Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 9 (130. szám) - A kormány által 2004. február 11-én bejelentett, az M5-ös autópálya megvásárlásával és továbbépítésével kapcsolatos kormánydöntés körülményeinek és az ez alapján az AKA Rt.-vel megkötni tervezett szerződések várható következményeinek kivizsgálására or... - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz):
1156 Il yen maga a koncesszió ténye, amit lehet vitatni, nem a koncessziót mint jogviszonyt, az egy jó dolog, Magyarországon ez nem jött be, elsősorban azért, mert a koncesszió önmagában tőkét nem pótol. Máskor már elmondtam kis egyszerű párhuzamomat, ez olyan, mi nt amikor a lízinggel próbáljuk a gépkocsivásárlás pénzét pótolni; önmagában a jogi konstrukció nem csinál több pénzt. A szegény ember pazarlása mind a kettő. Tehát én egy pillanatig nem mondom, hogy a '94es alapszerződés egy műremek volt. A probléma ezze l az, hogy az akkor nem lépett hatályba, hiszen hiányzott a finanszírozási része. Maga a szerződés is tartalmazza, hogy ez a finanszírozási szerződéssel fog életbe lépni. Tehát amikor másfél év után - ismétlem, másfél év után , '95 decemberében a Hornkor mány minisztere ellenjegyezte a finanszírozási szerződést, akkor lépett ez életbe. (Soltész Miklós és Lengyel Zoltán: Most tapsoljatok!) Egy kis türelmet kérek! Tehát ha akkor, másfél évi tanulmányozás után azt mondják, hogy ez egy rossz szerződés, igaz le tt volna, és azt mondják, hogy kérem, kezdjük újból az egészet, akkor csúszott volna valóban egy, másfél, két évet az építés, viszont nem egy ilyen, megint mondom, tíz évet mérgező szerződés jött volna létre. De ennek utána vagyunk, ezt pusztán azért tarto m fontosnak elmondani, hogy ne azon vitatkozzunk, hogy itt ki miért felelős. Egy eleve elrontott, majd a rontott szerződést a magyar gazdasági életbe befogadó kiegészítő szerződés jött létre. A '97es módosításról nem beszélek, mert ez ebből a szempontból irreleváns, tulajdonképpen az út mellett lakók bérletkiegészítésére és néhány ingyenes szakaszra vonatkozott, az ügy lényege szempontjából nem releváns. A mai est folyamán többször elhangzott, a bizottsági ülésen is, meg egyébként is, az államtitkár úr vál aszolt bizonyos szakmai felvetésekre, az nem igazán válasz, hogy az nem úgy van, és nem önöknek van igazuk, hanem nekem van igazam. Ez a vita méltatlan, méltatlan a Házhoz, méltatlan a gazdasági bizottsághoz és azt hiszem, egyébként a személyekhez is. Én i gyekszem kerülni pénzügytechnikai, banktechnikai folyósítási kérdéseket, mert nem igazán értek hozzá, viszont 35 évig voltam az ország legnagyobb vállalatainak a vezető jogtanácsosa. Engedjék meg nekem, hogy jogászként elmondjam, az a határozott véleményem , amit egyébként birtokunkban levő jogi szakvélemények is megerősítenek, hogy ez az előbb részletesen elmesélt szerződés azt mondja, hogy 2003. december 31éig az AKAnak továbbépítési kötelezettsége volt, nem joga, hanem kötelezettsége, amely akkor nyílik meg, ha három egymást követő évben pozitív mérleget tud produkálni. Tudjuk, hogy ezt végső soron nem tudta, hiszen csak az állami díjkiegészítéssel tudott nullára kifutni, már a saját speciális nullájára, de a mérleg szempontjából gyakorlatilag nullára ki futni. Tehát egyszerűen élt ez a jog, de nem nyílt meg. Tehát ebben az előző kormányok kötve voltak. (19.20) Éppen ezért mi ebből a szempontból nem tudtunk - vártuk a 2003. december 31ét, és ennek megfelelően igyekeztünk az ezzel kapcsolatos tárgyalási po litikánkat kialakítani, ami lényegében úgy zajlott, ahogyan itt többen elmondták: az AKAnak valóban voltak igényei, amelyeket mi ilyen, olyan módon, ilyen, olyan eszközökkel nem teljesítettünk. Ez egyébként megfelelt annak, amit az M1essel kapcsolatban n égy évvel korábban az elődeink követtek. Ott is az akkori tulajdonost, az MKt olyan helyzetbe hozták, hogy gazdaságilag bedőlt, s amikor bedőlt, akkor meg lehetett vásárolni, hátrányos helyzetben volt. Itt pedig egy másik szituáció volt. Ezt azért mondom, hogy legalább ezeken, amelyek feketénfehéren lent vannak, kérem, ne vitatkozzunk. Számháborúkba most nem akarok belemenni, ez nem ennek a plenáris ülésnek a feladata. De kérem, higgyék el, az elmúlt hetekben, hónapokban minden lehetséges variációt azokka l a számokkal, amelyeket egyébként nem a mi sajtótájékoztatóinkon, hanem a miniszterelnök úr nyilatkozataiból, Csillag miniszter úr és Kuncze frakcióvezető úr közös diadaljelentéseiből meg máshonnan csipegettünk össze, és amelyeket egyébként a mai sajtójel entés az aláírt szerződésekből visszaigazolt... - tehát 20 milliárd pro év rendelkezésre állási díj, gyakorlatilag egy 95 milliárdos továbbépítési csomag, ezekkel számoltunk, s ezek alapján mondjuk azt, hogy a különböző