Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. szeptember 15 (85. szám) - Lengyel Zoltán (Fidesz) - a pénzügyminiszterhez - “Milyen könnyítést jelentett Kulcsár Attilának a K&H Equitiesnél elhelyezett milliárdos összegek ide-oda utalásához a Medgyessy-kormány által hozott kormányrendelet?” címmel - ELNÖK (Mandur László): - DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter:
281 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Amint az ismertté vált a Pénzüg yi Szervezetek Állami Felügyelete által feltárt brókerbotrányban, mely a Pannonplast Rt. részvényeinek állami pénzforrások felhasználásával történt felvásárlásától a felügyelet elnökének megveretésén, a K&H Equitiesnél történt sikkasztáson, a milliárdok of fshorecégeken történt forgatásán keresztül a Medgyessy Péter által elnökölt InterEurópa Bank Rt.ben történt pénzmosásig bezárólag a kormányzati és kormánypárti érintettséget is felveti, különös szerepet kapott egy kormányrendelet, amelyet a Medgyessyk ormány közvetlenül az elmúlt év karácsonyát követő napon hozott meg. Ennek az érdekes időpontban született rendeletnek a hatálybalépése előtt a brókercégek által kezelt ügyfélszámlákról kizárólag a számlatulajdonos nevére szóló, a Kereskedelmi Banknál veze tett számlára történhetett átutalás, ami teljes mértékben lehetetlenné tette azt, hogy bármely brókercég bármely alkalmazottja a brókercég ügyfeleinek pénzét harmadik fél részére közvetlenül átutalhassa. Természetesen a polgári kormány szigorú szabályozása sem tudta azt pusztán jogi eszközök alkalmazása révén megakadályozni, hogy valaki, köztörvényes bűncselekményt elkövetve, az értékpapírszámla tulajdonosának aláírását meghamisítva, azaz okirathamisítást elkövetve átutalást indíthasson a brókerházból. Az átutalt pénznek azonban az értékpapírszámla tulajdonosának a Kereskedelmi Bankban vezetett számlájánál okvetlenül el kellett akadnia, onnan csak a tulajdonos egyértelmű rendelkezése nyomán kerülhetett, egy újabb átutalást követően, harmadik fél bankszámláj ára. Az önök által hozott 292/2002. számú kormányrendelet, amely december 27én látott napvilágot, ezt az akadályt is elhárította Kulcsár Attila és szemlátomást nagy hatalmú megbízói útjából. (15.30) Kérdezem ezért a miniszter urat: milyen indokok alapján döntöttek a korábbi szigorú szabályozás feloldásáról? Véleményeztéke a rendelet tervezetét, és ha igen, konkrétan milyen véleményt adtak az illetékes állami és kormányzati szervek, mint például az MNB, a PSZÁF vagy az illetékes minisztériumok? Figyelembe vettéke ezeknek a szervezeteknek a véleményét a döntés meghozatala előtt? Ismerve Kulcsár Attila munkásságát és a K&H Equitiesnél történteket, még mindig célravezetőnek és indokoltnak tartjae a szabályozás ilyen szintű lazítását, ami jelentős mértékben m egkönnyítette milliárdos összegek ideoda utalását a brókercégeknél vezetett ügyfélszámlákról, gyakorlatilag bárhova, bizonyos esetekben a számlatulajdonos tudta és beleegyezése nélkül? Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Mandur Lá szló) : Köszönöm szépen. Az interpellációra László Csaba pénzügyminiszter úr válaszol. Parancsoljon, öné a szó, miniszter úr. DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Először is szeretném visszautasítani azt a sejtetést, amelyet az interpellációban megfogalmaz, miszerint a kormányban bárki érintett lenne. Sem a tényeket illetően nem látunk még világosan (Közbeszólások a Fidesz soraiból. - Az elnök csenget.) , sem pedig az érintettséget semmilyen bíróság, semmilyen hatóság n em állapította meg. Szakmailag is, azt gondolom, érdemes lenne végiggondolni, amikor azt állítja (Közbeszólások a Fidesz soraiból. - Az elnök csenget.) , hogy bármely brókercég bármely alkalmazottja átutalt e brókercégtől összeget. Ez láthatóan azt mutatja, hogy önnek viszonylag kevés fogalma van arról, hogy egy brókercég hogyan van szervezve - ott is szigorúan szabályozva van, hogy ki utalhat át egyegy számláról. Ezenkívül szeretném tájékoztatni arról, hogy a rendeletmódosítás alapvetően a szakma kérése vo lt, a szakmai szövetségek kérése. Azt javasolnám, hogy forduljon Tállai András képviselő úrhoz, aki mint az ÁSZbizottság elnöke három szakmai szervezethez fordult ebben az ügyben tájékoztatást kérni. Az egyik a tőzsde volt, a másik a Befektetési Szolgálta tók Szövetsége, a harmadik pedig a Bankszövetség volt. Mind a három szervezet érdemi választ adott arra a feltett kérdésre, hogy ebben