Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. szeptember 22 (88. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról szóló törvényjavaslat; az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2002. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz):
658 Ami a legrossz abb, hogy én azt tapasztalom, hogy az önök részéről az előző költségvetési időszakkal kapcsolatosan csak negatívak vannak. Egyedül talán Józsa képviselőtársam próbálta meg a környezetvédelmi fejezetet úgy föllapozni, hogy abban megtalált pozitív dolgokat i s. Nem véletlen, hogy a Magyar Demokrata Fórum többször mondta már - és talán ez egy nagyon rossz alkalmazott szólás , hogy a nemzeti minimumot, amit nemrég Horn Gyula képviselőtársunk és miniszterelnök úr is mondott, próbáljuk meg közösen megfogalmazni, de amíg ilyen mértékben próbáljuk meg az előző időszakot letenni, addig egyszerűen nem várható el, hogy a képviselők gondolkodása olyan irányba változzon meg, hogy a nemzeti alapkérdéseket adott esetben közösen tudjuk megfogalmazni. Talán célszerű lenne az önök részéről is elismerni azt, hogy annak a kormánynak - az előző kormánynak - is voltak nagyon jó folyamatai. Hiszen a kormányváltáskor Medgyessy miniszterelnök úr mondta el, hogy azokat, amik valóban jók voltak, tovább kívánják folytatni. Csak a borzas ztó az, hogy 2002 második félévében már az a folyamat megszakadt, amit a miniszterelnök úr is mondott, hogy ezt és ezt tovább kívánjuk folytatni; és talán ezzel kellene azonosulni ott is és itt is, ez teljesen logikus. Ezért is mondtam az előbb, amit egy k icsikét vehemensebben és talán keményebben fogalmaztam, de talán mindannyian tudjuk azt, hogy a rendszerváltozás miért következett be ebben az országban. Köszönöm. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Szabó Zoltán úr, az MSZP képvi selője. DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Megnyugtatom Domokos képviselőtársamat: egyáltalán nem vagyok megsértve. A gyerekkoromra sem panaszkodtam; eltekintve attól, hogy a hatvanas évek közepén az apámat másfél évre politikai oko kból bebörtönözték, az én gyerekkorom teljesen harmonikus volt, és eszem ágában sincs nehéz gyerekkoromra hivatkozni. De ha Domokos képviselő úr nem arra esett volna ide be a Házba, hogy ezeket a mondatokat meghallgassa - (Domokos László közbeszólására:) t essék nyugodtan megnyomni a gombot, képviselő úr, jobbról a másodikat kell, és akkor meg tetszik kapni a szót , akkor végighallgatott volna erről egy vitát. 2001ben a világgazdaságban kétségkívül keletkeztek komoly gondok - különösen annak második felébe n, a szeptember 11i terrortámadás után , de Magyarországon a gazdasági növekedés mérséklődése 2000 első negyedévében indult el, tehát másfél évvel korábban, és tendenciózusan, negyedévről negyedévre ment lefelé, amikor pedig még a világgazdasági válságna k nyoma sem volt. Ez azzal a gazdaságfilozófiai paradigmaváltással függött össze, amely az Orbánkormányban a két gazdasági miniszter cseréjében mutatkozott meg. Attól a pillanattól kezdve kezdett, azt is mondhatnám, tisztelt képviselő úr, a gazdasági növe kedés mérséklődni, ahogyan önök letértek arról a gazdaságpolitikai útról, amelyet a Hornkormány vázolt fel, és amelyet önök két évig más szlogenekkel ugyan, de hiba nélkül követtek. Tisztelt Képviselő Úr! Mára ezek a gondok vannak itt a nyakunkon, ezt tet szettek nekünk itt hagyni, ezt a nem nagyon növekvő gazdaságot, mellesleg egy olyan világgazdasági válsággal, amelyből - ezt is megvitattuk már jó három órával ezelőtt - sajnos a belső fogyasztás fölélénkítése nem jelent kiutat. Ezt minden kisméretű gazdas ágon a XX. század második felében már lehetett látni; soha nem jelentett az kiutat, hogy a belső fogyasztást fölpörgették. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Domokos László úr, a Fidesz képviselője. DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz) :