Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 10 (105. szám) - Az iskolai tejfogyasztás “Igyál tejet!” programról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Szájer József): - DR. SZANYI TIBOR földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Szájer József): - BÁNKI ERIK (Fidesz):
3001 Tehát a magam részéről is mindenképpen támogatom ezt az ötletet, nagyon örülök, hogy végre újra eljutunk oda, hogy folytatódhat ez a program. Bízom benne, hogy minél rövidebb lesz az a kiesett idő, amíg ez a lehetősé g nem lesz adott minden arra rászoruló gyermek számára. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Szájer József) : Két percben megadom a szót Szanyi Tibor államtitkár úrnak, MSZP. DR. SZANYI TIBOR földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Akkor harmadszor is nekifutok: igen, az agrártárca is szeretné ezt az iskolatejprogramot. Én azért tartom helyesnek, hogy parlamenti határozat készül erről, nehogy aztán valaha a jövőben bármely ik parlamenti pártnak eszébe jusson kormányon vagy ellenzékben ennek a megszüntetése. Legyen erről egy nemzeti konszenzus, hogy amíg a világ világ, Magyarországon lesz iskolatejprogram. Ez a célja a gyakorlatnak. De ne csináljuk azt, hogy ez az agrártárcán ak jó! Az agrártárcának ez speciel érzelmileg mindenféleképpen jó, de az ágazatianyagi megfontolások közepette azt kell mondjam, hogy semleges. Ágazati értelemben azért, mert - még egyszer mondom - nincs tejtúltermelés Magyarországon, és nem szeretném azt , hogy az érvek között előjöjjön még valaha az, hogy mivel Magyarországon túltermelés volt akkor, amikor, ezért de jó ötlet volt az iskolatej. Na most aztán, ha majd Magyarországon nem lesz tejtúltermelés - mint ahogy most sincsen tejtúltermelés , akkor a zt mondjuk, hogy vegyük le a napirendről, mert mindenki elvitte a tejet? Szóval ez így nem működik, képviselő úr! Nyomatékosan szeretném azt is hangsúlyozni, hogy amikor tízmilliárd forintról beszélünk, akkor legkevesebb három tételről beszélünk: egyrészt a disztribúció költségeiről, másfelől - főleg, mivel kis tételről van szó - az óriási csomagolási költségekről, és ebben az egész buliban a legkisebb a tej. Ezt azért vegyük ide a dologhoz! De hangsúlyozom, nem költségeket akarok én itt osztogatni jobbrab alra, meg elemezni, hanem arról van szó, hogy végre ez az ország iskolatejprogram néven el fog indítani valamit. Szeretném elmondani, hogy a kétéves költségvetésben, amivel önök zárták a négyéves ciklusukat, nem volt ilyen rovat, különböző rovatokról lapát olták össze a dolgokat. Sőt, én még azt is megkockáztatom, hogy Magyarországon a rendszerváltás óta nem volt még ilyen költségvetési rovat, hogy iskolatej. Ez most először, de reméljük, a világ végezetéig lesz. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypá rtok soraiban.) ELNÖK (dr. Szájer József) : Köszönöm. Bánki Erik kap két percre szót, Fidesz. BÁNKI ERIK (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Maga a programnak az indítása, ami a polgári kormány utolsó kétéves költségvetésének rész ét képezte, nem külön soron, hanem az FVM által, egy kezdeményezés kísérleti jelleggel, miután menet közben merült fel ennek a kérdéskörnek a szükségessége, és kísérleti jelleggel indult el ez a program. Én azért tartom szerencsétlennek ebben a vitában vis szahivatkozni a korábbi kormány hasonló döntéseire, mert nem erről beszélünk. Maga államtitkár úr is azt mondta, hogy beszéljünk a határozati javaslatról. Nem értem, hogy útonútfélen miért kerül ez mindig elő még egy ilyen kérdésben is, ami tényleg konsze nzussal van a Ház előtt, mind a négy parlamenti párt azt szeretné, ha ez a program elindulna, mind a négy parlamenti párt azt szeretné, ha ez kormányokon túlívelő kezdeményezés lenne, mert meggyőződésünk, hogy mindenkinek elemi érdeke, hogy a rászoruló gye rekeket hozzá tudja juttatni iskolatejhez. Tehát én nem értem, hogy ebben a szituációban miért kell felemlegetni azt, hogy a korábbi kormány idején hogyan működött ez a program. Örülök annak, hogy egyáltalán elindult, mert a gyakorlat azt mutatja, hogy ige nis szükség volt erre. Nagyon sok helyen nagyon sok család volt hálás azért, hogy a gyerekeik hozzájuthattak az iskolatejhez.