Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 6 (92. szám) - Kékkői Zoltán József (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “A szocialista kormány esete a jó ízlést és törvényt sértő adóemeléssel” címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz):
1076 A tartalomban semmi kivetnivaló az én álláspontom szerint nincs, helyes a tartalom, jogi információkat közvetít. Ezért válaszomban azt tudom mondani, hogy semmi esetre sem felhívás a drogfogyasztásra, mint ahogy nem felhívás a bűnözésre a Btk. nyilvános volta, hanem éppen az attól való visszatartást célozza. Volt ebben az országban olyan időszak, amikor bizonyos büntetőszabályokat titokban tartottak. Ez az időszak '57ben szűnt meg, ez azt eredményezte, hogy a bíróságon jutott tudomására néhány katonai bűncselekménnyel kapcsolatba hozhatóan az eljárás alá vontnak, hogy tilalmazott magatartást valósított meg. Szerintem nem ehhez kell visszatérni, hanem azon az úton kell járni, hogy a társadalom tájékozott legyen jogaiban és kötelezettségeiben. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megkérdezem az interpelláló képviselő urat, elfogadjae a miniszter úr válaszát. GUSZTOS PÉTER (SZDSZ) : Köszönöm szépen a szót, elnök ú r. Tisztelt Miniszter Úr! Válasza megnyugtatott abban az értelemben, hogy úgy látom, egyetértünk abban, hogy ha valaki történetesen egy mosógépen feltünteti azt, hogy abba működés közben belenyúlni veszélyes, mert ilyen és ilyen következményekkel járhat ez a tett, akkor ez a valaki egy létező veszélyre felhívta a figyelmünket, és felhívta a figyelmünket a következményekre. Nehéz lenne egy ilyen tett elkövetőjét azzal vádolni, hogy ő felszólított bennünket arra, hogy nyúljunk bele egy működő mosógépbe. Azt g ondolom, az Oktatási Minisztérium sem tett mást, mint felhívta a diákok figyelmét arra, hogy milyen jogkövetkezményekkel kell számolniuk, hogyha a drogokkal kapcsolatba kerülnek, és azt gondolom - egyetértve mindenkivel, aki ezt az álláspontot vallja , ho gy egy olyan minisztériumnak, amely soksok fiatalhoz tud eljutni, ez nemcsak joga, hanem kötelessége is. A választ elfogadom. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Az interpelláló képviselő úr elfogadta a miniszter úr válaszát. Kékkői Zoltán József (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “A szocialista kormány esete a jó ízlést és törvényt sértő adóemeléssel” címmel ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tiszte lt Országgyűlés! Kékkői Zoltán, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez, “A szocialista kormány esete a jó ízlést és törvényt sértő adóemeléssel” címmel. A képviselő urat illeti a szó. KÉKKŐI ZOLT ÁN JÓZSEF (Fidesz) : Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! “A szőlő- és bortermelés számtalan hátrányos helyzetű régióban családok ezreinek egyetlen megélhetési forrása. Az Európai Unió bortermelő országainak többség ében a természetes bor nulla kulccsal szerepel a jövedéki törvényben. Méltánytalan lenne, ha ez többlet adóterhet jelentene a termelőknek.” Ismerős mondatok; így kell lennie, hiszen ön érvelt ezekkel a szavakkal az adótörvények 1999es parlamenti vitájában . Most pedig korábbi véleményével szöges ellentétben mégis egyetért a borra kivetett jövedéki adó drasztikus emelésével. Ezzel a szocialista kormány eszköztára új elemmel bővült. Nemcsak azzal kell az embereknek szembenézniük, hogy a fele sem igaz annak, a mit a szocialisták mondanak, hanem azzal is, hogy ha korábban nullakulcsos adót emleget, az a