Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. szeptember 22 (88. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról szóló törvényjavaslat; az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2002. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. FÜLE ISTVÁN (MSZP):
631 annak a forrásai (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) tulajdonképpen erre az évre húzódtak át, tehát még azt a költ séget is - fogalmazzunk úgy - a kormány a maga módján elköltötte, és növelte az inflációt. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Megadom a szót Fónagy János képviselő úrnak, Fideszfrakció. DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz ) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én a magam részéről osztom Szalay Gábor képviselő úr számait, azok korrektek. Azt mondta, hogy körülbelül 10 ezer pályázat volt, és ezt önök a 800 ezer kis- és középvállalkozáshoz viszonyították. Javaslom, hogy viszonyítsuk a 10 ezer nyertes pályázatot a 2003ban valamifajta pályázatos támogatásban részesült vállalkozásokhoz, és akkor rá fogunk jönni, hogy a 10 ezer bizony nagyon magas szám. A Széchenyiterv önmagában természetesen nem csodaszer, nem önmagáb an való, és nem is old meg mindent. Ebben is igaza van képviselőtársamnak, hogy a Széchenyiterv mellett, ami jellemzően azért a közép- és a nagyobb vállalkozások pályázati rendszere volt, nagyon kellett hozzá az egyébként 1991től futó mikrohitelrendszer, nagyon kellettek az egyéb pályázati lehetőségek. Önöknek az lett volna a feladata, ha lett volna ezekről bármilyen elképzelésük - és ezt nem elsősorban a tárcára értem, hanem az egész jelenlegi kormányzati rezsimre , hogy ezeket a továbbfejlesztéseket el végezzék. Ehelyett önök ezt az egészet eltaposták. Eltaposták, híven tartották magukat ahhoz a szokásukhoz, hogy amikor önök vannak hatalmon, akkor ez az ország tönkremegy: tönkrement 1998 (Sic!) közepe felé, és ne mondják, hogy nem önök voltak, akkor a ga zdaságért felelős miniszterelnökhelyettest Medgyessy Péternek hívták (Göndör István: És növekedett a gazdaság, képviselő úr!) , ez az ember ma Magyarország miniszterelnöke; tönkrement '94 és '98 között, és akkor önök kényszerintézkedéseket foganatosítottak , tönkrement az ország; és tönkrement 2002ben, és önök megint ugyanarra hivatkoznak. A mások gyűlölete helyett próbáljanak meg önök is tükörbe nézni! Köszönöm, elnök úr. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Füle István képviselő úr, MSZ Pfrakció. DR. FÜLE ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Elég sok minden elhangzott itt, most már nem is tudom, hogy pontosan mire kellene reagálni. De az nyilvánvalóan kiderül itt a vitából 2002 kapcsán - úgy tűnik, ez már elveszik, hogy valóságosan miről vitatkozunk , hogy alapvetően lényegi különbség van a felfogásunk között. És most nem arról vitatkozom, hogy ha 1994ben, illetve '95 elején kell egy megszorító intézkedést tenni, akkor nyolc hónap alatt a szocialista kormányzat hogyan tudta összeho zni azt a helyzetet, mert ennek értelme nincsen. De Babák képviselő úr világított rá leginkább a dolog lényegére, ami a kettőnk közötti különbség. Ő ugyanis azt mondja, az államnak be kell avatkozni, ha baj van a világgazdaságban, a növekedés visszaesik, é s hogy az okosabbak ezt kitalálták. Valóban, Keynes annak idején egy ilyen rendszert épített fel, csak hát ez a keynesi rendszer már a nyolcvanas években is a fejlett országokban gyakorlatilag idejétmúlt volt (Babák Mihály: De mi fejletlen ország vagyunk!) , és csődbe ment természetesen. És minél inkább egy átmeneti országról van szó, annál kevésbé működik az - lásd az elmúlt éveket egyébként , hogy akár Cben, akár Gben próbáljuk a növekedést fenntartani. A magyar gazdaság számára egyetlenegy lehetőség va n, hogy kilábaljon ebből a helyzetből, hogy elsősorban az export révén tudjon növekedni, és ezt kell támogatni. Erről beszélt egyébként Szabó képviselő úr (Babák Mihály: Világgazdasági válság van, nincs export!) , és akkor még nem beszéltem arról... - meg l ehet nyomni a gombot egyébként. Tehát nem beszéltem arról, hogy ha a