Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 8 (129. szám) - A szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. NAGY IMRE (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - KARAKAS JÁNOS (MSZP):
1014 feltételeiről. Itt fontosnak tartom azt, hogy a külföldről származó bor mennyiségére vonatkozó adatokat a vámhatóság ne csak az OBInak, hanem az illetékes hegyközségeknek is megküldje, hiszen jó az, hogyha helybe n értesülnek a bortermelők arról, hogy a piacon milyen mozgások várhatók. Illetve a 74. ajánlási számon Szalay Gábor, Demeter Ervin, Font Sándor és Karakas János képviselő urak még további módosítással a szabályozást igyekeznek szigorítani, amely véleménye m szerint is fontos kérdéskör (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , és feltétlenül támogatom. Köszönöm szépen a figyelmet. ELNÖK (Harrach Péter) : Két percben Nagy Imre kért szót. DR. NAGY IMRE (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Kép viselőtársaim! Képviselőtársamnak még az előző tokajibemutatóhoz fűzött mondatához szeretnék egy mondatot hozzátenni: egyrészt köszönöm, hogy nem nevezte meg, hogy hol palackozták, bár meg kell jegyeznem, hogy én is utánajártam a dolognak, egyébként forgal omba soha nem került, és ma már a kísérleti jellege is eltűnt annak, hogy alkoholmentes tokajit állítsanak elő. (Derültség.) (1.00) Ugyanakkor a másik megjegyzéssel, amit tett, maximálisan egyetértek a tokaji borvidék palackozására vonatkozóan. Csak megerő síteni szeretném, hogy a 81. pontban, a 31. § (2) bekezdéséhez tett javaslatomban tulajdonképpen én is azt fogalmaztam meg, amit az egri borgazdák is szeretnének, hogy az egri bikavérre is vonatkozhasson az, hogy palackozása csak helyben lehetséges, hozzát éve, hogy tudom, hogy vita van ebben. Talán az is ad némi megoldást, ha a hegyközséghez telepített jogosítvány teszi lehetővé, hiszen mi sem szeretnénk azt, ha más borvidék másként látja ennek megítélését, akkor esetleg törvényben kötelező erejű szabályozá s vonatkozzon rájuk. De hozzáteszem, hogy úgy, ahogy a tokajinál, az egrinél is ezt mindenképpen indokoltnak találtam személy szerint is. Köszönöm. ELNÖK (Harrach Péter) : Karakas János képviselő úrnak adom meg a szót. KARAKAS JÁNOS (MSZP) : Köszönöm a szót. Az 59. és 60. indítványhoz szeretnék szólni, amely szintén a hamisítás vagy az egyéb borokkal való keveredés meggátlását segítendő javaslat. Igaz, hogy Lasztovicza Jenővel azonos megfogalmazás van, habár ott ugyanazon paragrafus (1) bekezdéséhez nekünk mé g van további kiegészítésünk. Hozzátenném, hogy további pontosításra szorul az a fajta megfogalmazás, ahol majd a helyrajzi számmal is ki kell egészíteni. Egy kapcsolódó módosító indítványt már beadtam ebben a témában. Ezzel segíthetnénk a VPOPnak a továb bi szigorúbb ellenőrző munkáját. Amire még külön fölhívnám a figyelmet, a 102. módosító indítvány, ami tulajdonképpen azt tartalmazza, hogy a négypárti módosítással behozzuk a borvidéki borbíráló bizottság szerepét, ami a szakma és a politika részéről egy nagyon fontos feltétel volt. Ezzel próbáltuk ezt megteremteni. Végül még egy: Demeter Ervin képviselőtársam szólt a szlovák aszú problémájáról. Most vetődött fel itt, a vita kapcsán, és különösen megismerve azt, hogy a mai nappal, ha minden igaz, megszület ett az az egyetértése az Igazságügyi Minisztériumnak is, hogy a borvidéki besorolás a miniszteri rendeletbe kerülhessen, viszont pontosan abból adódóan, hogy Tokaj az az egyedüli borvidék, ahol biztos, hogy nem lesz mozgás, nem fog kibővülni területekkel e z a borvidék, valahol megfontolandónak tartom, hogy akár a 87. vagy akár a 88. pontban, a 43. §hoz kapcsolódóan, ahol részben a tokaji borvidék szóhoz kapcsolódik, utána zárójelbe fogalmazódjon be annak a