Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 18 (108. szám) - A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter):
3565 hiányosságokat és negatívumokat. Erről jelentés készült, ezt a jelenté st a kormány megtárgyalta, és e jelentés megállapításait vitában, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének vezetője által kifejtett vélemények alapján is megalapozottnak találta, azaz nem tudta meggyőzni az elnök úr a Magyar Köztársaság kormányát arról , hogy az ellenőrző hatóság által feltárt hiányosságok nem valódi hiányosságokat jelentenének. Ezt csak azért mondom el, mert itt másfajta megközelítés is elhangzott ebben a vitában, és az én ismereteim szerint volt lehetősége véleményt formálni, volt lehe tősége ezt a vitát lefolytatni, és ebben a vitában nem az az álláspont kerekedett felül, amelyet az elnök úr képviselt. Végezetül, a törvényjavaslat benyújtása előtti egyeztetések kapcsán szeretném azt elmondani, hogy sor került egyeztetésekre, több fordul óban került sor egyeztetésekre, sőt, ahogyan az elő van írva, a közigazgatási államtitkári értekezletre is meghívást kapott a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, ott képviseltette is magát, legnagyobb sajnálatunkra az ezt követő egyeztetésekre már nem jött el az elnök úr, hanem munkatársait küldte, sőt, az egyeztetéseket megelőzően telefonon kvázi feltételt támasztott. Olyan feltételt támasztott, ami nem szokásos a magyar közigazgatásban, ezzel is érzékeltetve azt, hogy szemben azzal, amit itt például Font képviselő úr mondott a hozzászólásában, hogy a normál köztisztviselői viselkedés volt tapasztalható, nem az volt tapasztalható, hanem egy más eljárás volt tapasztalható, nevezetesen: ha a feltételeimet és kívánságaimat elfogadják, akkor leülök tárgyal ni, ha nem, akkor nem ülök le tárgyalni. Én úgy vélem, hogy ez a fajta gyakorlat és ez a fajta hozzáállás nem szerencsés egy államigazgatási szerv esetében, főleg azért nem szerencsés, mert egy rendkívül kényes, érzékeny területtel foglalkozik, és azt pedi g nem akarom vitatni, amit itt valaki mondott a vitában, nevezetesen, hogy minden olyan negatív jelenségért, minden olyan problémáért, ami a pénzügyi befektetések, a pénzügyi szolgáltatások területén felmerül egy országban, szükségképpen a kormányt teszi f elelőssé a közvélemény. Ebből következően a kormány a felelősségét csak akkor tudja érvényesíteni, ha a megfelelő eszközei megvannak ehhez, és ha megfelelő eszközökkel tud élni a kormány ezen felelősség érvényesítése közben. Azért tartottam fontosnak ezt i s megemlíteni, nevezetesen az eljárásban történt egyeztetésekkel kapcsolatos gyakorlatot, mert Dancsó képviselő úr hozzászólásának a jó szándéka és a hangneme kapcsán én úgy érzékeltem, hogy ebben a kérdésben bizonyosan ez az információ nem állt rendelkezé sre akkor, amikor a hozzászólását megfogalmazta, de meggyőződésem szerint fontos a helyes értékeléshez ez a tény és ez a tényközlés is a parlament színe előtt. Én tehát úgy gondolom, hogy az általános vitában elhangzott megállapításokra röviden ennyit kívá ntam reagálni, nyilvánvalóan a jegyzőkönyvben majd elolvasva a hozzászólásoknak még bizonyos momentumait, ha szükséges, akkor egyéb reagálásokra is sor fog kerülni. Én ma úgy gondolom, hogy az elhangzott hozzászólások alapján az elsődleges és elsőkörös rea kció ennyi lenne a magunk részéről, és kérem, hogy a benyújtott módosító indítványokat megvitatva, a részletes vitát lefolytatva a parlament fogadja el a benyújtott javaslatot, mert meggyőződésem szerint ez a javaslat mind a befektetők, mind a betétesek vé delmét az adott pontokban szereplő módosításokkal jól fogja szolgálni. Én személyesen megéltem azt is az elmúlt napokban, hogy több úgymond ingatlanszövetkezet sértettje vagy veszteséget elszenvedő tagja keresett meg bennünket, hogy de azonnal intézkedjünk , és azonnal lépjünk föl azzal a helyzettel szemben, ami több száz, adott esetben több ezer ember több milliárd forintos befektetésének a kétségességét jelenti az ő számukra a mostani helyzetben. Tehát meggyőződésem szerint szükséges a mielőbbi törvényi sz abályozása ezeknek a helyzeteknek, a megfelelő óvatosságot is biztosító és kritikus helyzeteket elkerülő szabályozásnak a megoldása. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Harrach Péter) :