Országgyűlési napló - 2003. évi nyári rendkívüli ülésszak
2003. június 17 (80. szám) - Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - PÁL TIBOR belügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
295 évet megelőző időszakra ez nem vonatkozik, és vannak olyanok, akik érintettek még ebben a kérdésben. Ezért számukra ez a fajta módosítás egy egyszerűsített állampolgárságszerzési lehetőséget kíván biztosítani, amit a FideszMagyar Polgári Szövet ség parlamenti képviselőcsoportja szintén támogat. A 4. § esetében az Európai Unió szelleméről szóltam. A most hatályban lévő törvény szól a Magyarországon élő külföldiekről és itt bevándorlási, letelepedési engedéllyel rendelkező személyekről, illetve men ekültekről. Az európai uniós csatlakozás után nyilván már más jogcímen is tartózkodni fognak külföldiek Magyarországon. Lényegében ez a módosító javaslat, amelyik most előttünk fekszik, erre ad választ. Úgyhogy még egyszer azt szeretném mondani, hogy a Fid eszMagyar Polgári Szövetség parlamenti képviselőcsoportja támogatja ezt a módosító javaslatot. Még egyszer mondom, azért, mert ez egy racionális módosítás, és mindenképpen időszerű. Köszönöm a figyelmüket. ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szé pen. Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy írásban további képviselőcsoport nem jelezte felszólalási szándékát, így a vezérszónoki felszólalások végére értünk. Tisztelt Képviselőtársaim! Most egykörös vitát nyitunk meg a képviselőcsoportok tagjainak. Megké rdezem, kíváne valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Képviselő felszólalási szándékát nem látom. Mivel képviselő nem jelentkezett a vitában, megkérdezem államtitkár urat, hogy kíváne válaszolni. (Pál Tibor jelzi, hogy nem kíván válaszolni.) Köszön öm szépen. Az általános vitát lezárom. A részletes vitára bocsátásra későbbi ülésünkön kerül sor. Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitáj a ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Az előterjesztést T/4147. számon, az alkotmán yügyi bizottság ajánlását pedig T/4147/1. számon kapták kézhez. Megadom a szót Pál Tibor államtitkár úrnak, a napirendi pont előadójának. Önt illeti a szó. PÁL TIBOR belügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója : Elnök asszony, köszönöm a szót . Tisztelt Országgyűlés! A most benyújtott törvényjavaslat egy több éve létező problémát old meg, erre tesz javaslatot. A választási eljárásról szóló törvény megalkotásával kikerültek az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényből az egyéni vál asztókerületekben az időközi választásra vonatkozó rendelkezések, és átkerültek az eljárási jogszabályba. Az új szabályozás azonban nem szabta meg az Országos Választási Bizottság számára az időközi választás kitűzésének a határidejét. Az Alkotmánybíróság megállapította az előbb említett helyzet mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességét. A határozat indoklásában az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy az Országos Választási Bizottság számára sem a választási eljárásról szóló törvény, sem az országgyűlés i képviselők választásáról szóló törvény nem állapít meg konkrét határidőt az időközi választás kitűzésére vonatkozóan. Ennek eredményeként előfordulhat, hogy az időközi választás kitűzésére és ezáltal a megtartására ésszerű és indokolt határidőn belül nem kerül sor.