Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 4 (54. szám) - Az egészség évtizedének Johan Béla nemzeti programjáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi államtitkár:
965 De nem mehetek el szó nélkül néhány észrevétel mellett. Most elsősorban újból szóba szeretném hozni Csáky képviselő úr hozzászólását a tekintetben, hogy szemben több más, a patk ó túlsó oldalán hozzászólóval, a képviselőtársam nem arra helyezte a hangsúlyt, ami összeköt, ami a ciklushatáron átível, hanem inkább arra, ami elválaszt. Ugyanis itt is szeretném még egyszer elmondani, tisztelt Országgyűlés, hogy senki nem állította le a z előző kormány egészséges nemzetért programját, csak az Országgyűlés jóváhagyásával elkezdtük ennek a programnak az átalakítását és kiteljesítését. Én értem, Csáky András képviselő úr számára fájdalmat okozott a kormányváltás, de higgye el, hogy az MSZPS ZDSZkormány is őszintén akarja és meg is fogja valósítani az egészségmegőrzésre, az egészségvédelemre irányuló Johan Bélaprogramot. Természetesen a következő kormányok részvételével együtt, még akkor is, ha ezt nem társítja harsány retorikával. És termés zetesen vállalja azokat az előzményeket is, amelyeket Surján képviselő úr is felidézett a hozzászólásában. Lezsák képviselő úr figyelemre méltó megjegyzései sorában felidézte a büntető törvénykönyv módosítását. (14.40) Szeretném leszögezni azt, hogy a drog fogyasztó vagy az AIDSvírus fertőzöttjének a stigmatizálása, kriminalizálása nem szab gátat sem a drogepidémiának, sem az AIDSjárványnak, ellenkezőleg: ezeknek az embereknek a fenyegetettsége őket mint áldozatokat rejtőzködővé teszi, hozzáférhetetlenné a prevenció, a kezelés számára. A Johan Bélaprogram ebben a tekintetben is a prevenciót, a társadalmi kirekesztés megakadályozását tűzi a zászlajára. Örülök annak, hogy sokan szóltak az egészségügy érdekkörén kívül is a képviselőtársaim közül. Lehet azt mo ndani, hogy ebben a programban kevés a helyzetértékelés, de én arra gondoltam, hogy talán nem baj az, ha most a cselekvésre, a tettekre koncentrálunk, mert nagyon gazdag irodalma van a diagnózisnak, a magyar halandósági mutatók alakulásának, a megbetegedés i viszonyoknak; tehát vannak adataink, még akkor is, ha nem tettünk egy külön kötetet a program mellé. Azt gondolom, az a körülmény, hogy most valóban a cselekvésre koncentrálunk, talán azért is van, mert 15 esztendeje várunk arra, hogy a parlament szentes ítsen egy népegészségügyi programot, mert talán most jött el annak az ideje, hogy a politikai elkötelezettség, a lehetséges mértékű anyagi források hozzárendelése, és talán mondanám azt, hogy a szakmai és a társadalmi követelés is egy ilyen program iránt t alálkozzon egymással. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy a korai halálozás legnagyobb kockázata a szegénység, sőt, továbbmegyek: a jövedelemkülönbségek nagysága. Ezért is örülök többek között annak, amit Surján képviselő úr mondott, nem egészen csak ebben az összefüggésben, hanem a családok és az egyedülállók helyzetével kapcsolatban. Igen megfontolandó megjegyzéseket tett, amiket a program végrehajtásának a folyamatában érdemes figyelembe venni, és érdemes ezeket a tanácsokat komolyan venni. Min t ahogyan érdemes arra is figyelnünk, hogy nekünk, politikusoknak - minden véleményvezérnek - példát is kell mutatni. Valóban úgy van, ahogy a képviselőtársaim közül többen mondták: figyelnek bennünket az emberek, figyel a társadalom, hogy mi rágyújtunke ott, ahol ezt egyébként tiltják; figyelik azt, hogy mennyire élünk egészségesen; picit példát is vesznek pozitív és negatív értelemben is rólunk. Anélkül, hogy abszolutizálnánk a helyzetünket vagy a szerepünket, de valóban köszönöm az ezzel kapcsolatos fig yelmeztetéseket. A tisztelt képviselőtársam, Horváth képviselő úr feltette azt a kérdést, hogy mibe is kerül ez a program. Ezt a kérdést költségvetési vitában biztos, hogy fel is kell tenni, én azonban itt és most azt szeretné m mondani, hogy javaslom, tekintsük ezt a programot befektetésnek. Olyan befektetésnek, ahol a megtérülés nem feltétlenül csak azonnal forintosítható összegekben vagy tételekben nyilvánul meg, hanem megmentett emberéletekben, együtt maradt családokban, kor ai rokkantság elkerülésében, és még sorolhatnám. Tisztelt Képviselőtársaim! Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok ponton ez a program bővíthető, de - ahogy Vojnik Mária képviselőtársnőm elmondta már a délelőtti vitában - miközben elfogadom, hogy többet kell szólni a romák helyzetéről, a romák egészségi állapotáról, a