Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 26 (112. szám) - Az ülésnap megnyitása - A mozgóképről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - LEZSÁK SÁNDOR, az MDF képviselőcsoportja részéről:
3951 véget ér. Holott a környező országok példája arra int bennünket, hogy elsőként a leromlott és elavult infrastruktúrát kell korszerűsíteni, hogy a külföldi filmes cégek számára vonzó forgatási helyszínek teremtődjenek, és ezzel együtt ki kell alakítani a kedvezményeknek egy olyan komplex rendszerét, amely az infrastruktúrával együtt már versenyképessé teszi a magyar filmgyártást a középkeleteurópai régióban. Mert tudomásul kell vennünk azt is, hogy a film nem csupán művészet, hanem egyszerre gazdasági és gyártási tevékenység is, és mint ilyen, az állami költségvetésnek komoly hasznot hoz. Egy 2002es elemzés szerint a filmgyártási árbevétel egynegyede az állami költségvetést gyarapítja. Egy külföldi film, ha Magyarországot választja forgatási helyszínéül, több száz embert foglalkoztat, akik itthon fizetik az adójukat és a különféle járulékokat. A forgatási helyszínek bérleti díjai az önkormányzatokat gazdagítják, míg például a helyszínbiztosítás a rendőrség kasszáját gyarapítja, arról nem is b eszélve, hogy a külföldi stábok komoly szállodakapacitást foglalnak le, járműveket, stúdiókat, filmes berendezéseket bérelnek, és még folytathatnám a sort. Ez a pénz tekintélyes summa, fedezete lehet a magyar film támogatására szánt költségvetési tétel egy jelentős részének, így az állam az egyik oldalon bevételhez jut a filmgyártásból, amit a másik oldalon aztán felhasználhat a magyar filmek elkészítésének támogatásához. És akkor nem is beszéltünk a pénzben ki nem fejezhető, ám egészen bizonyosan forintosu ló indirekt haszonról, amit az országreklám jelent, ha egy világsztár és egy komoly első kategóriás szuperprodukció hazánkban forgat. A világban az elektronikus és írott sajtó mindenütt hírt ad erről, és tudjuk azt, hogy ezt a hírt aztán szétviszik szerte a világban. Ha egy turista azt hallja, hogy kedvenc filmsztárja itt vagy ott forgat, akkor ez a hír számára azt jelenti, hogy ő oda nyugodtan elmehet, mert ez az ország és ez a város biztonságos, stabil és kitüntető érdeklődésre méltó. Magyarországon a fil mstúdiók ijesztően leromlott, siralmas állapotban vannak. Készülve a filmtörvény vitájára, több alkalommal jártam például a Mafilm fóti telepén. Amikor két évvel ezelőtt hazánkban forgatták a “Spy Game” című amerikai szuperprodukció egy részét Robert Redfo rd és Brad Pitt főszereplésével, szerették volna idehozni a film számos stúdiójelenetét. Ám amikor felmérték a stúdióparkunkat, akkor kiderült, hogy attól a technikamennyiségtől, amit magukkal hoztak volna a belső terek bevilágításához, a kameramozgatáshoz , egészen egyszerűen leszakadt volna a fóti stúdiók teteje, a födém nem bírta volna a terhelést. Így mind a magyar filmes szakma, mind pedig a magyar állam igen jelentős bevételtől esett el. De ugyanúgy siralmas, hogy például a fóti stúdiókomplexum nincsen hangszigetelve, és a forgatások gyakran állni kényszerülnek hol a filmgyár mellett elzakatoló vonatok, hol az új 2es út forgalmának zaja, hol pedig a leszálláshoz készülő repülőgépek hangja miatt, mert a filmgyár szerencsétlenül éppen egy légi folyosó al att van, a Ferihegyen leszálló gépek éppen felette fordulnak rá a leszállópályára. Egy filmproducer pedig, akinek minden perc dollárezrekbe vagy akár dollártízezrekbe kerül, nem engedheti meg magának, hogy ilyen okokból álljon a forgatás és csússzon a forg atási terv. Az államnak el kell döntenie, hogy mit akar kezdeni a magyar filmgyártással, milyen koncepcióban és struktúrában gondolkodik. El kell döntenie például, hogy megtartjae a Mafilmet és annak stúdióit állami tulajdonban vagy privatizálja azt. Mind két megoldás lényegi eleme, hogy a filmgyártásnak olyan tőkeinjekcióra van szüksége, amely maradandó beruházás, és nem folyik el kizárólagosan a filmek készítésére. Az első esetben - akár a magyar filmek támogatásának rovására is - a magyar filmekre szánt pénz egy részét az infrastruktúra fejlesztésére kell szánni, mert hosszú távon busásan megtérül a befektetés, és egyben a filmes szakma hosszú távú érdekei is azt kívánják, hogy korszerű stúdiókban, professzionális körülmények között készüljenek el a magya r filmalkotások. A második esetben, amennyiben a privatizációt választja a kormány, amit a magunk részéről nem támogatunk, akkor olyan pályázatot kell kiírni, amely egyfelől kedvezményeket biztosít a filmipar infrastruktúrájába befektetni szándékozó magánc égeknek, másfelől pedig - és ez nagyon lényeges - garanciákat tartalmaz a hosszú távú üzemeltetésre.
