Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. február 24 (51. szám) - Az agrárpiaci rendtartásról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szájer József): - PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): - ELNÖK (dr. Szájer József):
690 lenne mondható, de legalább ez annyit biztosítana, hogy a termelők ne a bankba tegyék a pénzüket, hanem mezőgazdasági termeléssel foglalkozzanak. Ehhez persze arra is szükség lenne, hogy a törvény pontosabban tartalmazza az intervenciós ár fogalommeghatározását, hiszen jelenleg nem mondja meg, hogy tulajdonképpen az intervenciós felvásárlást ki bonyolítaná le, ki az, aki megvásárol, mikor, milyen es etben vásárol, mit is kellene megvásárolnia, mennyiért kellene megvásárolnia, és összességében mennyit kellene megvásárolni. Azt hiszem, hogy azt kellene előírnunk, hogy az állam, illetve az ügynökség, ennek ügynöksége abban az esetben vásárolná föl interv enciós áron a mezőgazdasági termelők által a törvény hatálya alá tartozó terméket, amennyiben azt a mezőgazdasági termelő fölajánlja az ügynökségnek, és ebben az esetben a felajánlott teljes mennyiséget az intervenciós áron kell felvásárolni. Ez meglehetős en konkrét megfogalmazás lenne, és biztosítaná, hogy a termelők számára az intervenciós ár működtetése valóságos biztonságot biztosítson, mert sajnos az eredetileg benyújtott törvényjavaslat mindezeket a garanciális elemeket mind az intervenciós ár tekinte tében, mind pedig a méltányos jövedelem tekintetében nem biztosítja, és így sajnos a helyzetük a jelenlegi rendtartási szabályozáshoz képest nem javul a törvény miatt, hanem akár még romolhat is. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki pártok soraib an.) ELNÖK (dr. Szájer József) : Köszönöm. Kétperces hozzászólásra megadom a szót Pásztohy András képviselő úrnak, MSZP. PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszter Úr! Valóban egy új kerettörvény áll előttünk vagy azzal foglalkozunk, tehát hangsúlyozom, hogy kerettörvény, és nem lehet túl részletesen szabályozni mindent, amit esetleg szeretnénk is. Két dolgot megemlítenék. A garantált árat én nem dicsérném annyira, hiszen a garantált ár – amint Glattfelder képviselőtársa m is jelezte – a költségek 70 százalékára vonatkozik, azt garantálja, és ez az ár centrumát a kereskedők vonatkozásában lefelé orientálja, nem pedig fölfelé. Magyarán: lefelé húzza a piacon elérhető árat azáltal, hogy a garantált ár is csak 70 százalékát t eszi ki a költségeknek. A méltányos jövedelem elérése nagyon nehezen megfogható, mert egy mezőgazdasági termelésben a méltányos jövedelem nemcsak az agrárpiaci rendtartás kérdése, hanem az egyéb támogatás és a verseny feltétele is. Tehát ha van egy jó támo gatási rendszer, van egy adópolitika, egy jó agrárpiaci rendtartás és egy elfogadható versenyhelyzet, akkor ez a háromnégy mozzanat, ennek a háromnégy területnek az együttes hatása adhatja azt, hogy méltányos jövedelme lehet a gazdálkodónak. Vagy a kormá ny esetleg más módon is tudja orientálni, például ezzel a rendelkezéssel, hogy a termelői csoportokat támogatjuk azért, hogy hatékonyabban tudják kihasználni az eszközöket. Ha összefog több ezer hektárnyi termelő, akkor nagyobb az alkupozíciója a termelés folyamán, és, mondjuk, 150200 ezer tonna étkezési búzát jobb áron el lehet adni, mint kevesebbet. Ami az intervenciós árat illeti, az valóban egy meghatározó a méltányos jövedelem elérésében. Nagyon jó volt erre az elmúlt évi példa, hogy az étkezési búzán ál 23 ezer és azt hiszem, 30 ezer forint között volt az intervenciós sáv, és eleve maga a tény, hogy 23 ezer forintot bejelentett a kormány, már kedvező hatást gyakorolt a piacra, és fölfelé húzta az árát. Tehát nyilván nem csodát kell várni ettől a törvén ytől sem, hiszen kerettörvény. Tartalmában lehet pontosítani, és összességében, összefüggéseiben a többi piaci, illetve kormányzati intézkedéssel lehet a méltányos jövedelemhez segíteni a gazdálkodókat. ELNÖK (dr. Szájer József) : Köszönöm szépen. Ötperces időkeretben megadom a szót Pap János képviselő úrnak, FideszMagyar Polgári Párt.