Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 6 (92. szám) - A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény módosításáról, figyelemmel a 2004. évi európai parlamenti választások előkészítésére címmel törvényjavaslat - A magyar tudomány ünnepéről szóló törvényjavaslat - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról szóló törvényjavaslat - Az afganisztáni nemzetközi biztonsági közreműködő erők műveleteiben való magyar katonai részvételről szóló országgyűlési határozati javaslat tárgyalása (H/5727. szám) - ELNÖK (Mandur László): - HERCZOG EDIT, a külügyi bizottság előadója: - ELNÖK (Mandur László):
1115 van az országgyűlési határozat elfogadásakor egy létszámbeli korlátozásra, szüks ég van egy határidőkorlátozásra, hiszen ha az Országgyűlés elfogad egy határozatot, amely a magyar katonák külföldre küldéséről, főleg hadműveleti területekre való küldéséről szól, akkor nagyonnagyon fontos az, hogy felelősségteljesen járjunk el, és pont osan, egyértelműen értelmezhető országgyűlési határozatokat hozzunk a későbbi viták elkerülése érdekében. Abban is egyetértés volt közöttünk, hogy önálló országgyűlési határozati javaslatot kell vagy célszerű benyújtania a kormánynak. Mindenképpen üdvözlen dő, hogy az ellenzék részéről javasolt létszámkorlátozás és határidőkorlátozás, valamint az önálló országgyűlési határozati javaslati forma befogadásra lelt a kormány részéről, viszont az, hogy vajon miért tűnt el az eredeti szövegből az a javaslat, hogy a NATOparancsnokságokon szolgálatot teljesítő magyar katonák átvezényléséről van szó, számunkra új elemként jelent meg, ami, azt kell mondjam, hogy számos képviselőtársamnak és nekem is a nemtetszésünket váltotta ki. Azt hiszem, hogy ha a pontos és egyért elmű megfogalmazás, és az, ha a tényleges szándékot érzékeljük a kormány részéről, hogy pontosan mit akar, ez megmutatkozik az országgyűlési határozati javaslatban, én úgy érzem, hogy a végrehajtó hatalom számára is fontos, hiszen ennek szellemében kell vé grehajtania a kormánynak a ráruházott jogosítványokat, feladatokat. Az Országgyűlés számára is fontos ez, hiszen az ellenőrző feladatát így tudja ellátni igazából, így tudja érvényesíteni az ellenőrző mechanizmust. Úgy érzem, a mostani helyzetben az ügy el őmozdítása érdekében a bizottsági ülésen számos javaslat fogalmazódott meg, odáig is elment a bizottsági ülés, hogy gyakorlatilag módosító javaslat megfogalmazása is fölmerült, pontosan azért, hogy tovább javítsuk és pontosítsuk a kormány országgyűlési hat ározati javaslatát. Jelen helyzetben azt hiszem, hogy az ellenzéki képviselők véleménye, amely ezen a bizottsági ülésen megfogalmazódott, mindenképpen a jó szándékú megfogalmazások körében kezelhető, hiszen egyértelműen afelé mozdult el a bizottság kisebbs égi véleményét megfogalmazó ellenzéki képviselők köre is, hogy legyen ebben a kérdésben megegyezés, ne csússzon a két magyar katona és a NATOparancsnokságokon szolgálatot teljesítő magyar katonák odavezénylése, ha már a NATO így dönt. Úgy érzem, hogy párt állásra való tekintet nélkül mindannyian átéreztük a NATOszövetségesi kötelezettségek teljesítésének ügyét, és nem miattunk, nem az ellenzék miatt csúszott az elmúlt két hétben is már ennek a kérdésnek az eldöntése. Talán időben kellett volna a kormánynak mindezt az Országgyűlés elé tárni. A bizottság kisebbségi véleményét ennyiben kívánom összegezni. Gondolom, hogy lesz lehetőség az általános vitában elmondani a Fidesz képviselőcsoportjának a véleményét is, akkor részletesen elmondom a szempontokat, hogy mit tartanánk fontosnak az elkövetkezendő időszakra. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Most pedig megadom a szót Herczog Editnek, a külügyi bizottság előadójának . Parancsoljon, öné a szó, képviselő asszony. HERCZOG EDIT , a külügyi bizottság előadója : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A külügyi bizottság mai ülésén megtárgyalta a határozati javaslatot. Miután ellenzék és kormányoldal megtalálta a magának tet sző mondatokat benne, ezért a bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolja a határozati javaslatot. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Most a frakciók nevében felszólalni kívánó képviselők követk eznek, 55 perces időkeretben. Megadom a szót SzentIványi Istvánnak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőjének. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.