Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. február 24 (51. szám) - Az agrárpiaci rendtartásról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szájer József): - GLATTFELDER BÉLA (Fidesz):
689 előterjesztő képviselője egyaránt támogatja a 14. pontot. Tehát úgy érzem, hogy következetesek akkor leszünk, ha az 5. pontban szereplő módosító javaslat a termék forgalomba hozataláig terjedő kapcsolatrendszert is beveszi ebbe a törvénybe. A másik pont, amit Kékkői Zoltán képviselőtársam is említett, az intervenciós felvásárlási ár fogalomkörébe tartozó dolog, ahol az egyes termékpályas zabályozásokban a termelők vonatkozásában részükre méltányos jövedelmet biztosító ár, amelyet ha a piaci ár elér, és a külön jogszabályban meghatározott feltételek teljesülnek, az állami felvásárlás megindul. Itt a pontatlanságok abból eredhetnek, hogy mi a méltányos jövedelmet biztosító. Az országban teljesen eltérő mezőgazdasági adottságokkal rendelkező termelők vannak, és teljesen más körülmények között gazdálkodnak. Míg az egyik területen egy kialakult piaci ár egy termelőnek hoz jövedelmet, ugyanaz az ár a másik termelőnek egyáltalán jövedelmet se hoz, hanem csak veszteséget állíthat elő. Tehát az ilyen megfogalmazásokat mindenképpen kerülni kellene. Elfogadjuk azt, hogy a méltányos jövedelmet minden termelőnek általában, egy adott termelési szinten biz tosítani kell, de előre tudni kell, hogy melyik az az ár, amelyikről mi úgy gondoljuk, hogy az méltányos jövedelmet biztosít. És akkor innentől kezdve a termelő felelőssége az, hogy azon az áron ő képese piaci körülmények között jövedelmet termelni, vagy az adott termékpályából lépjen ki, és próbáljon egy másik növény, állatfajta vagy állati termék feldolgozásával foglalkozni. A gazdasági bizottság ezt a módosító javaslatot támogatta. Én kérem a képviselőtársaimat is, hogy a végszavazás alkalmával majd tá mogatni szíveskedjenek. Köszönöm a szót. ELNÖK (dr. Szájer József) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Glattfelder Béla képviselő úrnak, FideszMagyar Polgári Párt, ötperces időkeretben. GLATTFELDER BÉLA (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölg yeim és Uraim! A törvényjavaslat preambuluma tartalmazza a törvényjavaslat főbb célkitűzéseit, ezek között azt, hogy a termelők számára a méltányos jövedelem elérésének a lehetőségét biztosítsa ez a törvény, illetve ennek alkalmazása. Ennek eszköze a törvé nyjavaslat szerint leginkább az intervenciós ár lenne, hiszen az intervenciós ár fogalommeghatározásánál rögzíti a törvény azt, hogy az intervenciós árat úgy kell meghatározni, hogy az a méltányos jövedelem elérésének lehetőségét is biztosítsa a termelőnek . A fő probléma az, hogy a törvény nem határozza meg a méltányos jövedelem fogalmát, vagyis nem mondja meg, hogy mennyi is lenne az a méltányos jövedelem, amelyet a termelő számára biztosítani kíván. Sőt, ha az intervenciós ár fogalommeghatározását megnézz ük, akkor kiderül, hogy a törvény ezt is nagyon pongyolán szabályozza, szemben a korábbi garantált ár meghatározásával, amelyik nagyon konkrétan tartalmazta, hogy a garantált árnak az átlagos önköltség 70 százalékát el kell érnie. Tehát a törvényjavaslat á tolvasása után egyértelműnek tűnik, hogy a mezőgazdasági termelők számára az lesz a helyzet a törvény elfogadása után, hogy a korábbi, nem túl kedvező garantált ár helyett – ami azért valami alapvető, egészen alacsony színvonalú biztonságot mégiscsak jelen tett számukra – megkapják a méltányos jövedelem elérésének lehetőségéről szóló ígéretet, viszont semmifajta konkrét biztosítékot nem kapnak arra vonatkozóan, hogy a helyzetük legalább a garantált ár szabályozásához képest ne romlana. Ezen akarnának segíten i a módosító javaslataim. Egyrészt azt javaslom, hogy a törvény határozza meg a méltányos jövedelem fogalmát, mondja meg, hogy a méltányos jövedelem magasabb, mint a termelők önköltsége, és ehhez tegye hozzá azokat a kamatjövedelmi elemeket, amelyek biztos ítják azt, hogy a termelőknek a mezőgazdaságból származó jövedelme legalább akkora mértékű legyen, amekkora jövedelmet akkor érnének el, ha a termelésre fordított pénzeszközeiket a bankban tartanák, és nem pedig mezőgazdaságra fordítanák. Ha ilyen mértékű jövedelmet el tudnak érni, nem mondom, hogy ez kifejezetten jó jövedelemnek