Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 21 (98. szám) - A büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügy-miniszter, a napirendi pont előadója:
1980 (14.40) A büntetőjog tilalmak és parancsok formájában fogalmaz meg előírásokat. Ez mindig így van. Ezek betartását a jogrendben előforduló legélesebb és legszigorúbb hatalmi eszköztárral kényszeríti ki szükség esetén. A döntő kérdés az, hogy melyek azok az értékek, amelyek súlyuknál fogva büntetőjogi védelmet érdemelnek és igényelnek. A kérdésre a választ mindenkor az alkotmány értékrendje kell hogy megadja, mindenekelőtt az ebben megfogalmazott elidegeníthetetlen emberi jogokra való tekintettel. A magam részéről feladatomnak és kötelességemnek érzem a jelenlegi helyzetben, amikor az egyes csoportok elleni gyűlöletkeltés egyre erőteljesebbé válik, hogy a lehető lépések megtételét szorgalmazzam, ezen érzületek és ezen magat artások megakadályozása céljából. A Btk. 269. §ának (1) bekezdése tehát két elkövetési magatartást tartalmaz, egyrészt a “gyűlöletre izgat”, másrészt az “erőszakos cselekmény elkövetésére hív fel” fordulatokat. Mint ahogy az köztudott, a “gyűlöletre uszít ” forma némileg leegyszerűsítve azért okoz problémát a jogalkalmazásban, mert van olyan álláspont, amely szerint tevékenységi dimenziója van ennek a magatartásnak, és van olyan álláspont, amely szerint ilyen tevékenységi dimenziója nincs. A Btk. 269. §ána k (1) bekezdése által szándékaink szerint a hatályos tényállásban szereplő “gyűlöletre uszít” magatartási formához tapadó alkotmánybírósági - és ami lényeges, az ehhez tapadó még szűkítő legfelsőbb bírósági értelmezés miatti jogalkalmazási - nehézségek orv osolhatóvá válnak. Egyértelmű üzenetet tartalmaz ugyanis a tervezet (1) bekezdése, hiszen világosan mutatja, a gyűlöletre izgatás nem egyenlő az erőszakos cselekményre izgatással. A (2) bekezdés a véleménynyilvánítás szabadságának az eddigieknél erőteljese bb korlátozását jelenti, de álláspontom, meggyőződésem szerint ezt nem önkényesen teszi. A törvényhozó csak akkor korlátozhat egy alkotmányos alapjogot, ha az egy másik alkotmányos alapjog védelme érdekében történik - ez alapvetés. Az emberi méltósághoz va ló jog alkotmányos alapjog, ezáltal pedig a véleményszabadsággal konkuráló érték, tehát ennek külső korlátja lehet. Mindazonáltal további szűrők beépítésére is szükség van és szükség volt ennek a javaslatnak a megfogalmazásakor. Mik ezek a további szűrők? Az egyik az (1) bekezdésben is szereplő nagy nyilvánosság, tehát hogy csak akkor jöhet szóba a marasztalás, ha a vitás vagy vitatható magatartás eleve nagy nyilvánosság előtt történik. A másik az emberi méltóság megsértése. Tehát csak az ilyen jellegű maga tartásnál jöhet szóba megint csak a büntetendőség. A harmadik pedig, hogy csak a törvényjavaslatban megjelölt csoportok ellen elkövetett közösség elleni izgatás büntetendő. Tehát ez, ha úgy tetszik, bizonyos motivációt tartalmaz. Tehát a Btk. 269. § (2) be kezdésének a) vagy b) pontja miatt az elkövető büntetőjogi felelősségének megállapítása csak akkor lesz lehetséges, ha az előbb említett konjunktív tényállási elemek megvalósulása bizonyítható. Mindez a vélemény szabad közlésének gátját jelentheti, azonban nem jelenti a politikai stílus formálását, hanem a köznyugalom megőrzését és mindenekelőtt a közösségek méltóságának és a közösségek tagjai méltóságának védelmét. A Btk. 269. §ának tervezett rendelkezése nem tartalmaz bizonytalan jogfogalmakat, legalábbi s az én meggyőződésem szerint. A törvényjavaslatban szereplő elkövetési magatartások egyébként Európa, legalábbis a kontinens legtöbb országában már régóta bűncselekménynek minősülnek, sőt azok a tényállások a javaslatban foglaltnál sokkal szigorúbb konstr ukciókat tartalmaznak a legtöbb kontinentális országban. Külön kiemelendő, hogy a rasszizmus és az idegengyűlölet által motivált magatartások elleni fellépést több olyan nemzetközi egyezmény is kötelezővé teszi számunkra, amelyeknek részesei vagyunk. A leg fontosabb talán ezek közül a legkonkrétabban fogalmazó, a New Yorkban 1965. december 21én elfogadott nemzetközi egyezmény, az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett, az ENSZ Közgyűlése XXI. ülésszakán 1966. december 16án elfogadott polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmánya, valamint a '93. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló úgynevezett római egyezmény, az 1950. november 4én keltezett egyezmény.
