelmeit annak érdekében, hogy a vizsgált területeken, ezen belül elsősorban az államháztartás négy alrendszere területén, erősödjön a pénzügyi és gazdálkodási szabályszerű fegyelem, hogy a költségvetési fejezetek és az önkormányzatok a forrásokat a törvényekben meghatározott célokra használják fel, hogy az ellenőrzések következtében megfogalmazott számvevőszéki javaslatok, megállapítások ne legyenek pusztába kiáltott szavak, hogy a költségvetési és programfeladatok, c élkitűzések, a biztosított források és a végrehajtási munka között legyen érzékelhető összhang. A kép, amit a jelentés mutat, reális, tehát egyáltalában nem dicséretes sem a kormányra, sem az önkormányzatok összességére nézve. Ha áttekintjük az ÁSZnak a k öltségvetéshez vagy a zárszámadáshoz készített véleményeit több évre visszamenőleg, szinte mindegyikben ugyanazokat az ajánlásokat, megállapításokat, anomáliákat és javaslatokat látjuk felsorolva. A kormány, a fejezetek és sajnos, több esetben a tisztelt H áz - pótköltségvetési kötelezettség, önkormányzati törvény, egészségbiztosítási alap - nem kezeli ezeket súlyuknak és a társadalom érdekeinek megfelelően. Az ÁSZjelentés ugyan megemlíti, hogy az elmúlt 15 évben egyre több ajánlás épült be az államháztartá s szabályozórendszerébe, de azt hiszem, ennek mértékével nem lehetünk elégedettek. Ebben a kérdésben a kormány a jelenlegi bizottsági viták során sem az ellenzéktől, sem a kormánykoalíciótól nem kapott dicséretet, elmarasztalást annál sűrűbben. Az ÁSZ jele ntéseire, véleményeire jellemző, hogy kemény kritikáját mindig szakszerűen, kellően alátámasztva és kulturáltan tudja megfogalmazni, olyannyira, hogy ezek mind a kormánypártok, mind az ellenzék körében jó fogadtatásra találnak.