Országgyűlési napló - 2003. évi nyári rendkívüli ülésszak
2003. június 17 (80. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája12719 - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - BALOGH LÁSZLÓ (MDF):
367 És önök úgy gondolták, hogy módosítani kell, pedig az önök véleménye szerint a törvénnyel minden rendben volt. Módosítani akarták, amikor már a választásokat elvesztették, mer t hiszen a kormányhatározat és az előírt mód május 20i keltezésű - tessék megnézni a Közlönyben. A minisztérium dokumentációjában ugyanis nem maradt meg, csak a Közlönyből értesültünk mi is. (Németh Zsolt: Azt kell olvasni!) A Közlönyben el is olvastuk, i gen, képviselő úr. Szóval május 20ai dátummal jelent meg a Közlönyben kormányhatározatként, önök mégis módosítani akarták. Ráadásul nemcsak módosítani akarták, hanem azzal a módosítással is felül akarták írni az önök miniszterelnöke által egyébként megköt ött OrbánNăstaseszerződést. Ez az a jogalkotási procedúra, amit nem lehet elfogadni sem a kedvezménytörvénynél, sem a magyar jogalkotásban általában. Lehet persze hitvitát folytatni demokratikus hagyományokról és demokratikus késztetésekről, én azonban s zeretném, ha ezt a törvényt tárgyában vitatnánk meg a továbbiakban is. Miután nem találok olyan módosító indítványt a benyújtottak között, amelyik ennek a kritériumnak megfelel, ezért nem jogalkotási kérdés az, hogy nem fogadunk el belőle egyet sem. Köszön öm szépen a figyelmet. ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Megadom a szót Balogh László képviselő úrnak, az MDF képviselőcsoportjából. Tájékoztatom a képviselő urakat, hogy Nagy Gábor Tamás és Szabó Vilmos jelezte még fels zólalási szándékát. Képviselő urat illeti a szó. BALOGH LÁSZLÓ (MDF) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Szégyellem magam mint képviselő, mert jogokat veszünk el az elszakított magyar nemzettársainktól. Mindezt úgy, hogy a kormány egy olyan i dőpontra teteti ezt a tárgyalást, hajnalra, hogy még ne is tudjuk követni, hogy a határon túl magyar állampolgáraink se tudják követni a vitát. Csak arra szeretném kérni kormánypárti képviselőtársaimat, hogy látogassanak el a román parlamentbe, amikor mond juk a határon túli románok kedvezményéről tárgyalnak, vagy látogassanak el a szerb parlamentbe, vagy a horvátba, vagy a szlovákba, amikor az ő határon túli nemzettársaik jogairól tárgyalnak, hogy hajlani hat óra vane, vagy hogy milyen az érdeklődés. (22.0 0) Szégyellem magam mint újságíró, mert üres a sajtópáholy. Szégyellem magam, hogy olyan kormányunk van, aki nem becsüli annyira a határon túli magyarjainkat, hogy legalább protokolláris szempontból egy minisztert megkér, hogy üljön ide. Egyébként sajnálom az államtitkár urat. Sajnálom azért, hogy minden fölszólaló után saját magának kell szinte kétpercesként megvédenie a kormány álláspontját, mert a saját frakciója sem áll, illetve ül mögötte. (Göndör István: Melyik módosító indítványról beszél a képviselő úr?) Úgy gondolom, azzal, hogy egyetlen módosító javaslatnak az érdemi tárgyalását sem volt hajlandó a kormányoldal végigvinni, hibát követ el, ezért én megpróbáltam a saját véleményemet összefoglalni a módosító javaslatok fényében, hogy én hogy látom ezt az ügyet. Úgy, hogy aki nemcsak hivatalos beszélgetéseket folytat a szomszédos államokban élő magyar emberekkel, az tudja, hogy az utóbbi évtizedekben két alkalommal érezték, hogy nem felejtették el őket, büszkék voltak magyarságukra és magyar mivoltukra. Az első örömteli érzés akkor érte őket, amikor Antall József első szabadon választott miniszterelnök több évtizednyi hallgatás után először szólt 15 millió magyarhoz, határozottan, előre megfontoltan, félreérthetetlenül vállalva a lelki közösséget azzal a kisebbséggel, akivel korábban senki nem vállalt szolidaritást. Egyenesedő gerinccel, emelkedő fővel tért vissza akkor egy magára hagyott nemzetrész. A magyarigazolvány átvétele jelentette a második katartikus élményt külhoni magyarjainknak. Volt, aki már ott a hivatalban elsírta magát, volt, aki gyorsan zsebre csúsztatta, és csak az utcán csókolta meg a szentkoronás könyvecskét, és volt persze, aki otthon, családi környezetben örült. Átéltem ezeket az örömöket. Két legmagasabb csúcsa rendszerváltás utáni n emzeti politikánknak. Innen készülünk most éppen leszállni. Lecsúszni újra
