Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 26 (112. szám) - Az ülésnap megnyitása - A mozgóképről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. PETŐ IVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
3947 A problémák másik oka, hogy az elmúlt szűk másfél évtizedben a mozik látogatottsága általában, tehát nem csak a magyar filmeket illetően zuhant vissza. Ebben az említett tényezőn túl döntő szerepet játszott, hogy erre az időszakra esett a széles közönség szá mára elérhető videó, illetve az utóbbi időkben a DVD elterjedése, az ország lakosainak hozzávetőlegesen felét elérő kábeltévérendszerek kiépülése, a magyar nyelvű tévéműsorok választékának ugrásszerű növekedése. Valamennyire befolyásolta a szokásokat persz e az is, hogy miközben az átlagkeresetek az 1990 utáni bő évtizedben nem egészen tízszeresére, addig a mozijegyek ára hozzávetőlegesen húszszorosára nőtt. A problémák harmadik fő oka, hogy a magántőke nem, illetve csak óvatosan merészkedik e terepre, értve ezen a magyar filmek készítését és forgalmazását. A mozijegy bevételi szempontból viszonylag alacsony ára, a kicsiny közönségforgalom, a még a legnézettebb alkotások esetében is igen szerény esélyű nemzetközi filmforgalmazás miatt a filmiparba invesztálha tó tőke nem eredményezhet megközelítőleg sem akkora profitot, mint a legtöbb más gazdasági tevékenységben. Így a magyar filmgyártás ma erősen tőkehiányos, gyakorlatilag minimális magántőkével az állami és európai pályázati források működtetik. Ezzel közel egyenrangú gond, hogy a televíziók jobb esetben legfeljebb a médiatörvényi kötelezettség mértékében vállalnak szerepet, az Európai Unióban tapasztalható piacélénkítő tevékenységet nem folytatnak, sokszor késve fizetik ki a vállalt támogatást, a kevesek ált al nézett Duna Televíziót nem számítva az elmúlt években alig játszottak magyar filmeket, s a kereskedelminek nevezett tévék műsorukat nem is nagyon szándékoznak bővíteni általuk gyártott magyar alkotásokkal. Mindenesetre tény, hogy Magyarországon 1990 óta - döntően a falusi, kisvárosi mozik bezárása miatt - harmadára zsugorodott a mozitermek száma, s kevesebb, mint felére a mozilátogatók száma. Így aztán, bár valamelyest nőtt ugyan a magyar filmet látogatók aránya az 1990es 6 százalékról 8,5 százalékra, d e ez a mozinézők számának visszazuhanása következtében azt jelenti, hogy 2002ben közel harmadával, 6 millióval kevesebb jegyet vettek itthon magyar filmekre, mint tíz évvel korábban. A magyar filmek gyászos nézettségi statisztikáját némileg takarja néhány kiemelkedőn népszerű vígjáték, illetve történelmi film sikere, de ezek közül a legnépszerűbbek is csak kivételesen jutnak be az évi legnézettebb tíz film közé. Magyar sikerfilm csak egyszer éri el itthon a félmillió feletti nézőszámot. '90 óta összesen há rom ilyen filmet mutattak be, s a filmek többségére kevesebb, mint tízezer, nemritkán azonban csak 12 ezer néző kíváncsi. Ugyanakkor a külföldi filmfesztiválokon meglehetősen gyakran éppen az itthon alig nézett magyar filmek kapnak díjakat, öregbítik a ma gyar kultúra hírnevét. Függetlenül a kulturális problémáktól, a bonyolultabb dramaturgiájú vagy egyszerűen csak a nem szórakoztató szándékú alkotások befogadásával szembeni idegenkedéstől, e törvénytervezet abból indul ki, hogy a gazdasági és jogi feltétel ek módosításával lehet és kell tenni a magyar mozgóképért. Ameddig ugyanis nem teremtődik meg az a gazdasági környezet, amelyben a különböző intézkedések, adójogszabályok, filmes befektetési kedvezmények folytán érdemes filmfinanszírozásra vállalkozni, az audiovizuális ipar nem válhat a magyar gazdaság érdemi ágazatává, olyanná, mint amilyen a hasonló méretű és fejlettségű nyugateurópai országokban, s a növekvő állami támogatás ellenére sem várható a magyar filmművészet, a magyar filmipar igazi fellendülés e. A magyar film nemzeti kultúránkban játszott szerepe mellett a magyar mozgóképipar lehetőségei is indokolják, hogy jelentős közpénzekkel és kedvezményekkel segítsük és ösztönözzük e területet, mert a most tárgyalt javaslat egyik fontos eleme, hogy abból indul ki: a magyar mozgóképiparban meglévő szellemi és materiális vagyon, a szaktudás és a viszonylag kiépült infrastruktúra valódi vagyonként képes működni, idővel a megtermelt jövedelme jelentős részben visszaforgatható a mozgóképiparba.
