Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. február 4 (46. szám) - Lengyel Zoltán (Fidesz) - a belügyminiszterhez - "Lehet, hogy megtévesztette Lamperth Mónika, a BÖK elnöke 752 település vezetőjét és lakosságát?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
75 Az Európai Unió apparátusa kedvezően fogadta a nemzeti fejlesztési terv tervezetét. Kifogásuk, problémájuk az volt, hogy túlzottan elapróznánk a különféle programokkal a rendelkezésre álló összegeket, tehát abban a tekintetben folyik most vita, hogy lehetőleg ezeket az összegeket koncentráltabban tudjuk felhasználni. Összegezve tehát: nem Murphy törvénye érvényesü l ennél a programnál, hanem a partnerségre építő, szolgáltató közigazgatás teljesítményéről van szó. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.) Lengyel Zoltán (Fidesz) - a belügyminiszterhez - "Lehet, hogy megtévesztette La mperth Mónika, a BÖK elnöke 752 település vezetőjét és lakosságát?" címmel ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Lengyel Zoltán, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a belügyminiszternek: "Lehet, hogy megtévesztette Lamperth Mónika, a B ÖK elnöke 752 település vezetőjét és lakosságát?" címmel. A képviselő urat illeti a szó. LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Korábban ön a Baloldali Önkormányzati Közösség elnökeként levé lben kereste meg azon települések vezetőit, amelyek érintettek az 1993. augusztus 4e előtt megkezdett, de később befejezett gázberuházásokban. Ezen beruházások nem ritkán a nehéz helyzetben lévő emberek keservesen összekuporgatott pénzéből valósulhattak c sak meg. Tudvalévő, hogy az előző szocialista kormány a mostanihoz hasonló görcsös privatizáció során jelentős extraprofittal eladta a gázközművagyont, miközben minden ember veszített az üzleten. Ismét hálával kell gondolnunk Steindl Imrére, aki oly erősre építette ezen Házat, hogy a szocialisták hazugságaitól nem szakad ránk a mennyezet. (15.20) Amikor a polgári kormány megkezdte az igazságtalan helyzet rendezését, ismét feltámadt a szocialisták mélyen alvó igazságérzete, és azt követelték, hogy ezen a 752 helyen is térítse meg azonnal a kormány a fennálló követeléseket. Az előző parlamenti ciklus 211. ülésnapján a miniszter asszony - akkor még képviselőként - a következőket mondta: "Én tudom, hogy sok a húsz milliárd forint. De azt gondolom, hogy azok az é rvek, amelyek amellett szólnak, hogy ennek a 752 településnek azt a 20 milliárdnyi összeget a törvény garantálja és biztosítsa, azok vannak olyan fajsúlyúak, hogy ezt komolyan mérlegelje a kormány és támogassa." Ma már tudjuk, miniszter asszony, hogy amit akkor mondott, annak mára a fele sem igaz. Hiszen a szocialista kormány 11 milliárd forintnyi alamizsnát szándékozik juttatni a gázközművet építtető önkormányzatoknak, holott korábban ön 20 milliárd forintot követelt erre a célra. Tisztelt Képviselőtársaim ! Ismét eljött az igazság pillanata. Ismét tanúi lehetünk annak, hogy a szocialisták azt mondják valamire, hogy több, az embereknek azonban egyre kevesebb jut. Tisztelt Miniszter Asszony! Mit kíván tenni annak érdekében, hogy a szocialista kormány az ön ál tal korábban megnevezett 20 milliárd forintot költse az említett célra? Várom a válaszát. (Taps a Fidesz padsoraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : A kérdésre Lamperth Mónika belügyminiszter asszony válaszol.