Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. február 24 (51. szám) - Az agrárpiaci rendtartásról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szájer József): - FARKAS IMRE (MSZP):
701 A 30. pontban van egy nagyon érdekes módosító indítvány; kár, hogy nem vettem észre - mi az, hogy “hirdethe tő”? Az ugyan felsorolható, hogy vagy ez, vagy az, vagy amaz, tehát a három közül valamelyik, de nem “hirdethető” - akkor miért hozunk kerettörvényt? Ha valami hirdethető, megengedő, azt eddig is meg lehetett tenni, törvény nélkül is, tisztelt miniszter úr ; meg kell hirdetni valamelyiket, és akkor természetesen fel lehet sorolni, hogy éppen melyiket. Ezt a mennyiségi szabályozást határozatlan időre, ezt igazából nem is értem. A növénytermesztésben az éves ciklus talán behatárolható, mondjuk, az őszi vetésűe ket kivéve; aztán az állattenyésztésben is a tenyésztési ciklus viszonylag jól behatárolható, talán ehhez kellene kötni, mert évek és termelési ciklusok azért nem minden esetben hasonlítanak egymáshoz. A 33. pontban most már azt is tudom, mi a jelentős. Je lentős az, tisztelt képviselőtársaim, amikor már a kormánypárti képviselők is azt mondják, hogy nem jó az, hogy “jelentős” - így szerepel benne , hanem meg kellene határozni. Na, ez már egy jelentős előrelépés, azt gondolom, és innentől kezdve már azt is tudjuk, mi az, hogy jelentős, de bizony azért ezeket konkretizálni kellene. Ne hozzunk már olyan törvényeket, amelyeknél nem tudjuk megmagyarázni, hogy igazából mi mit ér! De a lényeget talán, tisztelt képviselőtársaim, a következő mondja meg. Én 1990 óta nagy érdeklődéssel nézem az apparátus törvényelőkészítését, és tudják, hol lehet meglátni leginkább, hogy hogyan gondolkodnak? És sajnálatos módon ezt a miniszterekkel, a mindenkori miniszterrel elfogadtatják. A 48. pontban önök nyújtották be azt a javasl atot, ahol tulajdonképpen két vesszőt törölnek el, és egy “és”t raknak be. A törvényen semmi hibát nem követnek el, ésszerűbbé, logikusabbá, nyelvhelyesség szempontjából pontosabbá teszik; és nézzék meg ezt a 48. pontot - nem támogatják. Sőt, van olyan bi zottság, ahol az egyharmada sem támogatja. Itt a lényeg, tisztelt képviselőtársaim! Mindig vannak törvényelőkészítők, akiket ez sért, sérelmezik ezt; abban, amit ők leírtak, ami szent és sérthetetlen, ilyen minimális módosítást sem lehet tenni. Itt a lény eg, tisztelt képviselőtársaim! Majd ha már a kormány ezt nem veszi presztízsveszteségnek, hogy az ilyet módosítani kell, akkor tudunk szakmailag is előrelépni. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Szájer József) : Két percben megadom a szót Farkas Imre képviselő úrn ak, MSZP. FARKAS IMRE (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Amit Pap János elmondott, arra szeretnék reagálni, miszerint a 29. pontban mi az előző kormány idején is hiába nyújtottuk be, és most sem támogatják, tehát ez nem kormányoknak a hibája. Én ezt azért így nem mondanám, kedves képviselőtársam. Egyelőre egyet lehet megállapítani: ez mindenképpen az előző kormánynak már hibája. Mert akkor merült fel ez a probléma, akkor számos indítványt benyújtottunk; most nem nevesítettem meg a minisztert sem, nem mondta m el, hogy milyen válaszok érkeztek, nem mondtam el, hogy milyen törvényjavaslatot terjesztettünk elő, nem mondtam el, hogy a bizottság hogyan módosította a mi javaslatunkat, hogyan került az Országgyűlés elé, hogyan lett abból kivéve minden tartalmi elem, és hogyan lett elfogadva beszállítói garanciarendszer egy teljesen üres szisztémában, és hogy az előző kormány hogyan jelentette ki, hogy semmiféle intézkedésre ezen a téren nincs szükség. Ezt nem soroltam fel, képviselőtársam, de tény, hogy ez az előző k ormány idejére esett. Ennek a kormánynak majd akkor róható fel ez, ha nem fogadja el a mi módosító javaslatunkat, vagy nem születik olyan módosító javaslat, amely ezt a problémát kezelné, vagy nem történik meg ennek a problémának akár e törvényen kívüli me goldása is, amire például az előbb a képviselőtársam is utalt. Tehát én úgy gondolom, erre vonatkozóan még néhány hónapot azért szavazzunk meg bizalomként, hogy ez a kormány, remélem, kezelni fogja ezt a problémát. Az viszont már tény, hogy az előző kormán y négy év alatt egyáltalán nem kezelte, semmiféle formában, semmiféle kezdeményezésre sem.