Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 18 (108. szám) - A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
3562 (23.00) Többen szóba hozták az informatikai rendszerek biztonságának kérdését. Valóban, ez rendkívül fontos dolog, mindezek melle tt azért ne feledjük el, hogy Kulcsár Attila egy Excelltáblán vezette a kimutatásait, és erre azért nem lehet ráfogni azt, hogy az informatikai rendszer biztonságosnak tekinthető. Úgy gondolom, hogy bármilyen szabályozást is találunk ki, bármilyen nagysze rű gondolatok merülnek föl bennünk, azt nem fogjuk sosem megakadályozni, hogy ilyen házilag eszkábált Excelltáblák segítségével ne kövessenek el különböző csalásokat. Tehát úgy gondolom, hogy ez a szabályozás, ami előttünk fekszik, egyébként is egy ilyen alapfokú informatikai kézikönyv szabályozásával talán még meg is egyezik, vagy abból emelte át a törvény előterjesztője, arra pedig végképp nem alkalmas, hogy egy jól működő pénzintézetben hasznosítható legyen, hiszen azért minden pénzintézet a maga egyedi ségében nyilván ennél sokkal hatékonyabb és jobb informatikai és adatvédelmet igényel. Arról nem beszélve, hogy a tárgyieszköznyilvántartástól az ügyfelek adatainak védelméig ugyanazokat az archiválási feladatokat írja elő, ugyanazokat az informatikai biz tonsági feladatokat írja elő a törvényjavaslat, ami nyilvánvalóan nonszensz és végrehajthatatlan. Ebből mi következik? Végrehajthatatlan szabályokat hozunk, egyrészt hihetetlenül megdrágítja a banküzemet; ha meg olyan szabályokat hozunk, amelyek betarthata tlanok, azt nem is fogják betartani, tehát nyilvánvalóan nem fogja a törvényjavaslat ezáltal sem a szakmai elvárásokat teljesíteni. Persze nem utolsósorban az is kérdés, hogy valóban, egyáltalán törvényi szinten kelle ezt szabályozni: azt hiszem, hogy ren delettel is bőven meg lehetett volna ezt a kérdést oldani. Nagyon fájlalom és nagyon sajnálom azt a helyzetet, ami kialakult, hogy 2004től jelentősen bővülnek a szervezet, a felügyelet feladatai. Ehhez sajnálatosan forrást nem rendel a kormány, ezt már a tavalyi hitelintézeti törvény módosításánál is tapasztalhattuk, a mostani módosítás pedig ezt tovább erősíti. Úgy gondolom, hogy összességében nem beszélhetünk szakmaiságról; egyetlenegy cél vezérelte a kormányt, hogy megbüntesse azt a személyt, aki egyált alán fel merte tárni azokat a visszásságokat, amelyek a magyar pénzintézeti rendszerben, a magyar pénzügyi rendszerben bekövetkezett. Azt hiszem, hogy ezért inkább elismerés illetné őt. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELN ÖK (Harrach Péter) : Kétperces felszólalások következnek. Először Keller Lászlóé a szó, MSZP. KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ha szakmai vitát folytatunk, akkor érdemes szemügyre venni azt, hogy mire terjed ki ennek a k is törvénycsomagnak a hatálya. A hét fejezetből rögtön az informatikai rendszer védelmével kezdi, amely kiterjed a hitelintézetekre és a tőkepiacról szóló törvény hatálya alá tartozó szervezetekre. Nem is értem, hogy az elmúlt hónapok tapasztalataira alapo zva hogyan lehet megkérdőjelezni ennek a szükségességét, tisztelt képviselőtársaim. Dancsó képviselő úr azt mondta, hogy persze ezeket elő lehet írni, de mi értelme van ennek. Az az értelme, tisztelt képviselő úr, hogy éppen az 1. § vége rögzíti azt, hogy a szoftvereknek mire kell alkalmasnak lenni. Úgy gondolom, hogy ez a törvényi előírás a befektetők számára lényegesen nagyobb biztonságot jelent, mint ami a jelenlegi gyakorlat. Persze nyilván ma már fejlett informatikával dolgoznak a hitelintézetek, s nyi lván meg fognak felelni ezeknek az elvárásoknak. Nem értem, hogyan lehet megkérdőjelezni azokat az előírásokat, amelyek az ellenőrzési rendszer erősítését szolgálják. Ilyen a második fejezetben is található. A harmadik fejezet az, amelyik tulajdonképpen fo glalkozik a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló törvénynek a módosításával. Csak gondoljunk bele, mitől gondolják azt, hogy egyedüli megoldás az, amit az elmúlt időszakban kialakítottak? Miközben már utaltunk a vitában arra, a Monetáris Tanács nál is a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény a függetlenséget másképp