Országgyűlési napló - 2003. évi nyári rendkívüli ülésszak
2003. június 16 (79. szám) - A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. DÁVID IBOLYA, az MDF képviselőcsoportja részéről:
198 Kárpátmedencében élő összmagyarságot érintő döntéseket jóval körültekintőbben és nagyobb felelősséggel kell kezelni. A szülőföldjükön határon kívülre kényszerített magyarság a tág abban értelmezett, nem pedig jogilag meghatározott magyar történelmi, közjogi, gazdasági örökség és tradíció részesének tekinti magát. Valamennyi, e közösségi érzetet szűkítő és korlátozó szándék, kezdeményezés vagy megfogalmazás bizony gyengíti a határon túl, de a szülőföldjükön élő magyar közösségek nemzeti identitását, és csökkenti igényüket a kapcsolattartásra. Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum a MÁÉRT legutóbbi, hetedik ülésének zárónyilatkozatát arra tekintettel tá mogatta, hogy azt a határon túli magyar szervezetek is elfogadták. Szeretném elmondani, mert a zárónyilatkozattal kapcsolatban elég sok tévhit kering: nem módosító javaslatokról tárgyalt a MÁÉRT. A MÁÉRT elfogadott egy zárónyilatkozatot, amelynek két olyan pontja van, amely említésre méltó. Az egyik: milyen elvek mellett volt egyetértés a MÁÉRTen? Ez a négy elv így szól a zárónyilatkozatban: a törvény eredeti céljait, azaz a határon túli magyarság identitásának megőrzését és szülőföldön való megmaradását m eg kell őrizni; a törvénnyel jobb esélyt kell adni a szülőföldön magyarként való boldoguláshoz; a törvény Magyarország és más államok európai uniós taggá válása után is érvényben maradjon; és a magyarigazolvány jelentősége semmilyen formában ne sérüljön. É n ma is azt mondom, ennek a zárónyilatkozatnak minden gondolata és minden mondata vállalható. Most már csak az a kérdés, hogy a zárónyilatkozat és a benyújtott törvénytervezet mennyire fedik egymást. Azt hiszem, sok területen módosító javaslatokkal még köz elebb kellene hozni az alapelveket és a törvény módosításában megfogalmazott szöveges részeket. Tisztelt Képviselőtársaim! Kéthárom olyan visszatérő gondolat volt a felszólalásokban, amelyekre engedjék meg, hogy kitérjek. Németh Zsolt képviselő úr hiányol ta az egységes magyar nemzetet, majd pedig választ kaptunk Eörsi Mátyástól arra, hogy miért nem lehet egységes magyar nemzet szövegét megfogalmazni, ugyanakkor példát említett arra, hogy nyelvében, kultúrájában és kötődéseiben mennyi a hasonlatosság, még a népdalaiban is - ezt meghaladóan kevés. Akkor azt javasolom, hogy ezt kell belefoglalni a törvénymódosításba, illetőleg egy módosító javaslatba, mert hogy ha az a kultúra része, mert ha ebben egyetértés van, hogy az egységes nemzet ebben egységes, a közös nyelvben, a kultúrában és a hagyományaiban, akkor ezt kell belefoglalni egy ilyen módosító indítványba. A másik ilyen kérdés, amit többen említettek, ez pedig az volt, hogy jó lenne már befejezni a határon túli kedvezményekről szóló törvényt, mert akkor m ással tudnánk foglalkozni. (4.00) Én nem hiszem, hogy lett volna olyan ellenzéki vagy parlamenti képviselő, aki, hogyha nemzetstratégiai kérdésekben előterjesztést tett volna a kormány, a Szocialista Párt, egy képviselő, bárki, ezt visszautasította volna. Nem hiszem, hogy az egyik kizárja a másikat. Ha Tabajdi képviselő úr azt mondja, hogy sokkal többet kellene a megélhetésükkel foglalkozni a határon túli magyaroknak, sokkal többet kellene foglalkozni gazdasági és egyéb kérdésekkel, ám tegyük, ez eddig sem volt akadálya - a határon túli magyarok kedvezményeiről szóló törvény nincs két hete, hogy itt van a Ház előtt! Ez igazán nem lett volna akadálya annak, hogy az elmúlt hónapokban ne tudtunk volna egy másfajta stratégia mentén is tárgyalni néhány olyan kérd ésben, amiben egészen biztos vagyok, hogy az ellenzék partner lett volna. Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum a zárónyilatkozatot azért írta alá, mert a határon túli magyar szervezetek képviselői nagyon nagy többségben azt támogatták, számu nkra pedig ezekből a történelmi előzményekből is és az észérvek alapján is az a következtetés volt levonható, hogy ha a határon túli magyarok kedvezményeiről szóló törvény a határon túli magyarokról és a határon túli magyarokért szól, akkor tartsuk tisztel etben az ő véleményüket, és ezt a Magyar Demokrata Fórum maximálisan tiszteletben tartotta. A Fórum nem vállalta magára, és nem