Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. december 8 (116. szám) - A mozgóképről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
4437 A fent említett elvek érvényre juttatása végett szükség lenne az alapító okirat és a szervezeti és működési szabályzat módosítására oly módon, hogy a kizárólagos döntési hatáskör mellett döntéssel járó felelősség is rögzítésre kerüljön. A felelős döntést le ginkább az segíthetné elő, amennyiben a kuratórium tagjait újraválasztást követően a szakkollégiumok vezetői váltanák fel. Amennyiben a Magyar Mozgókép Közalapítvány alapító okirata, szervezeti és működési szabályzata, támogatási szabályzata, vagyonkezelés i szabályzata, valamint a működést meghatározó egyéb dokumentumok nem felelnének meg jelen törvény rendelkezéseinek, akkor nyilván az államnak a megfelelő konzekvenciákat le kellene vonni, tekintettel arra, hogy itt nem egyedüli alapító az állam. Az állam érdekeinek fokozott védelme érdekében az állam által delegált kurátor a kulturális bizottság egyetértésével látná el képviseletét a fent említett szabályzatok módosítása során. Majd konkrétan kitérek az egyes módosító javaslatokra, és akkor egy kicsit rész letesebben szólnék erről. A többszintű ellenőrzési rendszer erősítése érdekében szükségessé válik az én véleményem szerint a nemzeti filmiroda által ellátott működéssel összefüggő államigazgatási feladatok kiterjesztése. A támogatások folyósítási feltétele ként a támogatási szabályzatba kerülne beépítésre a kuratóriumi döntés meglétének igazolása, amelyet az iroda adna ki, mindamellett a támogatás jogosulatlan igénybevétele esetében történő visszafizetést is az iroda kezdeményezhetné. Ezen alapelveket fogalm azta meg Farkas Imre képviselőtársam az ajánlás 17. pontjában, amely összefügg egyébként az ajánlás 41. pontjával. Ez a módosító javaslat egyértelművé teszi a kuratóriumi döntést, sokkal pontosabban fogalmaz, tehát a felelősség teljesen egyértelműen nyomon követhető, és rögzíti azt ez a módosító javaslat, hogy a közalapítvány kuratóriuma által megítélt támogatások szerződéskötési és utalványozási feladatait, a támogatások felhasználásának elszámolását a nemzeti filmiroda végzi, meghatározott törvényi feltét elek szerint. Én látom, hogy a két bizottság, a kulturális és az emberi jogi, amely két bizottság nyilván finanszírozási kérdésekben kevésbé jártas, és sajnos a bizottsági ülésen az előterjesztő sem támogatta ezt a módosító javaslatot... - de ez a javaslat egyértelmű felelősségi rendszert képes teremteni, tisztelt képviselőtársaim, és egy más működési rendet próbál megjeleníteni finanszírozási szempontból, mint azt tette az eredeti benyújtott törvényjavaslat. (21.40) Ennek pedig az a lényege, hogy filmszakm ai kérdésekben döntsön a kuratórium, az összes többi finanszírozással kapcsolatos feladatot pedig lássa el a nemzeti filmiroda. Azt hiszem, hogy ezen a módosító javaslaton még szükséges vitatkoznunk, és nagyon remélem, hogy itt adott esetben még a támogatá s is megszerezhető. Az ajánlás 20. pontjában Farkas Imre nagyon helyesen rögzíti - és nem véletlenül, lásd az ÁSZjelentést , hogy a szabályzatokban foglaltak nem lehetnek ellentétesek az alapító okirat rendelkezéseivel. Az ajánlás 21. pontja a módosító j avaslat elvi részét tükrözi, amelyik világosan kimondja, hogy a közalapítvány kezelő szerve a nemzeti filmiroda, és ebből levezethető minden olyan feladat, amit a nemzeti filmirodának kell jóváhagynia. Azért, hogy ne ismétlő djenek meg azok a pénzügyi folyamatok, amiket az Állami Számvevőszék 2003. februári jelentése világosan mutat számunkra, teljesen jogosan elvárható az, hogy a közalapítvány költségvetését hagyja jóvá a miniszter. Szabadon dönt a költségvetéséről úgy, ahogy a bíróság vagy az ügyészség, de az Országgyűlésnek azt jóvá kell hagynia. S miután nagyon jelentős költségvetési források felett gazdálkodik a közalapítvány, ezért úgy gondolom, hogy szükséges egyfajta ilyen költségvetési jóváhagyást megejteni akkor, amik or már ténylegesen elfogadta a saját költségvetését - s ezen belül a működési költségvetését is - a közalapítvány. Aki olvasta az Állami Számvevőszék jelentését, az vissza tudja idézni, hogy milyen mérhetetlen felelőtlenül bántak a működési költségekkel a közalapítvány működése során. Ha ezt tényleg meg akarjuk akadályozni, akkor erre valamilyen intézményesített formát kell találnunk.