Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. szeptember 29 (90. szám) - Egyes iparjogvédelmi és szerzői jogi törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya):
882 Mindezekre figyelemmel a szabadalmak tekintetében szinte egyhangúlag fogadta el az Országgyűlés egy évvel ezelőtt, tavaly ősszel a szabadalmi törvényünket módosító törvényt, és egyidejűleg döntött hazánknak az európai szabadalmi egyezményhez való csatlakozásáról is. A napirendi ponthoz hozzászóló képviselők bizonyára erre jól emlékeznek még. Az előttünk fekvő törvényjavaslat a védjegyek, a földrajzi árujelzők és a formatervezési minták oltalma, valamint a szerzői jog terén e sorb a illeszkedve, többszörös céllal született. A jogharmonizációs feladatokkal összefüggésben a javaslat egyrészt biztosítja az európai közösségi védjegy és formatervezési mintaoltalmi, valamint a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek földrajzi árujelzőin ek közösségi oltalmára létrejött rendszerekbe való beilleszkedést, amely rendszerek az iparjogvédelmi integráció legmagasabb fokát valósítják meg, az Európai Közösség egységes piacához igazodó, a közösség egész területére kiterjedő oltalmat biztosítanak eg ységes szabályok szerint. E közösségi szabályok európai uniós csatlakozásunkkal egyidejűleg közvetlen alkalmazást nyernek hazánkban, azonban ennek előfeltételeként szükséges beilleszteni jogrendszerünkbe az e rendszerek működtetését szolgáló egyes részlets zabályokat. Másrészt a javaslat előirányozza a szerzői jogi törvény módosítását, a szerzői jogot az információs társadalom kihívásaihoz igazító 2001ben elfogadott közösségi irányelvhez való jogközelítés érdekében. Az irányelv átültetése nem igényli szerző i jogunk átfogó reformját, csupán kisebb terjedelmű, különösen a szabad felhasználást érintő módosításokat tesz szükségessé. A jogharmonizációs feladatokon túl, az iparjogvédelem és szerzői jog terén létrejött nemzetközi szerződésekkel összefüggésben a jav aslat a jogbiztonságot és a kiszámíthatóságot erősíti azzal, hogy a védjegyek, a földrajzi árujelzők és a formatervezési minták terén létrejött nemzetközi iparjogvédelmi lajstromozási rendszerekre vonatkozó illeszkedési szabályokat beépíti a védjegytörvény be és a formatervezési minták oltalmáról szóló törvénybe, továbbá egyes kérdésekben - a szerzői jogi nemzetközi egyezményeknek való maradéktalan megfelelés érdekében - kiigazítja, különösen a közös jogkezelés vonatkozásában, a szerzői jogi törvényt. A törv ényjavaslattal módosítani kívánt törvények alkalmazása során szerzett gyakorlati tapasztalatokra figyelemmel is szükségessé vált e törvények felülvizsgálata. Ezek közül jelentőségében kiemelkedik a védjegylajstromozási eljárásban az úgynevezett felszólalá si rendszerre való áttérés, amely rendszerben a védjegyet lajstromozó Magyar Szabadalmi Hivatal a védjegy lajstromozását gátló korábbi jogokat csak az azok jogosultjai által, a védjegyek lajstromozására irányuló eljárásban tett kifogás alapján veszi figyel embe. A javaslat előkészítését igen széles körű szakmai és érdekképviseleti egyeztetés előzte meg. A javaslat alapját képező törvénytervezet egyes részeinek egyeztetését már ez év márciusában megkezdtük, amelyet további írásbeli és szóbeli egyeztetések kö vettek. Mindez garantálja a javaslat szakmai megalapozottságát és az abban foglaltakat érintő konszenzus meglétét. Az előttünk fekvő javaslat mint az uniós csatlakozást megelőző utolsó átfogó jellegű módosításcsomag, iparjogvédelmi és szerzői jogi törvénye ink modernizálásával és továbbfejlesztésével beteljesíti a magyar szellemi tulajdonvédelmi szabályozás európai integrációját. Őszintén bízom abban, hogy az ezen a téren megszokott egyetértés változatlanul fennmarad az Országgyűlésben, és nagy többséggel fo gja tudni támogatni mindegyik parlamenti frakció az előttünk fekvő javaslatot. Köszönöm szépen a figyelmet, elnök asszony. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor , a napirendi ajánlás szerinti 1515 perces időkeretben. Megadom a szót Serfőző Andrásnak, aki az MSZP képviselőcsoportja nevében kíván felszólalni. A képviselő urat illeti a szószék.