Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 26 (112. szám) - Az ülésnap megnyitása - A mozgóképről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. PETŐ IVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
3946 Filmügyben valamilyen jogi szabályozás igénye - nyilván részben ezért - már közel száz éve felvetődött Magyarországon is. Prohászka Ottokár katolikus püspök már 1914ben kezdeményezte, hogy a bemutatandó filmeket, mivel azok a fiatalok züllésében mind nagyobb szerepet játszanak, hatóságilag rostálni kell. Egy 1925ben kiadott kormányrendeletnek már több köze volt a ma tárgyalt törvénytervezet elképzeléséhez. Mivel a '2 0as évek elején a mozik 95 százalékban külföldi filmeket játszottak, a hazai alkotások érdekében a filmimportáló cégektől pótadót kívántak beszedni, és az ebből származó bevételt az ekkor létrehozott filmipari alapra bízva a magyar filmgyártás fejlesztésé re tervezték fordítani. Az első és mindeddig utolsó filmtörvény 1935ben született, és ennek is elsődleges célja a magyar film támogatása volt, előírva a mozitulajdonosoknak, hogy műsoruk növekvő hányadát, hamarosan 20 százalékát magyar filmekkel kell kitö lteni. Ennek nyomán a kezdeti évi 10ről 1938ra évi 32re, később még tovább nőtt az elkészült magyar filmek száma. A színvonal persze vegyes volt, de abban, hogy a magyar film a hétköznapi kultúra, a gyártás pedig a magyar gazdaság fontos részévé vált, d öntő szerepe volt e mennyiségi változásnak. A helyzet, a lehetőségek és az eszközök az elmúlt hetven évben alaposan megváltoztak, de a most tárgyalt javaslat alapgondolata is az, hogy a magyar mozgókép támogatásra és oltalomra szorul. A magyar film a művés zetek közül - néhány kivételes esettől eltekintve - a zene mellett talán egyedüliként törte át a nyelvi elszigeteltség falát, és adott hírt az ország szellemi állapotáról, sőt az '50es évek vége óta a magyar nemzeti kultúra nagyköveteként sorra aratta sik ereit a nemzetközi porondon. Miközben a hatalom képviselői kivágattak, olykor újraforgattattak filmrészleteket, máskor filmeket évekre, olykor évtizedre dobozba zártak, cinkos összekacsintással hozzá is járultak ahhoz, hogy a film valóságfeltárásban, a hat alom természetrajzának megrajzolásában, politikai tabudöntögetésben messzebbre merészkedhetett, és messzebbre is jutott művészettársainál és jó néhány társadalomtudománynál is. Az egyetemes magyar kultúrát gazdagító remekművek sorra születtek az '50es, '6 0as, '70es években. Tegyük hozzá: a kiemelkedő magyar filmek keletkezése idején is szakadék tátongott a széles közönség ízlése és a bemutatott alkotások többségének világa között. A magyar film nézhetetlensége a Patyolat mellett a kabarék biztos patronja volt, és film is készült egy, azóta más tevékenysége révén ismertebbé vált forgatókönyvíró művéből, “Miért rosszak a magyar filmek?” címmel. A rendszerváltás mindenesetre a mozgókép világában is merőben új helyzetet teremtett. Sajátos módon nem nyitott új lehetőségeket a magyar film előtt. A képi kultúra világméretű inváziója közepette a magyar mozgókép visszaszorulóban van a hazai fogyasztók, a közönség szellemi köztudatában, a mozikban, a képernyőn is. A rendszerváltással megszűnt a cenzúra, de ezzel egy időben amerikai sikerfilmek árasztották el a magyar mozikat, a világpremierrel egy időben, miközben a kizárólag állami költségvetési finanszírozáshoz szokott magyar film alig tudott lábon maradni a piacgazdasági rendben. Az elmúlt bő évtized tehát szabads ágot és fokozatos gazdasági ellehetetlenülést hozott a filmes szakmának. A filmkészítésnél csak a forgalmazás helyzete romlott jobban. Igaz ez akkor is, ha az artmozihálózatnak köszönhetően Párizson kívül talán Budapesten lehet a legigényesebb filmprogram hoz jutni ma Európában. Magyar, úgynevezett nagyjátékfilmek így, ezen az úton még eljutnak a nézőkhöz, pontosabban a mozikba, de a rövid, illetve dokumentumfilmekhez, a magyar film kiemelkedő színvonalú területének termékeihez már, ha akarnak is, alig jut nak hozzá a nézők vagy a lehetséges nézők. (11.10) A gondok legnyilvánvalóbb oka, hogy a mozgókép megszűnt az állami tudatformáló ipar részeként működni, így lényegében megszűnt a költségektől szinte független állami filmgyártás és moziüzemi hálózat is.
