Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 24 (110. szám) - A Fővárosi Önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló törvényjavaslat - A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat - Mentelmi ügy: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. ISÉPY TAMÁS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója:
3734 Tisztelt Országgyűlés! Az igennel szavazók megállapították továbbá, hogy a képviselő úr mentelmi jogával kapcsolatban tett korábbi nyilatkozatai, miszerint kérni fogja mentelmi jogának felfüggesz tését, ellentétesek a bizottsági ülésen ezzel kapcsolatos kérdésre adott válasza második részében foglaltakkal. Mindezekre való tekintettel az igennel szavazók azt javasolják a tisztelt Országgyűlésnek, hogy az Országgyűlés tekintélyének megóvása, képvisel őtársunk becsületének megóvása érdekében a mentelmi jogot függessze fel. Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megadom a szót Isépy Tamásnak, aki a mentelmi jog felfüggesztését ellenzők álláspontját kívánja ismert etni. DR. ISÉPY TAMÁS , a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója : Tisztelt Országgyűlés! Jelen ügyben a paritásos bizottságban a lassan megszokottá vált ötötös vízipólós eredményt két feloldhatatlannak látszó ellentét okozta a kormánypárti és az ellenzéki tagok között. Sajnálom, hogy Csákabonyi képviselőtársam beleesett a határozati javaslatnak abba a fogalmazási hibájába, ami a mentelmi bizottság köztörvényi ügyekben folytatott gyakorlatára vonatkozik: ilyen nem volt - közvád as ügy volt. Drága jó képviselő úr, ügyvédnek magyarázni, hogy van pótmagánindítvány, pótmagánvád - hát hogy a fenébe lehet egy magánindítványos és egy magánvádas ügy közvádas?! Ha ezt meg tetszik nekem magyarázni, akkor én visszamegyek az egyetemre, és ke zdem újból! (Taps a Fidesz soraiban.) Ugyanis vannak magánindítványra üldözhető köztörvényes ügyek, mint a nemi erőszak, az nem megy magánindítvány nélkül; és fordítva: vannak magánindítványra és közvádra üldözhetők. (17.10) Közvádas ügyekben volt töretlen a gyakorlata a mentelmi bizottságnak, tehát ahol ügyész indítványozta a mentelmi jog felfüggesztését, ott az esetek 99 százalékában a mentelmi bizottság javasolta. De hogy köztörvényes…! Nagyon sajnálom, hogy bele tetszett esni ebbe a hibába. Amikor én a boldog kilencvenes években kezdtem politikai államtitkárként a gyakorlatot, és részt kellett venni a törvényalkotásban, az volt a megállapodás: adjátok ide az általatok elképzelt normaszöveget három napra, én három nap múlva megmondom, hol a lyuk, hol szeg ném meg a törvényt. De ne tessenek haragudni, ha abban az időben merül fel a magánindítvány és a pótmagánvád intézményének bevezetése, lidérces álmomban nem jutott volna eszembe, hogy vigyázz már, hát ez politikai célra is felhasználható! (Dr. Kontrát Káro ly: Igaza van!) Márpedig íme, itt a bizonyíték, felhasználható - csak ez nem köztörvényes! Ne tessenek már fogalmakat összekeverni, úgyis olyan fogalomzavar van ebben az országban, hogy lassan már a tények sem tények. A másik ellentét az, hogy bárhogy tets zenek majd szórakozni ezen a mondaton, az ellenzék tiszteli az alkotmányos intézményeket. Kérem szépen, én negyven évig ügyvédkedtem, nem szerettem a pervesztést, senki sem szereti - de mit csinál egy polgári ügyvéd egy pervesztés után? Ahogy az illemkódex ben elő van írva: megtörli az orrát, és befogja a száját. De nem ordít a bíróságra, hogy milyen hülyék gyülekezete, és hogy nem tudják a jogot! Ez az első, a bíróság. A bíróság teljesen független intézmény. Hogyan lehet a bíróságokon bosszút állni az ítéle tekért? Önök hozták létre az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot, ezt az általunk mindig kicsit torzszülött gyermeknek tartott képződményt: most ki tetszenek akarni éheztetni, nem adni neki pénzt. Ha majd szép, jó ítéleteket hoznak, akkor kapnak pénzt; ha ilyen ítéleteket hoznak, hogy felmentik Hegedűs Lórántot, akkor nem kapnak pénzt. Nem egyszerű ez a megoldás? De tessenek továbbmenni az alkotmányos intézményeken: a legfrissebb hír Mellár Tamás. Állítólag ez a Mellár Tamá s nem egy rossz statisztikus; nem is lehet rossz, hiszen az ENSZnek