Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 21 (98. szám) - A büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter): - GUSZTOS PÉTER (SZDSZ):
2006 Engedjék meg, hogy itt felhozzam azt, és arra kérem az ellenzéki képviselőtá rsaimat, akik egyetértettek a vitában lényegében elhangzottakkal, hogy milyen fontos a politikának az együttlélegzése a gyűlöletbeszéddel szemben, hogy intsék meg a saját képviselőtársaikat. Csak egy tegnapi példa a parlamenti vitából, amikor Deák Ferenc m egünnepléséről volt szó, nem más, mint Révész Máriusz, Orbán Viktor szóvivője azt kiabálta be, hogy “Pufajkásokkal nem kívánunk együtt ünnepelni!”. Egy másik kiabálás úgy hangzott Kovács László külügyminiszter úrnak, hogy “Vonuljatok vissza, és akkor rend lesz!”. Mit tartalmaznak ezek a kijelentések? Ezek azt jelentik, hogy “tűnjetek a francba, akkor béke lesz ebben az országban, de amíg itt vagytok, addig nem”. Kérem szépen, ez nem gyűlöletbeszéd? Én úgy gondolom, hogy ez legalábbis egy nagyon komoly támog atása a gyűlöletbeszédnek, és akkor még nem beszélek Répássy képviselő úr nekem szóló bekiabálásáról, amikor a börtönviszonyokról beszéltem, és azt kiabálta be, hogy próbáljam ki talán én is belülről. Tehát úgy gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy kev és beszélni arról, hogy hogyan lépjünk fel a gyűlöletbeszéddel szemben. Rendkívül fontos lenne, és úgy gondolom, az ország eljutott oda, hogy függetlenül attól, hogy melyik pártnak milyen a múltja, azt mondjuk, hogy vannak centrumerők, van középbal és van középjobb, és ami közös bennünk, az a demokrácia tisztelete és szeretete, és ami szintén közös bennünk, az a gyűlölködésnek akár a szélsőbalról, akár a szélsőjobbról a teljes és következetes elutasítása annak érdekében (Az elnök jelzi az idő leteltét.) , ti sztelt elnök úr, hogy azok, akik a gyűlöletbeszédet alkalmazzák, tudják, hogy mögöttük semmilyen politikai támogatottság nincs. Mert ha van (Az elnök jelzi az idő leteltét.) ilyen politikai támogatottság, akkor a büntetőjog nem fog segíteni, de ha ilyen ni ncs, akkor ezek jelentéktelen, aprócska erők maradnak, akiktől Magyarországon senkinek nem lesz oka félni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP, az SZDSZ és az MDF soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Még egy kétperces és két tízperces felszólalásra je lentkezést látok a monitoron. Először megadom a szót Salamon László képviselő úrnak két percben. DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Eörsi képviselő úr gondolatmenetének utolsó percekben elhangzott részére szeretnék reflektálni. (16.40) Igen, azt gondolom, képviselő úr - és erről beszéltem a normál felszólalásomban is , hogy a gyűlöletbeszédnek nemcsak a rasszizmusban megnyilvánuló formája létezik. Azt gondolom, hogy minden végletes véleményformálás, minden manipuláció , minden hangulatkeltés, amely ráadásul mértéktelen állításokkal párosul, alkalmas arra, hogy emberek meghatározott részének indulatát felkorbácsolja. A politikai hecckampányok, amelyek itt, akár ezen Ház falai között is megnyilvánulnak, alkalmasak indulat ok, netán alantas indulatok felkorbácsolására is. És ha mi komolyan gátat akarunk vetni ezeknek az indulatkeltéseknek, akkor sokkal szélesebb spektrumban kell ezekkel a kérdésekkel foglalkoznunk, és ha kell - és azt gondolom, kell , önvizsgálatot és önmér sékletet tanúsítanunk. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MDF és a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Gusztos Péteré a szó két percben. GUSZTOS PÉTER (SZDSZ) : Köszönöm szépen, elnök úr. Salamon László beszélt arról, hogy mi minden alkalmas arra, hogy emb erek indulatát szítsa, és én is ehhez szeretnék kapcsolódni. Azt gondolom, hogy ezzel végre szembe kell nézni, a következetesen és hosszú ideje használt kettős beszéd például egy ilyen dolog. Az a kettős beszéd, amely botrányos, szélsőséges megnyilvánuláso k esetén úgy viselkedik, mintha