Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 18 (108. szám) - A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - TÓTH SÁNDOR (MSZP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP):
3431 megkívánná, hogy ne csak az autópályákkal és autóutakkal, hanem, mondjuk, alsóbbrendű főutakkal, esetleg kétszámjegyű utakkal is foglalkozzon. Erre más utak, módok vannak. Itt van a k ezemben a tájékoztató (Felmutatja.) , ami az ön által kifogásolt hosszú távú fejlesztési terveket tartalmazza megyei lebontásban, tehát benne van akár GyőrSopron megyében is, hogy 2015ig terjedően milyen alsóbbrendű útszakaszfejlesztéseket tervez a kormá ny. Azután ön azt mondja, hogy nemcsak az átadásra, tehát befejezésre kerülő, ez alatt a négy év alatt befejezésre kerülő autópályákat kellene itt föltüntetni, hanem azokat is, amelyek előkészítésre kerülnek. Ennek az az akadálya, hogy akkor nem tudnánk ho zzárendelni a szükséges forrásokat, mert nyilván azt ön sem gondolhatja, hogy 2015ig itt éves lebontásban mellétesszük a pénzeket. Ezt az általam itt a vita során már idézett 2044/2003as kormányhatározat oldja meg, nyilvános, a Magyar Közlönyben, a Határ ozatok Tárában megjelent, hogy a 2007ig nem átadásra kerülő, de előkészítés alatt álló gyorsforgalmi úthálózatrészek hogy s mint, milyen stádiumban lesznek az egyes évek során. Amiben önnek azonban igaza lehet, és ebben én is osztom a véleményét, hogy a t örvényjavaslat mellé… (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Elnézést, akkor egy következő kétpercesben kifejteném, hogy mi az, amiben egyetértünk. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Tóth Sándor úr, az MSZP képviselője. TÓTH SÁNDOR (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Ivanics Ferenc képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy ne maradjon nyitva az a kérdés, hogy mennyi költségvetési elkötelezettség van a 2004. évre a költségvetési törvényben. Nos, 187 milliárd f orint áll rendelkezésre autópályára, plusz 10 milliárd forint van gyorsforgalmi úthálózat előkészítésére, és az M0ás vonatkozásában európai uniós pénzként 20 milliárd forint áll rendelkezésre. De természetesen, amennyiben az EUs alapokból még további for rásokhoz lehet jutni, akkor azok is a gyorsforgalmi úthálózat területén kerülnek felhasználásra; bár előzetes információnk szerint az Európai Unió nem igazán támogatja a gyorsforgalmi úthálózatok fejlesztését vagy legalábbis nem olyan mértékben, mint a vas út fejlesztését. Az számomra is nagyon szimpatikus gondolat, hogy törekedjünk egy egységes autópályadíjrendszer kialakítására Magyarországon. Nem tudom, hogy ez a törvényjavaslat be tudjae fogadni, vagy ezt más módon kell majd szabályozzuk, gondolva itt arra, hogy nem szeretnénk meggyengíteni a kormány tárgyalási pozícióját az AKA Rt.vel kapcsolatban. Úgy érzem, ott még több irányú mozgástere lehetséges a kormánynak, és meg kell találni a lehető legolcsóbb és legkedvezőbb megoldást, de hosszú távon minde nképpen az kell legyen a cél, hogy egységes autópályadíjrendszert és úthasználatarányos autópályadíjrendszert kell bevezetni Magyarországon. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Göndör István úr, az MSZP képviselője. GÖNDÖ R ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ivanics Képviselő Úr! Sajnálom, és most már úgy látom, hogy szándékosan nem is akarja megérteni, ez a törvényjavaslat valóban arról szól, hogy az egyébként érvényes általános szabályokhoz képest m ilyen speciális szabályok kellenek, hogy az autópályaépítés, a gyorsforgalmi úthálózat építése felgyorsulhasson. Milyen speciális államigazgatási, közigazgatási szabályok kellenek vagy a környezetvédelmi engedélyezés folyamán, a kisajátítás folyamatában v agy az építési engedélyezési eljárás folyamatában? Tehát azt gondolom, hogy egy ilyen törvényjavaslatban arról beszélni és azt beleerőltetni, hogy a majdan megépülő pálya matricás vagy nem matricás, vagy ott hogy történik a díjfizetés... - azt gondolom, és ez lenne az érdekes, ha tényleg arról beszélnénk, amiről Illés Zoltán beszél, hogy ezek