Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. szeptember 22 (88. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról szóló törvényjavaslat; az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2002. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - BABÁK MIHÁLY (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter): - ÉKES JÓZSEF (MDF):
630 Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Babák Mihály képviselő úré a szó, Fideszfrakció. BABÁK MIHÁLY (Fidesz) : Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Széchenyitervről itt sok szó esett, és megvallom őszintén, hogy azért jó lenne kicsit sommásan arról beszélni, hogy ha a világban baj van, akkor valamit tennie kell eg y kis országnak, mint nekünk is. Ha a világgazdaságban baj van, ha gazdasági válság van, akkor belső gazdaságot kell élénkíteni. Ezt nálunk okosabb emberek kitalálták, hogy ilyenkor azt mondjuk - Baross Gábor , hogy közmunkák, fogyasztásélénkítés, hitel, monetáris politika, lakásépítés és hasonlók. Ezt foglalta csomagba egy sajátos magyar filozófiával, a hazai kis- és középvállalkozások megerősítésével, támogatásával, a forrásallokációval a Széchenyiterv. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ez volt a filozófiája - önök ezt nem folytatják. Önök vannak kormányon. Miért nem tesznek valamit? Tegyék a dolgukat, önöké a felelősség! Ma mi van, kérem? Semmi. Nem látom a gazdaságpolitikát, el van bizonytalanodva a gazdaság, a kis- és középvállalkozások. Mi nem akartuk odad obni a versenynek a magyar, hazai kis- és középvállalkozásokat, hanem felkészíteni az uniós csatlakozásra. Nem megy a gazdaság, növekszik a munkanélküliség, nő az eladósodás, csökken a teljesítmény. Uraim, tegyék a dolgukat! Ha önö knek nem szimpatikus Széchenyi terve, amelyben van saját, magyar, hazai gazdaságfilozófia, tegyenek akkor más nevet elé - de tegyék már, könyörgök, mert másfél éve kormányoznak! Ha azt most tönkretették, amit elkezdett a polgári kormány, vagy nem töltötték föl a pályázati lehetőségeket, és nem tettek forrást ezekhez, akkor találjanak ki valami mást, ahova önök tesznek. Még egy dolgot hadd mondjak el gyorsan. Kérem szépen, én nemcsak a környezetemről és a városomról beszéltem, Göndör képviselő úr; nézzék meg Gyulát, Orosházát, Gyomaendrődöt, Tótkomlóst, Békéscsabát: a Széchenyiterv csodákat teremtett. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Ékes József képviselő úré a szó, MDFfrakció. ÉKES JÓZSEF (MDF) : Nagyon köszönöm, elnö k úr, a szót. Talán már tényleg sok szó esett magáról a Széchenyitervről. Én visszaemlékszem arra az időszakra, amikor több tízmilliárdos üzemek kerültek pár tízmillió forintért magántulajdonba, volt egy ilyen időszaka is a magyar rendszerváltozás demokrá ciájának. Viszont most is van olyan, hogy bizonyos pályázati forrásokhoz a program már rég lejárt, már megvalósították, és a pénzhez most sem jutnak hozzá a pályázók - csak röviden ennyit hozzá. A tavalyi évi költségvetésnél, ha jól emlékszem rá, a kormány váltásnál olyan 3,4 százalék volt a gazdasági növekedés. Ugye, most azt mondjuk, hogy recesszió van a világban - akkor a német gazdaságban olyan 1,2 százalék környékén volt a gazdasági növekedés, tehát akkor is volt recesszió. A kormányváltás után az első két alkalommal a jelenlegi kormányzó párt ugyan azt hirdette a kampányban, hogy profi kormány fog majd most irányítani ebben az országban, kétszeri költségvetésmódosítással elterelte azt az irányt és azt az utat, amit a Fidesz 2000ben mint kétéves költsé gvetés megfogalmazott. Elterelte; innentől fogva nincs joga és alapja arra a jelenlegi kormányzó pártnak, amelyik akkor átvette a hatalmat, vele együtt a költségvetést is, hisz azt eltérítette, hogy olyan nagy mértékben az előző kormányra próbálja meg a fe lelősséget áthárítani, hisz el lett térítve. Innentől fogva egészen biztos, hogy azok az elképzelések, amelyek a költségvetés megalkotásánál megfogalmazódtak, nem tudtak realizálódni. Tisztelt Képviselőtársaim! A pályázatok zöme a tavalyi évben, szeptember 8án lett eldöntve, azoknak a beruházásai idén kezdődtek el, mert tavaly el sem tudtak kezdődni. Tehát az átadásai,