Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. szeptember 16 (86. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2002. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről együttes általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - SZALAY GÁBOR (SZDSZ): - ELNÖK (Mandur László):
387 Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Két dologra szeretném még a figyelmet felhívni, amit a hozzászólásomban is idéztem. Ez a gazdaságpoli tika valóban inkonzisztens. Átláthatatlan, követhetetlen, és a vállalkozók számára érthetetlen. Idéztem a számokat, az Európahitelből eddig 96ot bíráltak el, a Smart Hungary programból pedig 14 vállalkozóval kötöttek szerződést. Ez bizony édeskevés, tisz telt képviselőtársaim! Hogy ebből hogyan lesz gazdasági növekedés, hogyan lesznek beruházások, azt egyelőre nagyon nehéz látni. Itt van egy másik példa az inkonzisztens gazdaságpolitikára. Ma már a kormányzaton belül is versenyeznek egymással a tárcák, hog y ki milyen előrejelzést ad. Elhangzott Font Sándor képviselő úrtól is, hogy a Pénzügyminisztérium megalapozatlanul 44,5 százalékos növekedést jelzett erre az esztendőre. Látjuk, 2,4 százalék volt a második negyedévben a növekedés. De most már nemcsak a P énzügyminisztérium vitatkozik a kormány nevében a kutatókkal, elemzőkkel, közgazdászokkal, hanem most már a Gazdasági Minisztérium is. Itt van a kezemben, hogy ezentúl a GKM is rendszeresen ad, publikál adatokat. Ezek az adatok ellentmondanak a Pénzügymini sztérium számításainak is. Tisztelt gazdaságpolitikusok, döntsék már el a kormányon belül, hogy most a Gazdasági Minisztérium prognózisa szerint, vagy a Pénzügyminisztérium prognózisa szerint fognak dolgozni, mert nem mindegy. Nagyon sok vállalkozó beruház ása, fejlesztése, munkahelyteremtése múlik az önök előrejelzésén, számításain. Végül pedig, kedves Kuncze Gábor, nagy figyelemmel hallgattam az ön hozzászólását. Engedje meg, hogy mégis az SZDSZ egyik ügyvivőjét idézzem, aki azt fogalmazta meg, hogy a korm ány megbukott. És ehhez még azt tette hozzá, hogy szakmailag és politikailag tarthatatlan, amit László Csaba csinált. Nem velem van tehát önnek vitája, hanem a saját pártbeli társával, ügyvivőjével is vitája van ebben a tekintetben. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Felszólalás következik kétperces időtartamban, Szalay Gábor, a Szabad Demokraták Szövetségétől. Parancsoljon! SZALAY GÁBOR (SZDSZ) : Visszatérve a külfölditőkevonzáshoz, befejezném, amit az elő ző kétpercesben elkezdtem mondani. A helyzet nem jó, de nem annyira riasztó, mint ahogy az Varga Mihály és Font Sándor felszólalásából kitűnt. A külföldi befektetett tőke megtermelt eredményeinek visszaforgatását illetően, ami egyik eleme a külföldi tőkéne k, sajnos Magyarországon nem állnak rendelkezésre statisztikai adatok, ezért nem jelenik meg a magyar kimutatásban. Megjelenik az összes szomszédos ország kimutatásában. Nálunk nulla, noha tudvalévő, hogy nyilván nem nulla ez a tétel. A második tétel a mag ánosított, a privatizált mennyiség. Jól tudjuk, nálunk a privatizáció többségében, nagy tömegében már lezajlott, a szomszéd országokban jószerével most kezdődött el. Nyilván objektív okokból ezen a tételen belül hátrányban van Magyarország. Ami azonban az igazán lényeges, és a legfontosabb tétele a külföldi tőke bejövetelének, az a zöldmezős beruházás. Ez hoz létre új kapacitásokat. (13.00) S ha csak ezt a tételt nézzük - és mondom, ez a döntő tétel , ott Magyarország egyáltalán nincs ilyen hátrányos helyz etben. És, tisztelt Varga Mihály képviselő úr, nem tizennégyszeres Csehország fölénye ebből a szempontból, hanem háromszoros. Kétségtelen, ez is baj, hogy van, de ez csak háromszoros, és az összes többi szomszédos országban ezen a téren még most is Magyaro rszág után vannak a szomszédok. Tehát a helyzetünk nem jó, nem azt akarom mondani, de nem olyan riasztó, és főleg nekünk nem kellene rosszabb hírünket kelteni, mint amilyen az valójában. ELNÖK (Mandur László) :