Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 9 (130. szám) - A Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztésének irányairól szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás):
1055 felesleges előírni azt, hogy valaki hat hónapra bevonulhasson kiképzésre, mint ahogy az egyik módosító indítványban van. Ez a határozat tág teret biztosít arra, hogy a mindenkori honvédelmi kormány zat, katonai kormányzat ennek az esetleg felmerülő igénynek eleget tegyen. Itt térnék rá a többször emlegetett nemzetőrség kérdésére. Én magam is nemzetőr voltam '56ban, sőt a műegyetemi nemzetőrség szervezésében szerény módon magam is részt vettem, de ot t más helyzet volt, ott pótolni kellett egy szétzüllesztett, mesterségesen elszabotált hadsereg működését, hiszen kevés olyan egysége volt akkor a néphadseregnek, amelyik szervezetileg átállt volna hozzánk, és szervezetileg teljesítette volna a haza idegen megszállókkal szembeni kötelezettségét. Voltak ilyenek, a légierő egésze ilyen volt, és voltak egységek, amelyek esküjükhöz híven védték az országot, és esküjükkel az ajkukon álltak az akasztófa alá, mint például a jutadombi hős katonáink. De a lényeg az volt, hogy a forradalom fő erejét képező felkelőkből, az egyetemistákból, a katonákból és a rendőrökből jöjjön létre egy olyan általános erő, amelyik a védelmi feladatokat és a karhatalmi feladatokat egyaránt ellátja. Ennek a szervezése már 29e előtt megi ndult, és nem tudott igazán kibontakozni a második szovjet agresszió miatt. De úgy gondolom, hogy dicsőséges lapja a magyar történelemnek mind a két nemzetőrség, a '4849es és az '56os nemzetőrség. Most azonban gyökeresen más helyzet állt elő. Az a párat lan kegyelmi helyzet adódott nemcsak a magyarság részére, hanem a Kárpátmedence valamennyi népe, nemzete, nemzetisége, népcsoportja - és folytathatnám a felsorolást - részére, hogy egy egységes, nagyobb, tágas közösségben, közös normák alapján, az emberi jogok érvényesülését elősegítve, közösen boldoguljon. Ez egy óriási dolog; ez minden olyan aggodalmat lecsökkent, ami korábban jogosan élt vagy kevésbé jogosan élt itt vagy ott. Tehát ez a bizalmi helyzet egyre erősödik, és ennek következtében nincs reális veszélye annak, hogy valamelyik szomszédunk hagyományos módon megtámad minket, de ezt ki is mondják a doktrínáink és a biztonságpolitikai alapelveink. Tehát ebben a helyzetben egy területvédő, milíciaszerű, önként szervezet felállítása nemcsak hogy teljes en szükségtelen, de adott esetben félreviszi a dolgokat. Az új kihívások, a nemzetközi terrorizmus, a nemzetközi bűnözés azok, amelyek ellen fel kell lépni, amelyekkel szemben a kultúrvilág jelenleg, úgy tűnik, nagyon kevéssé védett, és nagyon kevés eszköz e van, amelyekhez teljesen új eszközöket kell majd kifejleszteni, de ezek közé nem tartozik egy önkéntes milícia, még ha a gyönyörű nemzetőrség névre is keresztelnők el. Úgy gondolom, hogy minden ilyen törekvés elvonja a figyelmet attól, hogy a fő veszélyr e koncentráljunk. A terrorizmus és a különböző ideológiák hatása, amelyik nemcsak az idegen emberek életét tekinti prédának, hanem a saját életet is, ezzel az emberiségnek a nagy közös konszenzusát teszi tönkre, mert hiszen az nyilvánvaló volt, hogy minden élőlény élni akar, nem akar meghalni, és nem fogja a saját életét kockáztatni különböző őrült eszmék érdekében... - ez az alapelv megbomlott, és ennek látjuk jelenleg a hatását. Ezek jelentik a legfontosabb veszélyeket, ahogy ezt a fontos biztonságpolitik ai és honvédelmi irataink lerögzítik, és ebben messzemenő konszenzus is van. Úgy gondolom, hogy ennek megfelelően a honvédelmi bizottságot fölkérném arra, hogy a “hivatásos” szó alkalmazásával a “professzionista” jelzőt szüntessük meg. A részletes bontású létszámról szóló országgyűlési határozati javaslathoz Keleti György képviselőtársam adott be módosító indítványt, amellyel kapcsolatban apró, nem is helyesírási, hanem inkább etimológiai problémám van, a tiszthelyettesi hallgatói kifejezés. Én úgy gondolom , hogy tiszthelyetteshallgató; kötőjellel megoldható lenne ez az egyébként nyaktörő szóegyüttes. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Tisztelt Képviselő Úr! Csak tájékoztatásul jegyzem meg, hogy az ön álta l most idézett módosító indítvány által érintett országgyűlési határozati javaslat részletes vitájára a soron következő napirendi pontként fogunk rátérni. Most megadom a szót Körömi Attila képviselő úrnak, a Fidesz részéről.