Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 17 (132. szám) - Beszámoló a Magyar Köztársaság Országgyűlése számára a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának 2002. január 1. és 2002. december 31. közötti tevékenységéről, valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ):
1384 Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Kuratóriumi Elnök Úr! Egyetértek azzal, amit Pető Iván bizottsági elnökünk elmondott, a “nem” kormánypárti indoklásával is. Mi, szocialisták is ugyanezt az álláspontot alakítottuk ki a fele beszámolóról, éppen ezért az álláspontunk is olyan feles. A “nem” is kétféle, de a beszámolóban is láthatjuk, hogy a függelékben két megjegyzés van, és az egyik megjegyzés azt mondja, hogy az üzemben tartási díj átvállalása összehasonlíthatatlanul nagyobb gazdasági biztonságot jelentett a részvénytársaságnak. Tehát ez a kettősség végigvonul a beszámolón és a vitán is. Vane remény arra, hogy rendbe jöjjenek a dolgok? Úgy gondolom, hogy ezt a reményt nem lehet feladni és nem szabad feladnunk. Elsősorban a nézők miatt nem szabad feladnunk. Tudjuk azt, hogy a Magyar Televíziót naponta négy és fél órát nézik az emberek, ebben világelsők vagyunk, ahogy itt az elnök úr is említette, és hallottuk, hogy az atlétikai v ilágbajnokságot is 1,7 milliárd ember nézte 65 országból. Tehát már csak emiatt is, magunk miatt, magyarok miatt, Európa miatt és a világ miatt is nem adhatjuk fel a reményt, hogy a dolgokat rendbe lehet tenni gazdaságilag, a kizökkent időt helyre lehet bi llenteni. Úgy gondolom, hogy csendesen szanálni kell az intézményt, technológiai, technikai újítást kell végrehajtani, ingatlanhoz kell juttatni, hogy ne 3,5 milliárdot fizessen a bérlésért, tehát ha hasonló lépéseket - fokozatosan természetes módon - elke zdünk, akkor rendbe lehet tenni a Magyar Televíziót. Úgy gondolom, hogy az utóbbi idő erre biztató jeleket mutat, éppen ezért tehát a “nem” javaslat ellenére is bizakodó vagyok. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Az írásban előre jelentkezett felszólalók felszólalása megtörtént, senki nem jelzi... - bocsánat, Pető Iván képviselő úr jelezte felszólalási szándékát. DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ) : Elnök Asszony! Tisztelt Ház ! Tisztelt Képviselőtársak! Nem előterjesztőként, hanem az SZDSZ képviselőjeként néhány megjegyzést tennék, részben az elhangzottakhoz, megvallom őszintén, azzal a szándékkal, hogy ne áltassuk magunkat. (16.40) Ott kezdeném - és ez mé g nem ehhez, mármint az áltatással jelzett fejezethez tartozik, hogy a kuratóriumi elnök úr azt mondta, hogy reméli, a 2002es év volt a mélypont. Elhangzott itt egy olyan felszólalás, amelyik olyasmit fogalmazott meg, hogy a 2003as év még rosszabb volt, mint a 2002es. A 2003as év befejeződött már. Én azért egy olyan érdemi különbséget mindenképpen megemlítenék, hogy a 2002. évben az Állami Számvevőszék, ami viszonylag ritkán fordul elő, feljelentést tett a Magyar Televízió ellen. Az igaz, hogy a feljel entésből végül is bírósági szakra eljutó ügy nem lett, de meglehetősen súlyos ügyeknek kellett előfordulni ahhoz, hogy az Állami Számvevőszék ezt az elég keménynek nevezhető eszközt alkalmazza. 2003ban, ami szintén páratlan, a kuratóriumi elnökség, majd a kuratórium jutott el odáig, hogy rátalált, rábukkant olyan törvénytelenségekre, vagy nevezzük egyelőre nem törvénytelenségnek, hanem visszásságoknak, amelyeket képes volt ő maga megállítani, ami, mint ismert, a Televízió akkori elnökének leváltásához veze tett, ami, ha tetszik - bár örömet nem okoz, hogy idáig fajultak a dolgok , mégiscsak előrelépés a korábbiakhoz képest. Ami ennél talán fontosabb, és amire azt mondtam, hogy ne áltassuk magunkat, az az, hogy a helyzetleíró megállapításokkal többnyire egye tért az ember, ha a pénzügyi kérdésekről van szó, nevezetesen, hogy kevés a pénz, de megoldás nem nagyon körvonalazódik az itt elhangzott felszólalásokból. Ma már közismertnek tekinthető az a tény, hogy ha alapvető változást gondolnánk a közszolgálati műso rszolgáltatásban, akkor elsősorban a finanszírozást kell átgondolni, és nemcsak arról az oldalról, hogy hogyan lehet a normatív finanszírozást biztosítani, hanem ennek részleteit illetően is. Az teljesen nyilvánvaló, hogy a magyar parlament az úgynevezett médiatörvényben
