Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 9 (130. szám) - A Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztésének irányairól szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - KELETI GYÖRGY (MSZP):
1058 ebben a ha tározati javaslatban, helyes dolog, hiszen egy nemzeti intézményről van szó, és ennek a feladatában, amit a törvényhozás határoz meg, nyilvánvalóan olyan kifejezéseknek kell szerepelniük, amelyek a nemzeti intézmény jellegét is mutatják. Ugyanakkor azért a zt is szeretném elmondani, hogy természetesen voltak olyan módosító javaslatok, amelyeket nem tudtunk elfogadni, és ilyen például a nemzetőrség, amiről a mai vitában is jó néhány hozzászólás hangzott el. (11.40) Azért szeretném emlékeztetni képviselőtársai mat, hogy szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, tavaly március 7én szavazott a parlament a nemzetőrség kérdésében, hiszen a korábban érvényben lévő határozatot hatályon kívül helyezte. Ezt egy meglehetősen komoly vita előzte meg, itt a Házban is megvol t a részletes vitája, nyilván az általános vitája is, érvek, ellenérvek hangzottak el, és végül a Ház úgy döntött, hogy ezt a határozatot hatályon kívül helyezi. Márpedig egy határozat hatályon kívül helyezése után, annak a visszavétele a törvényhozás szin tjére, és azt határozati javaslatban is megfogalmazva, akkor lenne indokolt, ha meglennének azok az okok, azok az indokok, amelyek alapján módosítani kellene az elképzelésünket. Kérem a képviselőtársaimat, emlékezzenek vissza az akkori vitára, tulajdonképp en azért szüntette meg - többséggel természetesen - a Ház ezt a határozatot, mert azt mondtuk, hogy nincs kialakítva egy olyan feladatrendszere, ami elfogadható a mai viszonyok között, az irányítás kérdése nem volt tisztázva abban a határozatban, és ami mé g fontos ebben a kérdésben, hogy nem voltak meg azok a költségvetési hátterek, amelyek a nemzetőrség megszervezését, működését, fenntartását, felszerelésekkel való ellátását és egyáltalán a létét biztosították volna. Én azt gondolom, hogy nem következett b e semmi olyan körülmény sem az ország biztonságpolitikai helyzetében, sem a térség biztonságpolitikai helyzetében, sem a költségvetés vagy az irányítás rendszerében, ami indokolná, hogy a Ház most átgondolja ezt a döntést abban az értelemben, hogy az önök számára kedvező álláspontot alakítson ki, és fogadja el a mostani hosszú távú fejlesztésnek azt a módosítását, hogy a nemzetőrség kerüljön be ebbe a rendszerbe. Talán arra is emlékeznek a képviselőtársaim, hogy akkor szó volt arról, hogy egy úgynevezett ön kéntes tartalékos szolgálat kialakítása az, amivel hiányt pótolni kívánunk; az egy más kérdés, hogy magam is azt gondolom, az utóbbi időben erről a tartalékos rendszerről meglehetősen kevés szó hangzik el. Jó lenne többet tudni, egyrészt, hogy hol áll a po litika, a honvédelmi tárca politikai vezetése ennek a tervezésnek a különböző stádiumaiban, illetve hogy a vezérkarnak a védelmi felülvizsgálat és az új hosszú távú fejlesztési tervek koncepciója mellett mi az elképzelése ezzel az úgynevezett önkéntes tart alékos szolgálati rendszerrel. Hiszen kétségtelen, hogy bár közvetlenül a fegyveres biztonság tekintetében nem állt be változás, de az nem zárható ki, hogy egy tiszai árvíz bekövetkezik, vagy olyan természeti katasztrófa, amikor a most átalakuló honvédségn ek igenis szüksége lenne valamilyen tartalékos szolgálat alkalmazására, vagy közös együttműködésében az úgynevezett ipari, természeti katasztrófaelhárítási feladatok elvégzéséhez, ami bármelyik pillanatban bekövetkezhet; úgy tudom, most is mondják, hogy ne m kizárt egy tiszai árhullám bekövetkezése. Így tehát azt gondolom, hogy a nemzetőrség gondolatával nem egyetértve, de erről a helyről is szorgalmaznám a honvédelmi tárca felé, hogy az úgynevezett önkéntes tartalékos szolgálat kérdését, lehet, hogy olyan s tádiumban van, ami megfelel a mai kor igényeinek, de hozzák egy kicsit közelebb a honvédelmi bizottság tagjaihoz abban az értelemben, hogy erről a kérdésről is állásfoglalást tudjunk kialakítani. Ami a hivatásos hadsereg gondolatát illeti, ellenzéki képvis előtársaim nem ellenzik a sorkatonai szolgálat megszüntetését, és egyetértenek a hivatásos hadsereg kialakításának a gondolatával. Ők az ütemezésben gondolkodnak másképpen. Én azt kérném a tisztelt képviselőtársaimtól, hogy értsenek azzal egyet, hogy ez a kormány, a mögötte álló frakciók látják a lehetőségét az átállásnak. Ez a társadalom szempontjából is kedvező, ez kedvező az ország biztonsága szempontjából is, kedvező a szövetségesi együttműködési feladatok ellátása tekintetében, hiszen a NATO üdvözli és támogatja