Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. február 4 (46. szám) - Bejelentés helyettes válaszadó személyének elutasításáról - Dr. Rákos Tibor (Fidesz) - a pénzügyminiszterhez - "Az adófizetők pénzéről" címmel
76 DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter : Tisztelt Eln ök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ön ebben a kérdésben, amikor idézte az én korábbi parlamenti beszédemet, nagyon inkorrekt módon járt el, de nem szokatlanul. A képviselő úr az idézetet megelőző beszédrészletet és az én korábbi, ezzel ka pcsolatos nyilatkozataimat elmulasztotta megnézni. Ugyanis a 20 milliárd forintos összeg egy becsült összeg volt, mert abban az időszakban, amikor ezt kértük a parlamentben, nem állt rendelkezésre pontos számítás. Ha önök beszélnek egymás között az ellenzé ki oldalon, és meg tetszik kérdezni az akkori igazságügyminiszter asszonyt, aki - hozzáteszem - egyébként nagyon tiszteletre méltó módon végigülte a parlamentben ezt a vitát, és végig aktívan részt vett a törvény módosításában, akkor többek között ez volt az egyik érv, amire hivatkozott, hogy a '95 utáni gázközműkötelezettségeknek törvényben akkor azért nem tud eleget tenni az Országgyűlés, mert nem volt valós és megalapozott, önkormányzati igényeken alapuló vagyonfelmérés. Nos tehát, ha ön megpróbálja az akkori állításunkat és a mostanit, nem az ön módján, hanem korrekten összevetni, akkor arra a következtetésre kell jusson, hogy a szocialista önkormányzati politikusok álláspontja ebben a kérdésben konzekvens. Ennek megfelelően abban a határidőben egyébké nt, amit az akkori ellenzéki fellépés és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége fellépése kényszerített ki az Orbánkormánytól, hogy jelesül a korábbi törvényben vállaljon törvényes határidőt a '95 utáni kötelezettségek teljesítésére, ebben eredmé nyesek voltunk, ezt sikerült elérni. Megtörtént a korrekt felmérés, és ennek alapján került be a költségvetési törvénybe, ami bekerült, és le fog zárulni ez a szakasz, e törvényes kötelezettségnek a kormány természetesen eleget tesz. Köszönöm szépen a megt isztelő figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Nógrádi Zoltán, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek: "Létezike még az AMC?" címmel. A ké pviselő urat illeti a szó. (Dr. Németh Imre: Ezt visszavonták, elnök úr!) Az lehet, csak mi erről nem tudtunk. Akkor ez a kérdés nem hangzik el, miután a képviselő úr nincs a teremben. Tisztelt Országgyűlés! Áttérünk az azonnali kérdések megvitatására. Bejelentés helyettes válaszadó személyének elutasításáról ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Elsőként Szijjártó Péternek, a Fidesz képviselőjének kérdése hangzik el: "Betartjae a miniszterelnök a választópolgároknak tett ígéretét?" címmel. A miniszterelnök úr halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt válaszadásra Kiss Elemér Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert jelölte ki. Kérdezem a képviselő urat, elfogadjae a válaszadó személyét. SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! A kérdés személyes jellege miatt megvárom azt az alkalmat, amikor a miniszterelnök úrnak személyesen tehetem fel ezt a kérdést. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Ebben az esetben a miniszterelnök úrnak a harmadik soron következő azonnali kérdés ek órájában kell válaszolnia. Dr. Rákos Tibor (Fidesz) - a pénzügyminiszterhez - "Az adófizetők pénzéről" címmel