Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. szeptember 22 (88. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról szóló törvényjavaslat; az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2002. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről együttes általános vitájának folytatása - SZALAY GÁBOR (SZDSZ): - ELNÖK (Harrach Péter): - LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz):
629 SZALAY GÁBOR (SZDSZ) : Képviselőtársaim! Azt hiszem, az itt a legnagyobb baj, hogy végletesen elfogultak vagyunk, egysí kúan gondolkodunk, mindenki a saját maga szemszögéből. Birkás képviselő úr említette, hogy az új kormány nemcsak a Széchenyiterv ellensége volt, hanem még a mikrohitelt is elsorvasztotta. Talán sikerült az előző felszólalásomban érzékeltetni, hogy egyálta lán nem az ellenségei voltunk a Széchenyitervnek, hanem a helyén kezeltük. Ez helyi befektetéseket, egyegy gyógyfürdőt, egyegy kisvállalkozót nagyon ritkán, hellyelközzel, de jól segített, és így a maga piciny vetületében fontos lehetett és fontos volt , csak ez az egész gazdaságot semmit nem vitte előre. Szabó képviselő úr tulajdonképpen már ismertette azt az adatot, amelyre fel akartam hívni a figyelmet. 1998 második negyedévében 5,8 százalék volt a GDP, ez 2000ben 5,2 lett, 2001ben 3,8, majd az előz ő kormány 3,2vel fejezte be. És ez nem azt mutatja, hogy a Széchenyiterv használhatatlan volt, hanem azt mutatja, hogy nem a gazdaság egészére volt befolyásoló szerepe. A mikrohitelt illetően, tisztelt Birkás képviselő úr, az új kormány nem megakadályozt a a mikrohitelt, hanem újból életet lehelt belé, mert ön ugyan helyesen idézte, hogy az előző kormány 3 millióról 6 millióra növelte az igénybe vehető mikrohitelt, a futamidőt a kétszeresére meghosszabbította, lehetővé tette, hogy rezsiköltséget lehessen b előle fedezni 200 millió forintig. Igen, ezek választási meggondolások voltak, csak ezzel úgy felborították a mikrohitelt, hogy az nem volt önfenntartható, már augusztusban leállt a fizetés, mert elfogyott a pénz, a friss befizetések nem fedezték az új hit eleket. Ezért kellett újra életet lehelni a mikrohitelbe, hogy folytatni lehessen ezt a nagyon fontos eszközt. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Lengyel Zoltán képviselő úr következik, Fideszfrakció. LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz) : Köszö nöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először Szalay Gábor szavaira reagálnék, nemcsak a mostani, hanem az előtte való felszólalása kapcsán is, amikor párhuzamot vont a Széchenyiterv és a mikrohitel között. Igen, sikerült, Szalay úr, a Széchenyite rvet és a mikrohitelt kellőképpen padlóra küldeni, ki van üresítve mind a kettő, és a vállalkozások számára nem tud olyan mértékű segítséget nyújtani, mint amit a vállalkozások elvárnának tőle. Göndör képviselő úr azt mondta, kilencven év alatt ért volna k örbe a rendszer, hogy minden vállalkozás hozzájusson a pénzhez. Én úgy gondolom, a vállalkozások jelentős része nem is akart pályázni a Széchenyitervre. Egy másik statisztikát is elmondanék Göndör képviselő úrnak: átlagosan hetvenévenként kerül sor egy ön kormányzat átfogó állami számvevőszéki vizsgálatára. (19.10) Én úgy gondolom, hogy ilyen több tízéves periódusokkal nem érdemes vagdalkoznunk. És valóban - visszatérve Szalay képviselő úr szavaihoz - egysíkú lett a vita, ugyanis a jelenlegi kormánypártok k iherélték mind a Széchenyitervet, mind a mikrohitelt, és ezek után valóban könnyebb a semmit igazságosan elosztani a vállalkozások között. Én úgy gondolom, hogy az egyhangúságot és az egysíkúságot föl kéne adni a kormányzó pártoknak is, és nem kéne zsiger ből támadni azokat a gazdaságösztönző rendszereket, amelyek jól működtek az előző ciklusban, ilyen volt a Széchenyiterv is, és jól működött a mikrohitel is. Természetszerűleg az elmúlt egy évben, amit önök vittek végig, számtalanszor történt olyan, hogy k iürült egy alap, és feltöltötték. Sajnos, azért az elmúlt évben az volt a dominánsabb, hogy kiürült az alap, és befagyasztották a támogatások folyósítását.