Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 4 (54. szám) - Az egészség évtizedének Johan Béla nemzeti programjáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. PAP JÁNOS (Fidesz):
960 képviselőtársaink, mint hisszük: a kisebbségérzés, a reménytelenségérzés keltése, hogy én sose lehetek olyan, mint aki ott van, nem lehetek sztá r, az embert mindinkább lejjebb nyomja - sajnálatos módon erre nincs program. Nem is beszélve a filmek által a rossz minták bemutatásáról, ami a helytelen táplálkozásban, italozásban, dohányzásban és trágár beszédben nyilvánul meg. Az pedig téves következt etés, hogy a gazdasági növekedés javítja az egészségi állapotot, mint említettem, hiszen ma is elmaradunk a fejlettséghez tartozó szinttől. Sérelmezem, hogy a melléklet 4. oldalán a középkorúak nem kerültek kiemelésre, hiszen az ő vállukon nyugszik minden, az ő egészségük, keresetük teszi lehetővé a fiatalok és idősek egészségjavulását. Ugyan itt nem a testmozgás terjesztése a lényeg, hanem ahhoz tér és idő biztosítása minden korosztály számára - az elvek már ismertek, most már tenni kell. A következő oldal szerint a monitor nagyon fontos dolog, de ahhoz az induló helyzet ismerete is kell - ez az, ami elmarad. Enélkül milyen következtetések vonhatók le a későbbiekben? Ugyanitt érdekelne, hogy a várt eredményeket miből következtették ki, milyen trendekből jöt t ez ki, és milyen programok következménye lesz ez. Nem értek egyet a szegénység és a betegség egyenes arányú összefüggésével, hiszen az élet is azt mutatja, hogy sok jómódú ember szenved súlyos betegségben; a szegény emberen ez talán jobban lá tszik, mert kiszolgáltatottabb. A 8. oldal emellett alátámasztja azt a megállapításomat, hogy az információ bizony hiányzik. Igen, tisztelt képviselőtársaim, erről beszélek, hogy nincsenek adatok, nem tudjuk, milyen helyzetben vagyunk; több helyen megállap ítja ez az anyag egyegy sorban eldugva, hogy nincs információ, hiányzik az információ, mert nincs megfelelő adatbázisunk. Mi történelmi hagyományokra hivatkozunk. Én azt gondolom, hogy mára már ez sem érvényes, elsősorban a táplálkozásnál. Hiszen, igen ti sztelt képviselőtársaim, gondoljanak bele, hogy ez már nem igaz a 2025 évesekre, hiszen a modern, globalizált, EUkonform, alacsony tápértékű élelmiszert fogyasztják, és e korosztályban sokkal több a probléma, mint az idősebb, hagyományok alapján táplálko zókéban. Tessék felmérést készíteni az egyetemisták és szakközépiskolások között az élelmiszerek okozta allergia után érdeklődve: elszomorító eredményt kapunk. Ugyanez a véleményem az alkoholt illetően: érdekes módon hosszú évtizedekig nem okozott ekkora p roblémát, miközben a mennyisége nem nőtt. Akkor az összetételben, az adalékanyagokban és egyéb anyagok egymásra hatásában kellene keresni a problémát; talán a kóla és társai terén kellene kicsit kutakodni. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon jól tudtam, hogy tíz percbe nem fog beleférni az, amit el szerettem volna mondani, a részletekig még el sem jutottam. Hadd mondjak önöknek egyetlenegy dolgot, fölvázolva az egész programot: a parlagfű ellen hatalmas összefogás van, és nagyon sokat szeretnénk tenni. Szeret ném önöknek elmondani, hogy a parlagfű picit olyan, mint a láz: küzdünk ellene, de igazából nem a parlagfű és annak a pollenje okozza a gondot, hanem a parlagfű pollenjén megragadó, a levegőben lévő szennyező anyagok - küzdenünk kell a levegőben lévő szenn yező anyagok ellen. Azt gondolom, ez elsősorban környezetvédelmi probléma, de a parlagfű is jól mutatja, hogy miközben irtani kell a parlagfüvet, van egy sokkal nagyobb probléma: az a szennyezettség, ami sajnálatos módon egyre nő, és amikor kiirtottuk a pa rlagfüvet, majd jön a nyírfa, a nyárfa, a végén a kukoricát kell kiirtani, és esetleg az összes többi olyan növényt, amelynek a pollenjére ráragadhatnak a szennyeződések, és így okoznak problémát. Tehát én azt gondolom, ahhoz, hogy jó programot valósítsunk meg, jó helyzetfelmérés kell, arra épített jó stratégia, majd pedig a stratégiának pontos, követhető, mérhető és összehasonlítható eredménye. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)