Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 3 (53. szám) - Új bizottsági tagok megválasztása - Mentelmi ügy: - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. CSÁKABONYI BALÁZS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója:
873 Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 207 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodó s zavazat nélkül Peták Istvánt a Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriuma elnökségének tagjává megválasztotta. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Tisztelt Országgyűlés! A médiatörvény 55. § (7) bekezdésének megfelelően ha az egyik képviselőcsoport a jelölé sben nem vett részt, az adott oldal másik képviselőcsoportja jelölheti a hiányzó elnökségi tagokat. Figyelemmel arra, hogy a Fidesz képviselőcsoportja immár a harmadik jelöltállítási eljárásban sem állított jelöltet, az előbb elmondottak alapján az Országg yűlés elnöke felkéri a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának vezetőjét, hogy tegyen javaslatot további két elnökségi tag személyére is. Az Országgyűlés elnöke azt is kéri, hogy a képviselőcsoport által jelölt négy elnökségi tag közül tegyenek javasl atot a kuratóriumi elnökhelyettes személyére is. E két személyi javaslatról, valamint az elnökség tisztségviselőiről következő ülésünkön határozunk. Új bizottsági tagok megválasztása ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Tisztelt Orsz ággyűlés! Az Országgyűlés elnöke a Házszabály 19. § (2) bekezdés g) pontjának megfelelően bizottsági tagcserére tett javaslatot, ezt H/2543. számon kapták önök kézhez. Ebben a kulturális és sajtóbizottságba Sági József helyett Erdős Norbertet, az oktatási és tudományos bizottságba pedig Erdős Norbert helyett Sági Józsefet jelöli a bizottság tagjává. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetérte a személyi javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 205 igen szav azattal, nem szavazat nélkül és 1 tartózkodó szavazat mellett a személyi javaslatot elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy az Országgyűlés és a magam nevében a megválasztott bizottsági tagoknak eredményes munkát kíván jak. (Taps.) Mentelmi ügy: ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a mentelmi ügy tárgyalása. A mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság H/2506. számon határozati javaslatot n yújtott be Répássy Róbert képviselő mentelmi ügyében . A bizottság indítványozza, hogy a Miskolci Városi Bíróság megkeresésével érintett ügyben az Országgyűlés Répássy Róbert országgyűlési képviselő mentelmi jogát ne függessze fel. Megadom a szót Csákabonyi Balázsnak, a mentelmi bizottság előadójának, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni. Képviselő úr, önt illeti a szó. DR. CSÁKABONYI BALÁZS , a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója : Tisztelt Országgyűlés! A Miskolci Városi Bíróság megkeresésében indítványozta dr. Répássy Róbert országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, mivel ellene rágalmazás vétsége miatt tett feljelentést Balogh Árpád miskolci lakos. Tisztelt Országgyűlés! Tekintettel arr a, hogy az országgyűlési határozati javaslatot minden képviselőtársunk a futárpostában megkapta és kézhez vette, ezért részletesen nem kívánom felolvasni az indokolási részt. Ismertetni szeretném a mentelmi bizottság többségi állásfoglalását, amely szerint többségi szavazattal, 7 igen és 2 nem szavazattal azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy dr. Répássy Róbert