Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. szeptember 22 (88. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról szóló törvényjavaslat; az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2002. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - BALLA MIHÁLY (Fidesz):
642 gondolják, hogy összehívom, amikor kormánypárti a többség. Pedig ezt helyi törv ény, a Házszabály írja elő. Ezek szerint ő külön törvényeket alkot saját maga számára? Rá nem vonatkozik a Házszabály, neki nem kell betartania? Neki igenis össze kellett volna hívnia az ellenőrző albizottságot! Azt hiszem, nagyot hibázott ebben az ügyben, de ha nem akar az albizottság elnöke lenni, akkor le kell mondani erről a posztról, és lesz más ellenzéki képviselő, aki ezt fölvállalja. Ennyit előzményként, csak azért, hogy az egész folyamatot egy picit jobban meg lehessen világítani. Ehhez a működéshe z tartozott - Szijjártó képviselőtársam említette , hogy bizonyos területeken nem végeztünk közbeszerzést. Bizony az előző időszakban teljesen elfeledkeztek, uraim, a közbeszerzés alkalmazásáról. Már elhangzott, hogy több száz milliárd forint milyen módon került ki a költségvetésből. S való igaz, hogy ezt törvényesen nem kellett tenni, mert a közbeszerzési törvény hatálya alól vonták ki. Arra utaltam, a törvénykezésük olyan volt, hogy megteremtették a törvényi hátterét, s ezért az ügyészség vagy az eljáró hatóságok törvényesnek ítélnek dolgokat. Szeretnék foglalkozni az állami vagyon kérdésével. Elhangzott már, hogy ez tíztizenkét éve probléma az önkormányzatoktól az államig. Ezen belül is két nagy terület az ÁPV Rt. és a Kincstári Vagyoni Igazgatóság, ame lyek az intézményi és a vállalkozói vagyont kezelik. Azt gondolom, ebben közös felelősségünk van. Meg kell tenni a szükséges lépéseket; a múlt évi zárszámadáskor elmondtam, melyek ezek, most nem fogom megismételni. Egy dolgot azonban itt is szeretnék elmon dani. A költségvetési bizottság ülésén kértem Varga Mihály elnök urat, hogy a jövő évi, 2004 első félévi munkatervben ez önálló napirendként szerepeljen, és a vagyoni kérdések köre egészében tárgyaljuk meg. A Számvevőszék igen fontos anyagot készít, ami ad digra elkészül, és igen jó alap lesz a tárgyalásra. A vagyon egyik nagy problémája, hogy tudni kell, mit ér, és hogy mennyi van belőle. (20.10) Mi csak ezt nem tudjuk, és az Európai Unióhoz való csatlakozásunk pedig itt van néhány hó napra. Azt hiszem, hogy ez annyira égető kérdés, amit elő kell vennünk majd. A zárszámadás állami számvevőszéki részével annyiban szeretnék foglalkozni, hogy a magam részéről elismerésem fejezzem ki a Számvevőszék jelen lévő képviselőinek ezúton is, hiszen magas szintű munkát végeztek ismételten. Azt hiszem, hogy dicséret nekik, bár feladatuk, még akkor is, hogyha valóban nem sok dicsérő szó hangzik el a zárszámadási jelentésben. Ez következhet abból is, hogy mi megteremtettük annak feltételét, hogy bátran és őszintén mondhassanak véleményt. Az üvegzsebtörvény elmúlt év ősszel történő megalkotásával ma már nemcsak az állami szektort ellenőrizhetik, hanem a vállalkozói szektort is. Azt hiszem, minden egyes megnyilvánulásunkkal azt támasztjuk alá, hogy igenis a mélyére kell nyúlni, az adóforintok útját kísérjék figyelemmel, és ez az áttekintett ellenőrzés adhat valós képet arról, hogy a kormány hogyan használja fel az adóforintokat. Ennyi, köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Balla Mihály képviselő úré a szó, Fideszfrakció. BALLA MIHÁLY (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Hallgatva a mai vitát, sokszor azt lehetett hallani, hogy nem jól gazdálkodott az előző kormányzat. Úgy gondolom, hogy egy példán keresztül be lehet mutatni azt, hogy a gazdálkodás rendjén volt. Bár nem tűnik nagy példának a Külügyminisztérium működése, de ha végignézzük azt, hogy a működését az ÁSZjelentés hogyan értékelte az előző évben, akkor el lehet mondani, hogy gazdálkodási téren a legtöbb minisztérium jól működöt t. Részint megközelítve, a Külügyminisztériumnak az Állami Számvevőszék által vizsgált 2002. évi költségvetése az érvényes jogszabályok betartása mellett zajlott, összegezhető az ÁSZjelentés. Az intézmény szabályozottsága alapvetően megfelelő, és javuló t endenciát mutat. Ebben benne van az is, hogy az elmúlt években a Külügyminisztérium működésével kapcsolatban több elmaradt