Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 17 (132. szám) - A kormány által 2004. február 11-én bejelentett, az M5-ös autópálya megvásárlásával és továbbépítésével kapcsolatos kormánydöntés körülményeinek és az ez alapján az AKA Rt.-vel megkötni tervezett szerződések várható következményeinek kivizsgálására or... - ELNÖK (Mandur László): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP):
1401 Örülök, hogy elfogadta mint előterjesztő azon észrevételemet, hogy az olyan fajta kérdések, mint “kinek és milyen érdeke fűződött ahhoz”, ez nem tehető fel, mert ebben a kérdésben benne van az az állítás, hogy bizonyára fűződött valakinek érdeke, csak még azt nem tudjuk, kinek. Helyes, én is úgy gondolom, hogy a tartalom lényegi érintése nélkül sokkal korrektebb és tisztességesebb a kérdést úgy feltenni, hogy fűződötte bárkinek bármilyen érdeke, de ebben, úgy tűnik, egyetértünk, és három módosító indítván yom tulajdonképpen erről szólt, különféle bekezdésekhez illően. Azonban úgy gondolom, hogy a másik két módosító indítványom is, amit ön nem tudott támogatni előterjesztőként, ugyanezen meggondoláson alapul, hiszen ha azt mondjuk, hogy “mintegy 2 milliárd f orint/kilométer költségmértékű ajánlat”, mármint hogy az autópálya továbbépítése mintegy 2 milliárd/kilométer árban történne, egyrészt ebben persze benne van a pontatlanság lehetősége, ezt jelzi a “mintegy” 2 milliárd forint; másrészt pedig azt gondolom, h ogy pont ez a vizsgálóbizottság egyik célja és feladata, hogy megállapítsa, tényleg erről vane szó, ez a szám a fair és a kikövetkeztethető, kiszámolható, mert az, hogy az újságok erről írnak, az még nem jelenti, hogy ez bizonyított tény. Ugyanígy gondolk odom a határozati javaslat II. pontjának 8. alpontjáról, ahonnan én kihagyni javasolnám azt, hogy összességében többszörös költségigényű, mármint hogy a kiválasztott verzió lenne összességében többszörös költségigényű, hiszen pont ezt kívánjuk megvizsgálta tni a vizsgálóbizottsággal: igaze ez a feltételezés - ez a prejudikáció, mondhatjuk - vagy nem igaz? De ugyanígy azt is vizsgálni fogjuk, hogy tényleg várhatóan, ahogy az ön előterjesztésében van, több mint 650 milliárd forint összegű évtizedes terhet jel ente ez a szerződés vagy sem. Tehát azt gondolom, hogy a vizsgálóbizottság feladata lényegének érintése nélkül, sőt pont a vizsgálóbizottság feladatának a korrektebbé tételét és a fontosságát aláhúzandó kellene az ilyen prejudikációkat elhagyni ebből a sz övegből, hiszen pont a vizsgálóbizottság kell majd hogy megállapítsa, hogy valóban 2 milliárd forint lesze a kilométerenkénti költség, hogy valóban többszörös költségigényű lesze. Már előre jelzem: biztos, hogy ennek az ellenkezője igaz, vagy legalábbis ebben a megfogalmazásban ez nem lesz igaz. És azt is meg kell állapítani, hogy most 650 milliárd hosszú évekre elhúzódó költségterhet jelent összesen vagy nem, ez annualizált érték vagy nem. Szóval azt gondolom, hogy ez a két módosító indítványom is arra a logikára épül, hogy ne előlegezzünk meg, ne prejudikáljunk semmi olyan dolgot, aminek a megállapítása éppenséggel a létrehozandó vizsgálóbizottság feladata lesz. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra jelentke zett Göndör István, a Szocialista Párt frakcióvezetőhelyettese. Ötperces időkeretben öné a szó. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Szeretnék vitatkozni az előterjesztő képviselőjével, Márton Attilával. Az általános vitában má r elmondtam, és bíztam benne, hogy a képviselő úr akkor megértette, hogy egy országgyűlési határozattal nem terjeszthetjük ki a képviselőknek azt a jogát, hogy milyen iratokat nézhetnek meg vagy sem. Márpedig ha önök itt ragaszkodnak ahhoz, hogy minden kör ülmények között államtitkokat is meg kell vizsgálni, ebben az esetben viszont kell a C típusú. És a képviselő úr elég furcsán gondolkodik, mert azt is megfogalmaztuk, hogy a megalakítástól számított időszakig működik a bizottság, az ügyrendi bizottság visz ont tudtommal benyújtott egy javaslatot, mely szerint kimondja, hogy a megalakulás akkortól számít, amikor a bizottsági tagokat nemcsak itt megválasztottuk a parlamentben, hanem ezt ki is hirdették. Tehát azt gondolom, hogy az általam benyújtott módosító javaslatok, összhangban az ügyrendi bizottság javaslatával, egységes egész rendszert alkotnak, és azért indítványozom ezt, mert nem