Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 18 (108. szám) - A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár:
3564 elhelyezett pénzösszegek u tán, ami effektíve nyilván bizonyos jövedelem- vagy kamatkiesést jelenthet az adott pénzintézet ügyfeleinél. Úgy gondolom, arról is kell szólnunk, hogy a felügyeleti tanácsnak mi lesz a további sorsa, hiszen ott igencsak ismert, elismert, nemzetközileg is elismert szaktekintélyek vannak, oda meghívásra, delegálásra kerültek, és ez a javaslat nem szól róluk semmit, nem mondja meg, hogy most mi legyen veletek, mi lesz veletek, nem köszöni meg a munkájukat. Egyszerűen annullálja őket, és úgy gondolom, hogy a n emzetközi tekintély megőrzése végett sem lehet ezt megtennünk. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Megkérdezem, kíváne még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Úgy tűnik, hogy nem. Ezért megkérdezem Vere s János államtitkár urat, kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dr. Veres János: Igen.) Igen. Öné a szó. (23.10) DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitában elhan gzottak közül négy dologra szeretnék reagálni, egyrészt köszönöm azokat a hozzászólásokat, amelyek mértéktartó módon a benyújtott javaslat valamennyi fontos témát érintő részét érintették és véleményezték. Azért tartom ezt fontosnak, mert ez a javaslat nem csak arról szól, amiről az ellenzéki hozzászólók nem kevés politikai töltettel szóltak úgy vezérszónoklatban, mint a későbbi hozzászólásaikban is, hanem valóban arról szól, hogy a betétesek és a befektetők védelme érdekében szükséges intézkedéseket tegye m eg (Font Sándor közbeszól.) a magyar kormány a javaslatában, a parlament pedig alkossa meg az ehhez szükséges törvénymódosításokat. A második dolog, hogy szeretném egyértelművé tenni: kifejezetten elhibázottnak, és azt gondolom, hogy a magyar parlamenti gy akorlatban is meglehetősen szokatlannak lehet azt ítélni, hogy a két ellenzéki párt vezérszónoki hozzászólásaiban olyan megfogalmazások és olyan minősítések hangzottak el, amelyek az én ismereteim szerint nem megalapozottak. Ezért jó lenne, ha egyrészt ebb en a vitában, de a későbbiek során is a képviselőtársaink ezektől a megfogalmazásoktól tartózkodnának, mert meggyőződésem szerint az ilyen megfogalmazás nem szolgálja az ellenzéki párt érdekét sem, de semmiképpen nem válik a magyar parlamenti hozzászólások dicső lapjaira illő hozzászólásnak ez a fajta megfogalmazás, ami ma este elhangzott több kontextusban is; bizonyos személyekkel kapcsolatban használt jelzős szerkezetek szerintem semmiképpen nem fognak ilyen, még egyszer mondom, dicső lapokra kerülni. A h armadik megjegyzésem arra vonatkozna, hogy itt a kormányoldali hozzászólók részéről is elhangzottak olyan kritikai észrevételek, amelyek a benyújtott javaslatnak módosító indítványokkal történő továbbfejlesztésére vonatkoznak. Én úgy gondolom, mint ahogyan valamennyi javaslata a kormánynak, ami az Országgyűlés elé kerül, módosító indítványokkal az Országgyűlés plénumán korrigálható, alakítható, ezért én természetesen biztatom valamennyi képviselőtársamat arra, hogy ha megalapozott elgondolásaik vannak, akko r azt fogalmazzák meg, és próbálják beleilleszteni abba a javaslatsorba, ami itt most az Országgyűlés előtt szerepel, így azok a javaslatok, amelyek számomra már ismertek, úgy gondolom, hogy mindenképpen vitára érdemesek. Azt nem mondom, hogy ezeknek többs égét fogja tudni támogatni a kormány, mert néhány ponton van olyan elvi vita is közöttünk, amely vitában elég nehezen tudom elképzelni, hogy a megváltozott álláspont lenne majd a támogatott javaslat és az elfogadható javaslat a mi részünkről is. Végezetül szeretnék reagálni arra, hogy az elhangzott vélemények alapján és az elhangzott véleményeket figyelembe véve szeretném azt kérni, ha az ellenzéki képviselők a tényekhez ragaszkodnának a későbbi megnyilatkozásaik során is, és csak két dolgot szeretnék konkr éttá tenni: nemcsak hogy a Magyar Köztársaság kormánya, de más ellenőrző hatósága is egyértelműen megállapította a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél a gazdálkodásban fellelhető