Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. szeptember 23 (89. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szájer József): - DR. KIS ZOLTÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár:
719 fontos célja: tudatosítani azokat a károkat, amelyeket a jelenlegi városi közlekedési trendek okoznak az épített és a zöld környezetben, valamint az életminőségben. Magyarországon autómentes napot az idén 41 településen rendeznek, európai mobilitási hetet az autómentes nap megrendezésével együtt 7 magyar település rendez; illetve további 10 magyar település van, ame lyek hivatalosan nem csatlakoztak, de lesz autómentes nap rendezvényük. Nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy a magyar részvétel is meglehetősen jelentős ebben a kezdeményezésben. A motorizáció, ezt mindannyian tudjuk, jelentős környezetszennyező tényező . Tudjuk, hogy a környezetszennyező ártalmakon túl számos olyan, közvetlenül az egyes emberre is káros hatást gyakorló, ha tetszik, eredménye van, mint például a zajhatás, s ezek mind az egyes emberre, mind pedig általában a környezetre vonatkoztatva gyakr an visszafordíthatatlan folyamatokat indítanak el, vagy indítottak már el. A szakértők a kibontakozásra Európaszerte ugyanazt a receptet ajánlják, az úgynevezett fenntartható városi mobilitás elérését, megcélzását, a tömegközlekedési eszközök fejlesztését , az egyéni járműhasználat összehangolását, a parkolási rendszer fejlesztését és az alternatív közlekedési módok támogatását. Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere azt mondta az idei budapesti rendezvényen, hogy a fenntartható fejlődés érdekében változta tni kell a szokásainkon, és bizony lehet, hogy ez a legnehezebb, hiszen gyalogolni vagy kerékpározni, ez nagyon sokszor csak komoly szemléletváltozás eredményeként érhető el. Azonban aki megdöbben ezen a kijelentésen, az gondolja végig azt a számot, amely szerint vannak nagyvárosok, amelyeknek a légszennyezettsége az autómentes napokon (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) ötszörhatszor kevesebb, mint egyébként. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szájer József) : A kormány részéről Kis Zoltán államtitkár úrnak adom meg a szót, Környezetvédelmi Minisztérium. DR. KIS ZOLTÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Nem véletlen, hogy Párizsból indult el ez a kezdeményezés ezelőtt tíz évvel, amikor már látszott, hogy az európai nagyvárosok légszennyezettsége, a közlekedés összeomlása világszerte olyan problémát hoz elő, amely egy jajkiáltással, egy figyelemfelhívással talán csökke nthető, vagy egyes politikusokat az országokon belül arra indíthat, hogy valamit kezdjenek ezzel az üggyel. (9.40) A múlt heti jelentések Párizs vonatkozásában már arról szólnak, hogy egyértelmű összefüggés van a forró nyár több ezer halálos áldozata és a várost fojtogató levegőszennyezettség között. Magyarországon az, hogy autómentes hetet, illetve autómentes napot szervezünk, ugyancsak egy jajkiáltás, egy figyelemfelhívás, amely arra kell hogy intsen és ösztönözzön minden önkormányzatot és a mindenkori ko rmányt, hogy ezt az egészen összetett ügyet kezelje. Mert nemcsak egyszerűen arról van szó, hogy kelle közlekedni vagy nem kell közlekedni és mivel kell közlekedni. Az áru, a munka, a munkahely, annak megközelíthetősége, az ellátás biztosítása feltételez egy automatizált mobilitást, amelyből nem lehet a gépjárműforgalmat kirekeszteni. De nem mindegy, hogy milyen gépjárművel történik, nem mindegy, hogy milyen utakon, illetve nem mindegy, hogy hogyan tudjuk tehermentesíteni a nagyvárosokat is ettől a problém ától, mennyire tudunk vidékfejlesztéssel is egyéb ügyeket rendezni. Hogyan is áll a helyzet a tömegközlekedésben Budapesten? Építünk kerékpárutakat, fejlesztjük az elektromos kötött pályás utazási lehetőségeket, mint villamos, trolibusz, illetve elindul az előző négy évben sajnos leállított metróépítés is.