Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 4 (54. szám) - Az egészség évtizedének Johan Béla nemzeti programjáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi államtitkár:
964 kevesebb részt költünk. Persze azt mondhatjuk, hogy a nadrágszíjat meg kell szorítani, vagy erre futj a, tehát így vagyunk. Mindezt azért mondom, igen tisztelt képviselőtársaim, mert felvetődik időnként a szakirodalomban és a társadalmi mozgalmakban az a kérdés, az a téma, az a gyanú, hogy vannake olyanok, akiknek az az érdeke, hogy minél több pénz költőd jék ebben a szférájában a társadalomnak. Hogy mondják ezt? Úgy mondják, hogy a gyógyszergyárosok. A gyógyszergyárosok abból élnek, hogy gyógyszert gyártanak és eladják, a részvényeseknek pedig annál több lesz a jutalékuk s a többi s a többi. Hogy ez mennyi ben van így vagy mennyiben nem? Azt, hogy minden gyógyszergyár részvényese valóban igazhitű ember, aki nem azon kíván meggazdagodni, hogy mások betegek, ezt én elhiszem, és szeretném, ha ezt mindnyájan elhihetnénk, de ilyen hangok is hallatszanak, és a pol itikai szférában, a törvényhozási szférában nyilván ezt is számba vesszük. Aztán ehhez tartozik, hogy az orvostudományon belül többször felvetődött, találkoztam vele - nem itt most, de korábbi inkarnációmban , ezért engedtessék meg, hogy én is felvessem e zt a kérdést, hogy az orvostudománynak idevonatkozó ismeretei mennyiben osztassanak meg a társadalommal, azokkal, akik művelői ennek, tehát az orvosokkal és az orvosi, egészségügyi adminisztrációval, de még az egész népességgel is: nevezetesen, hogy milyen viták léteznek a gyógyítástudományban. Pap János képviselő úr majdnem hogy erre utalt korábban, hogy különböző nézetek révén különböző gyógyítási módszerek látszanak kívánatosnak. Egy megrázó eset persze a múltból, most már lassan kétszáz éve lesz vagy sz ázötven, a Semmelweis Ignácféle vita vagy nem vita. Ugyanazt a dolgot másképpen látták, és szegény Ignác doktor bizony bajba is keveredett, legalábbis nehéz élete volt azért, mert valamit felfedezett, és jobban tudta - idézőjelben , mint a szakmája. Szóv al azt, hogy az egészségprofesszionisták között mennyi a vita manapság, 2003ban és a következő évtizedben, amiről gondolkodunk, talán jó volna jobban megosztani a társadalommal, mert a társadalom ráharaphat, és akkor tudatosabban a jót teszi, nem pedig cs ak úgy sodródik valamivel. Végül engedtessék meg, hogy még hozzátegyek valamit. Az intézményrendszere ennek az egész egészségszolgáltatásnak és évtizednek, programnak: a betegpénztárakra gondolok. A korai, régi betegpénztárakra, amiről tudjuk, hogy elavult - de tényleg elavult? Meg kell nézni társadalmakat, horizontálisan, hogy miként is finanszírozzák ők most ezt, kicsik és nagyok. Van egy matematikai számítás, amelyik azt mondja - és én ennek doktora és művelője vagyok , hogy minél nagyobb a népesség, a kockázatelosztás, annál… s a többi s a többi, ismerjük az érveket. Vagy van ugyanakkor egy másik tiszteletre méltó érv, az, hogy a kicsi, ahol mindenki számon tart mindenkit, és mindenki ráhathat a másikra, tehát a körülbelül 50100150 méret ugyancsak opt imális lehet, sőt elejét veheti annak a veszteségnek, amit a nagy méret magával hordoz. Én erre nem választ adok, még csak nem is írok elő receptet, mint egy doktor, hanem azt mondom, tisztelt Ház, hogy jó volna ezeket ugyancsak számba venni akkor, amikor tízéves távlatban vagy még hosszabb távlatban gondolkodunk arról (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , hogy milyen is legyen a nemzeti program. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Köszönöm s zépen. Kérdezem, kíváne még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Kökény Mihály államtitkár úr jelezte, hogy reagálni kíván az elhangzottakra. Megadom a szót. DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családü gyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Ma arra készültem, hogy egy nagyon gondolatgazdag és emelkedett hangvételű, konstruktív hozzászólásokat felmutató vita végén röviden köszönetet mondok a képviselőtársaim támogatásáért, és ezt tulajdonképpen jó szívvel megteszem.
