Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 18 (108. szám) - A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. KIS ZOLTÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Mandur László): - DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz):
3466 fölvállalni? Bizonyára azért, mert ebben a melléklet ben, amit már egyszer mondtam, van itt 68 sor, ami totálisan teljesíthetetlen. Uraim! Hát önök is tisztában vannak azzal, hogy azt az autópályát vagy gyorsforgalmi utat, aminek ma még nincs területe, ma még nincs nyomvonala, három év alatt nem fogják megé píteni. Ne tessék már ezt megmagyarázni, hogy kitérdepelték a rövidnadrágjukat! (Derültség a Fidesz soraiban.) Erre mondjanak magyarázatot, hogy miért kell a környezetvédelmet teljes egészében lenyomni a mocsárba! Amire az ország nagyobbik része vé gre tudatilag kezd fölnőni, önök kodifikációs szinten tönkreteszik. Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra következik Kis Zoltán környezetvédelmi államtitkár úr. Parancsoljon! DR. KIS ZOLTÁN körn yezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár : Csak a mocsárból próbálom kidugni a fejem. Tisztelt Tóth képviselő úr, mint jogász mondom önnek: az államigazgatási eljárás szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény megállapítja az eljárásjogi szabályokat. Ettől kormányrendelettel, miniszteri rendelettel eltérni nem lehet. Nem lehet! Nem lehet, mert a jogalkotásról szóló törvény és az alkotmány azért nagyjából szabályozza. Ez az eltérő szabályozás arra vonatkozik, hogy az államigazgatási eljárási szabályoko n belül intézkedhetnek a gyorsítás érdekében, de nem írhatja fölül, a miniszter nem adhat, vagy ha ad olyan utasítást, amire ön hivatkozik, az jogszabályellenes. Annak az utasításnak… (Tóth István iratot mutat fel, és közbeszól.) Nem, nem! Tóth képviselő ú r, nem tudom, miről beszél. Itt az előbb már megpróbáltam emberi hangon és megfelelő értelmi szintet feltételezve magyarázni a dolgokat, de hasztalannak tűnik, komolyan mondom. Az egész hierarchikus rend itt van. Amikor ön azt hiányolja, hogy miért a főfel ügyelőséghez megy: azért, mert arra a szintre viszik az első fokot, ahol a legtöbb infrastruktúra, a legnagyobb apparátus áll rendelkezésre, éppen a gyorsítás érdekében. És ezzel szemben nyilván van egy másodfok, ami nagy valószínűséggel a minisztérium les z. Ezzel szemben hová lehet jogorvoslattal fordulni? A bírósághoz. Azt szeretnénk, ha az eljárási vonalban a döntési szintek megfelelően igazodnának ahhoz a léptékű fejlesztéshez, amiről ez a törvény szólni próbál. És emellett a nyilvánosság bevonását, a n yilvános tervezést is rögzíti, ami korábban nem volt szokás. Az első ilyen törvény, ami az Országgyűlés előtt van, ami azokat a jogosítványokat törvényileg deklarálja, amiről oly sokat beszéltünk, de a valóságban eddig ennek a megvalósulását nem nagyon tap asztaltuk. Köszönöm, elnök úr. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Kétperces felszólalásra megadom a szót Domokos Lászlónak, a Fidesz képviselőjének. DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt MSZP Vezérs zónoka! Nagy tévedésben van, Tóth Sándor képviselő úr, amikor azt mondja, hogy majd ez fogja elősegíteni az M44es útra vonatkozó törvényi akadályok megoldását. Tudniillik olvassa el, kedves vezérszónok úr, ez a törvény 2007ig van érvényben. Miután önök n em tették bele a melléklet erre vonatkozó részébe a 44es útra vonatkozó gyorsforgalmi útépítést, ezért nem lehet rá vonatkoztatni ezeket a gyorsító lépéseket. Tehát ebből az következik, hogy önök akkor ilyen értelemben még tovább akarják lassítani ezt az építkezést, nemhogy 2006ig nem készül el, 2007ig el sem akarják önök kezdeni. Ez itt a probléma. Engedje meg, hogy ezzel folytassam Végh László képviselőtársamnak azt a gondolatát, amely azt mondja, hogy mi hiányzik ebből a törvényből. Rossz érveket hasz nál, most már harmadszorra, vagy negyedszerre utalok arra, hogy tévesen rossz vezérszónoklatot mondott. Már a 8as út kapcsán