Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 24 (110. szám) - A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szájer József): - FONT SÁNDOR, az MDF képviselőcsoportja részéről:
3761 Azonban ebben a részben találjuk meg a Magyar Demokrata Fórum által sokat kritizált vámtarifaszámbesorolás újramegerősítését a jövedéki törvényben. Ezt az adótörvényben egyszer már önök megtették, hogy visszaismételjük a házi feladatot. Tehát az egyik kormánypárt hoz igen közel álló, Magyarország egyik legnagyobb szeszipari cégének akadt egy kis problémája, mert tévesen sorolta be a vámtarifaszámot, majd e besorolás következtében mintegy 3 milliárd forintot kellene neki befizetni. Úgy gondolta, hogy mivel a barátok vannak kormányon, akkor ezt el lehet intézni úgy, hogy megváltoztatjuk az eddigi gyakorlatot; nem érdekes, hogy a Vegyvizsgáló Intézet milyen besorolásra kötelezte a céget, ha majd a törvénnyel mentesítik őt és a hasonló cipőben járókat, akkor a Vegyvizsg áló Intézet besorolása ezzel annullálásra kerül. Tehát ő törvény által kap mentességet olyannyira, hogy öt évre visszamenőleges újbóli vizsgálatot sem lehet kezdeményezni. A barátok, azok barátok minden esetben, és látható módon újra a 46. oldalon előjön a már adótörvényben általunk sokat kritizált rész - a 48. § (20)(21)(22) bekezdése szól erről. Egyébként ezzel a résszel annyiban egyetértünk, hogy helyesebb, ha a Vegyvizsgáló Intézet a vámtarifaszámbesorolást előre elvégzi, hogy utólagos vita ne legyen , de jelenleg a törvény nem így szólt. Ellenben, aki tévesen sorolta be saját jövedéki termékét, és ezáltal sokkal kevesebb adót fizetett be, mint amennyit kellett volna – magyarul, nagy veszteség érte az államot , azt joggal marasztalhatja el a VPOP. Mag yarországon tudomásunk szerint eddig nem történt még olyan - az említett ominózus barát cég kivételével , hogy a Vegyvizsgáló Intézet besorolt vámtarifaszámát, amely mindenkire nézve kötelező, ő önkényesen nem hajtotta végre, sőt ezek után a baráti szálak azon fáradoznak, hogyan lehet mentesíteni ennek a cégnek a mintegy 3 milliárd forintos befizetését, és hogy azt az ominózus részt visszaidézzem, amellyel mentesül ő is és még jó néhányan, akik hasonló trükköt akartak végrehajtani az állammal szemben, tehá t összességében mintegy 2530 milliárd forint adóelengedést tesz most az újra megerősített javaslatában a kormány. Ezzel természetesen nem tudunk egyetérteni, mert tudjuk, hogy mástól meg 700 milliárd forint elvonást kezdeményezett ugyanabban az adótörvény ben, azt végre is fogja hajtani. Úgy érzem, az idézetet azért fontos részemről felolvasni, hogy okuljunk belőle. Tehát azt mondja, hogy “az adóraktárengedélyes az adómentes felhasználó vagy a felhasználói engedélyes terhére a kötelező érvényű vámtarifabe sorolással vagy annak megváltoztatásával összefüggő adókötelezettség - egy , illetve jogkövetkezmény - kettő - a vámtarifabesorolás kötelezővé válásának napját megelőző időszakra nem állapítható meg”. Magyarul, aki élesen ellentétesen cselekedett a jöved éki törvénnyel szemben - ez az egyik legszigorúbb törvényünk, aki már szembe találta magát vele, az tudja, hogy milyen szigorral szokott eljárni a jövedéki törvény, nos, aki ezzel a törvénnyel eddig önkényesen szembehelyezkedett , azt most mentesíti az ad ókötelezettség és a jogkövetkezmények alól. Ehhez a részhez értelemszerűen a Magyar Demokrata Fórum nem fogja a nevét adni, bármennyire hivatkoznak itt uniós kötelezettségre, ez nincs benne az uniós kötelezettségben, ez csak a barátok elvárásaiban találhat ó meg, amit önök most jövedéki törvény szintjére próbálnak emelni. A másik nagy témakör a rendelkezések tekintetében, amit a II. fejezetben fejtenek ki, a jövedéki termékekkel kapcsolatos. Az eddig alkalmazott jövedéki törvényben ismert besorolási rendet h ozzák újra be. Ebben, mint ahogy az előterjesztő is említette, és a képviselőtársaim is megemlítették, egy területet különösen érdemes megfigyelni, szemügyre venni, ez a pálinka területe. Nem akarom részletezni, mindenki tudja, hogy ez az egyetlenegy olyan italféleség, amely Magyarországra jellemző, sehol máshol a világon nem állították eddig elő, és várhatóan nem is fogják, miután az Unió egy védelmet biztosított a magyar kormány kezdeményezésére. Tehát igazi hungarikumról, több évszázados hagyományról van szó e termék tekintetében. Ez a pálinka, ezen belül a bérfőzött pálinka. (A jegyzői székben Vincze Lászlót Balogh László váltja fel.)