Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 17 (107. szám) - Dr. Bartha László (Fidesz) - az egészségügyi, szociális és családügyi miniszterhez - “Meddig lehet hazugságokra építeni egy kormányprogramot, azaz mit ígért Medgyessy Péter, és mit látnak az emberek?” címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. BARTHA LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
3232 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Azt javaslom az ember eknek és a képviselő úrnak is, hogy higgyenek a tényeknek. Ez tiszta beszéd: a Medgyessykormánynak az elmúlt másfél évben az egészségügyben és az egészségért végzett tevékenységéről való beszámolókor nincsen miért szégyenkeznie, hiszen a képviselő úrnak t udnia kell - de akkor köszönöm, hogy lehetőséget ad még egyszer elmondani , hogy az egészségügyi alap kiadásai 2003ról 2004re 9,1 százalékkal, közel 115 milliárd forinttal fognak emelkedni. Szeretném elmondani, hogy a gyógyítómegelőző ellátásokra fordí tható összeg az önök által készített utolsó költségvetéshez képest, hiszen a kormány tevékenységével számolunk el, 61,9 százalékkal haladja meg az önök terveit. A gyógyszerkiadásokra, támogatásokra fordítható összeg 52 százalékkal növekszik. Az ágazatot é rintő legnagyobb kezdeményezésünkre az egészségügyi dolgozók bére 2002 őszétől 51,2 százalékkal emelkedett. Tisztelt Képviselő Úr! Ezért azt javaslom, hogy amikor az Állami Számvevőszéket idézi, akkor kezdje az Állami Számvevőszék véleményeinek a vizsgálat át azoknak a költségvetési véleményeknek az átvilágításával, amelyeket az önök tervezeteihez készített az Állami Számvevőszék. És akkor látni fogja, hogy az Állami Számvevőszék permanensen kéri a parlamenttől, hogy az Egészségbiztosítási Alapnál a munkálta tók, a munkavállalók és az állami költségvetés átutalásain túl vizsgálja meg, hogy a folyamatosan fennálló deficitet hogyan lehetne valamelyest csökkenteni, a betegeknek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) fenntartható gyógyít ó ellátások jó színvonalát megőrizni. (Az elnök ismét csenget.) Ezért hát, ha a képviselő úr... (15.20) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Államtitkár Asszony! Lejárt a rendelkezésre álló idő. DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi ál lamtitkár : Igen, köszönöm. Ha ebben az órában nem azonnali sértést, hanem azonnali kérdést akar feltenni, akkor ezekből kellene kiindulni. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Felhí vom mind a kérdezők, mind a válaszadók figyelmét az időkeretek betartására. Egyperces viszontválasz illeti a képviselő urat. DR. BARTHA LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egy kicsit cinikusnak tudom minősíteni ezt a választ, és egy mese jut eszembe az államtitkár asszony válaszáról. Mégpedig az, hogy amikor Micimackó keresi elveszett gazdáját, akkor azt mondják neki, azzal hitegetik, hogy egy hegy mögött megtalálhatja őt. Elindulnak egy csapattal megkeresni a barátot, kap egy hivatalos térké pet a Bagolytól, és a Nyuszi áll a csapat élére. Elindulnak az ígéret hegyéhez. Amikor odaérkeznek, a mackó mondja, hogy itt a hegy, menjünk oda, ott van a mi barátunk, erre a Nyuszi mondja, hogy nem, nem, mert a hivatalos térkép szerint arra kell menni. E rre a mackó mondja, hogy de hát ott van, mindenki látja, hogy ott van ez a hegy, mire a Nyuszi nagyon mérgesen rákiabál: jobban hiszel te a saját szemednek, mint a hivatalos térképnek? Államtitkár Asszony! A helyzet az, hogy az OEP, az Állami Számvevőszék, az emberek, az ellenzéki frakciók képviselői a saját szemüknek hisznek, és azok a tények szöges ellentétben állnak azzal, amit ön elmondott. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Egyperces viszontválasz illeti az áll amtitkár asszonyt.