Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. szeptember 30 (91. szám) - Beszámoló a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2001. január 1. és december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről; a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések ... - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - BERÉNYI LAJOS, a Közbeszerzések Tanácsa elnöke, a napirendi pont előadója:
1022 ellenőrizhetőséget, az esélyegyenlőség alapján történő versenyeztetés pedig biztosítja a közpénzek takarékos felhasználását. Az 1995. óta hatályos Kbt. az érvényes nemz etközi szerződések alapján átmenetileg tartalmazza a hazai termelés védelmének célját, az ennek alapján megfogalmazott piacvédelmi klauzulák azonban az Európai Unióval kötött társulási megállapodás alapján csak 2004. február 1jéig alkalmazhatók. (18.10) A z 1995 júniusában elfogadott és november 1jén hatályba lépett törvény az elmúlt két évben is több alkalommal módosításra került. Ezen módosítások közül ki kell emelni a 2002 júniusában elfogadott és júliusban hatályba lépett változtatást, amikor is a törv ény alanyi hatályának kibővítésére került sor. A törvénymódosítás, amely a Magyar Fejlesztési Bankot és azon kapcsolódó szervezeteket, amelyekben a Magyar Fejlesztési Bank Rt. külön jogszabályban meghatározott ellenőrző részesedéssel rendelkezik, alanyi jo gon a Kbt. hatálya alá helyezte. Ettől az időponttól kezdve Magyarországon az autópályaépítések a közbeszerzési törvény hatálya alá tartoznak. Az Európai Bizottság 2002. október 9én nyilvánosságra hozott országértékelésében már pozitív fejleményként érté kelte ezt a módosítást. Ismeretes, hogy az előző évek országjelentései kifogásolták, hogy az autópályaépítés nem a közbeszerzési törvény előírásai szerint történt. Ugyanakkor a 2002. évi jelentés azt is megjegyezte, hogy különös erőfeszítést igényel a köz beszerzéssel kapcsolatos jogszabályok elfogadása és annak biztosítása, hogy mind a jog, mind a gyakorlat összhangba kerüljön a Közösség normáival. Az Európai Unióhoz történő csatlakozásig a többi új tagországgal együtt meg kell teremteni a közösségi közbes zerzési joggal teljesen összeegyeztethető magyar szabályozást. Az új szabályozásnak eleget kell tennie a WTO kormányzati beszerzésekről szóló megállapodásának is. A Kbt. átfogó felülvizsgálatát a nemzetközi követelmények mellett indokolja a törvény hatályb alépése óta eltelt nyolc év működése során szerzett tapasztalatok hasznosításának szükségessége és a problémák kezelésének igénye is. Az új Kbt. széles körű egyeztetése jelenleg is folyamatban van, a Közbeszerzések Tanácsa javaslatait a törvény kidolgozásá ért felelős Igazságügyi Minisztériumnak eljuttatta, mind a koncepcionális kérdések, mind a normaszövegek tekintetében. Az új Kbt. megtárgyalása és elfogadása a törvényalkotási program szerint a tisztelt Országgyűlés ez év őszi ülésszakának napirendjén van. A törvény tervezete szerint az új törvény 2004. május 1jén lépne hatályba, egyes előírásait azonban már jövő év elejétől alkalmazni kell. A közbeszerzésben részt vevő szervezetek felkészítésére kiemelkedő figyelmet kell fordítani, amely a végrehajtásért felelős szervezetekre, így a Közbeszerzések Tanácsára is jelentős többletfeladatokat ró. Az Európai Bizottság a közbeszerzésekért felelős szervezetek feladatának tartja és kéri számon a közbeszerzési politika kialakításában való aktív szerepvállalást, a jo gorvoslati rendszer működtetését, az ellenőrzésben való részvételt, a közbeszerzésekkel összefüggő statisztikák, nyilvántartások vezetését, a közbeszerzésekben részt vevő szervezetek támogatását. Az új Kbt. kidolgozását nehezíti, hogy az Európai Unió jelen leg hatályos közbeszerzési irányelveit kell átvennünk a nemzeti joganyagba, ugyanakkor az Európai Unióban több éve napirenden van a közbeszerzési irányelvek módosítására irányuló munka. Az új irányelvek elfogadása azonban legkorábban a 2003. év végére várh ató, és a nemzeti joganyagba való átültetése a meghatározott, több mint másfél éves időtartamot figyelembe véve azt jelenti, hogy alkalmazásuk csak 2005től lesz kötelező. A Bizottság a tervezett módosításoknak a harmonizációt megvalósító jogszabályba tört énő beépítésére így nem lát módot, így átvételükre csak a csatlakozásunkat követően, újabb törvénymódosítás keretében lesz lehetőség.