Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. február 24 (51. szám) - Az agrárpiaci rendtartásról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szájer József): - FARKAS IMRE (MSZP): - ELNÖK (dr. Szájer József):
697 Teszik ezt persze annál is inkább, merthogy vannak olyan társas vállalkozások, amelyek főként családi irányítás alatt állnak. Kérem, hogy ebben a kérdésben próbáljunk közös jav aslatot kidolgozni, mi nyitottak leszünk minden észrevételükre, ha ebbe az irányba mutat. Hadd mondjam el, hogy persze így a társadalmi oldal ebben a bizottságban öt főre szaporodna, és így indokoltnak tartjuk - más benyújtott módosító javaslatoktól eltérő en , hogy a kormányoldal tagjainak a száma is öt főre nőjön, és így a bizottságban az egyensúly fenntartható legyen. Szeretnék egy fontos technikai részletkérdésről beszélni. A törvényjavaslat azt mondja, hogy a miniszter abban az esetben, ha a terméktaná cs elismerésének korábbi feltételei már nem érvényesülnek, vagyis nem tudja azt betartani a terméktanács, akkor hatályon kívül helyezheti a terméktanács elismerését. Maga ez a törvény viszont hatályon kívül helyezi a terméktanácsok elismerésének rendjéről szóló FVMrendeletet is. Ebből viszont az a probléma adódik, hogy ha valamely területen ne adj' isten a miniszter arra kényszerülne, hogy a meglévő terméktanács elismerését hatályon kívül helyezze, akkor nincs is mód arra, hogy új terméktanácsot alapítsana k, hiszen az erről szóló, ezt lehetővé tevő rendelet is hatályát veszíti. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Elnök úr, többet fogok beszélni. Lehetséges ez? ELNÖK (dr. Szájer József) : A megállapodás szerint ötperces időkeretben, ú gyhogy kérném, hogy kétperces hozzászólások formájában tegye meg, ha másokra kíván észrevételt tenni. Két percben megadom a szót Farkas Imre képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. FARKAS IMRE (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. Karakas János képviselőtársam ész revételére reagálnék, aki azt mondja, hogy a beszállítókat ért károk enyhítése nem feltétlenül az agrárpiaci rendtartásba tartozik. Megmondom őszintén, magam is gondolkodtam ezen, és azért gondoltam, hogy mégiscsak ide célszerű beadni, mert a 30 napos fize tés kérdése sem biztos, hogy pontosan ebbe a körbe tartozik. Viszont egy tőről fakadnak ezek az ügyek, hiszen tekinthetem azt is, hogy valaki nem fizet 30 napig, a törvény szerint ezután fizetni kell, ezek az esetek pedig arra vonatkoznak, akik 30 nap után sem fizetnek, és nem fogják a kétszeres kamatot sem megfizetni, s akkor a törvényben velük is foglalkozni kellene. Igen, korábban én magam is kezdeményeztem egy beszállítói garanciaalap létrehozását, ami ezt a problémát megoldhatná, csak sajnos, itt a par lamentben az elmúlt négy év alatt ebben sem jutottunk előre. Ezért javasoltam most ezt a megoldást, és azért nem teljesen értek egyet azzal, hogy termelői csoportokkal foglalkozzunk, mert összességében nincs ennek problémája, csak éppen az egyegy települé sen élő, különböző kistermelők azok, akiket a legkevésbé lehet egyegy ilyen termelői csoportba szervezni. (20.30) Hiszen ők lehet, hogy egy évben egy vagy két jószágot értékesítenek, és nem akarnak ilyen termelői csoportban részt venni, ráadá sul a termékkört sem lehet nagyon összehangolni, mert az is a legkülönbözőbb lehet. Tehát éppen ők a legzűrösebbek, hogy így mondjam, a nagyobb csoportok az érdekeiket tudják képviselni, ezért gondoltam, hogy őket kellene ide beszabályozni. Én is úgy gondo lom, hogy csak akkor kellene itt megteremteni a károk enyhítésének a feltételeit, ha az agrárpiaci szereplőknek a felelőssége is valamilyen módon fennáll (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), mert hangsúlyozni szeretném, ilyen is előfordulhat. Ebben az esetben kellene ezt a rendszert érvényesíteni az én javaslatom szerint. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Szájer József) : Két percben megadom a szót Magda Sándor képviselő úrnak, MSZP.