Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 18 (108. szám) - A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - SZALAY GÁBOR (SZDSZ):
3430 (13.00) A közlekedési tárca támogatásával lehetne ebből transzeurópai folyosó, azonban eb ben a javaslatban nem szerepel. Az előkészítésére sincsen egyetlenegy utalás sem, holott azt mondjuk, hogy a hosszú távú közlekedési tervekben 2008ra már megépül például a Sopront elkerülő szakasz. Tehát ez egy olyan része ennek a törvényjavaslatnak, ami egy az egyben kimarad. Az a határ például, ami most az Európai Unióval határos, semmi módon nem részesül ennek a törvényjavaslatnak a vélhetően jó következményeiből. Összehasonlításképpen: Burgenland, ami területre harmadakkora, mint a nyugatdunántúli rég ió, ez a Burgenland 58 kilométer autópályával rendelkezik, és 609 kilométer gyorsforgalmi úttal és főúttal - ők egyben számolják, ők a gyorsforgalmi utat a főutakhoz számolják , míg a NyugatDunántúlon ez a szám 72 kilométer autópálya a 239 fő közlekedési úthoz. Ha összehasonlítjuk, akkor a harmadakkora Burgenlandban 667 kilométer, míg a NyugatDunántúlon mindössze 311 kilométer olyan út van, ami a közlekedésben a nagy forgalmat elvinné. Úgy hiszem, ez a szám pontosan jelzi, hogy a NyugatDunántúlon milyen szükség lenne arra, hogy foglalkozzunk vele és tervezzük a megvalósítást. Az már csak kis adalék hozzá, hogy akármikor találkozunk az osztrák képviselőkkel, legutóbb a parlamenti jószolgálati delegációval voltunk Bécsben, és ott is az osztrák képviselők m egkérdezték, hogy mi a helyzet, ők a határon állnak az autópályával, jöne tovább a forgalom. Ez azért is érdekes, az M9es nyomvonala, mert a Balaton turisztikai jelentőségét senki nem vitatja, mégis ahogyan nézzük, Budapestről most már a polgári kormány jóvoltából egy felújított, háromsávosított M7es autópálya visz a Balatonra, ugyanakkor a nyugati oldalon, ahol elvileg a német turisták érkeznének a Balatonhoz, egy kétsávos út vezet. Mindenkinek nagyon ajánlom, szívesen látom vendégül a NyugatDunántúlon , utazzon végig velem a 84es úton. Óriási a forgalom, a forgalomszámlálás adatai ezt pontosan bizonyítják. A költségekről is kellene beszélnünk néhány szót, bár az idő meglehetősen fogy. Három részből áll össze a költségvetés, például európai uniós forrás okra is hivatkozik ez az anyag. Máig nem értem, hogy az európai integrációs bizottság miért nem foglalkozik ezzel az előterjesztéssel, miért nem foglalkoztunk vele, amikor hivatkoznak a pénzek felhasználására. A magánszféráról sokféle vita volt arról, hogy pontosan hogyan történik a forrásfelhasználás. Beadnék egy módosító indítványt, kérem a kormánypárti képviselőket, támogassák a javaslatomat. Ehhez a paragrafushoz benyújtanám, hogy az e törvény kapcsán megvalósuló autópályákra csak a matricás rendszerben szedhető díj, csak úgy lehet fizetni, és már megoldódik az a kérdés, hogy hogyan lehet elkerülni az M5össel kapcsolatos helyzetet. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az önkormányzatok sanyarú helyzetéről nem is beszéltem, az egyeztetések során meglehetősen szél sőségesen vannak említve, hiszen a helyi önkormányzatokkal csak kapcsolatot tartanak fenn, és az önkormányzat lakossági fórumon tájékozódhat tulajdonképpen a fejlesztésekről. Milyen dolog ez?! Az önkormányzatot (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) testületi ülésen, testületi határozattal kell megkeresni, így tud véleményt mondani, és a területfejlesztési intézményrendszer megint nem szerepel a törvényben, tehát mindmind azt igazolja, hogy ez egy alibi törvényjavaslat, amit módosító javaslatokkal szeretnénk feljavítani, és ezek után talán majd eléri azt a célját, ami így nem nagyon látszik ki a törvényjavaslatból. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Sza lay Gábor úr, az SZDSZ képviselője. SZALAY GÁBOR (SZDSZ) : Tisztelt Ivanics Képviselőtársam! Ez a törvényjavaslat egyáltalán nem alibi törvényjavaslat, azonban mindazokat, amit ön megkívánna tőle, természetesen nem lehet törvényileg kezelni, törvényben mint jogszabályban kezelni. Erre más utak és lehetőségek is vannak. Tehát ön