Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 6 (92. szám) - A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény módosításáról, figyelemmel a 2004. évi európai parlamenti választások előkészítésére címmel törvényjavaslat - A magyar tudomány ünnepéről szóló törvényjavaslat - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról szóló törvényjavaslat - Az afganisztáni nemzetközi biztonsági közreműködő erők műveleteiben való magyar katonai részvételről szóló országgyűlési határozati javaslat tárgyalása (H/5727. szám) - ELNÖK (Mandur László): - KELETI GYÖRGY, a honvédelmi bizottság elnöke, a bizottság előadója:
1113 terjesztettünk elő egy új határozati javaslatot a mai nappal, amelyről nagy örömmel értesültünk, hogy az önök számára is elfogadható, hiszen valóban, azokat a javaslatokat integráltuk, amelyeket önök megfogalmaztak . Ehhez képest a honvédelmi bizottsági ülésen olyan új szempont merült fel, amely a Fideszfrakció néhány tagjánál felvetette azt a kérdést, hogy vajon korrekten járe el a kormány, amikor azt mondja, hogy a NATOparancsnokság alá rendel katonákat. Tisztel t Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársaim! Mi NATOparancsnokság alá kívánjuk rendelni a katonákat, olyanokat, akik ma, most NATObeosztást látnak el, és olyanokat, akik esetleg holnap látnak el hasonló feladatot. 50 főben gondoltuk ezt az egészet max imálni, semmiféleképpen nem túllépve azon a szinten, amely a társadalom, illetve az önök számára elfogadható. Hangsúlyoztuk, és itt és most is hangsúlyoznunk kell, hogy noha a politikai partnereink kontingens kiküldését kérik, azaz azt kérik, hogy a jelenl egi egészségügyi szolgálatunkat és csapatainkat erősítsük meg, a kormány szándéka szerint csak törzstisztek kiengedésével kíván hozzájárulni ehhez az akcióhoz. A törzstisztek feladata részint a kinti hadműveletek irányítása, részint pedig az újjáépítés, a polgári civil újjáépítés és a gazdasági újjáépítés segítése. Ezek az emberek természetesen egyenruhások, katonák, szolgálati viszonyt töltenek be, hivatásos katonákról van szó, és a feladatukat így látják el. Így nyújtottuk be a javaslatot, így gondoltuk a zt, hogy ez elfogadhatóvá válik, de sajnos a honvédelmi bizottsági ülésen - még egyszer - felmerült az az igény, hogy Magyarországról ne küldhessünk közvetlenül katonákat. Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Köztársaság csak korlátozott számú katonát küldh et a NATOparancsnokságokra. Ez nem egy felülről nyitott hely, ahova bármennyi embert elküldhetünk, hanem annyit, amennyit ott fogadni képesek, és amennyi a szervezeti struktúrában benne van. Tehát nem lehet arról szó, hogy a kormány túlterjeszkedne azon a lehetőségen, amit általában adnak, és bárkit kiküldene. Éppen ezért én tisztelettel kérem önöket, hogy járuljanak hozzá ahhoz, hogy 50 magyar katona, akik az elkövetkezendő időszakban NATOparancsnokságon dolgoznak, jelenleg NATOparancsnokságon vagy a Ma gyar Köztársaság valamely katonai szervezeténél dolgoznak, az elkövetkezendő időben feladatot láthasson el törzsbeosztással, önkéntesen, NATOparancsnokság által. A törzsbeosztás maximált ideje, illetve addig, ameddig az ország ebben részt venne, azaz ISAFakciók, a NATO irányításának időtartamáig tart, reményeink szerint minél rövidebb idő. Tisztelt Képviselőtársaim! Arra kérem önöket, hogy - mindenekelőtt az ország érdekeit szem előtt tartva - ezt a határozati javaslatot legyenek kedvesek elfogadni. Köszö nöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Most pedig megadom a szót Keleti Györgynek, a honvédelmi bizottság elnökének, a bizottság előadójának. Parancsoljon! KELETI GYÖRGY , a honvédelmi bizott ság elnöke, a bizottság előadója : A bizottságnak másik előadója is lesz, tisztelt elnök úr - köszönöm a szót , hiszen Simicskó István, a bizottság alelnöke (Zaj. - Az elnök csenget.) a kisebbségi véleményt kívánja megfogalmazni. Tisztelt Plenáris Ülé s! Képviselőtársaim! Szeretném tájékoztatni önöket, hogy a honvédelmi bizottság megtárgyalta az afganisztáni nemzetközi biztonsági közreműködő erők műveleteiben való magyar részvételről szóló H/5727. számú országgyűlési határozati javaslatot. A tárgyalás s orán a minisztérium képviseletében egy helyettes államtitkár és két jogász, illetve személyüggyel foglalkozó tiszt vett részt. Számos kérdés után vélemények fogalmazódtak meg, végül a bizottság a szavazás során 11 igen, 2 nem és 8 tartózkodás mellett támog atta a határozati javaslat általános vitára való alkalmasságát. Bár a szavazatok száma tulajdonképpen azt mutatja, hogy a jelen lévő ellenzéki képviselők, illetve akiket helyettesítéssel képviseltek, mindegyike vagy nemmel szavazott, vagy tartózkodott, vag yis